Mik a velemenyek a Maté teaval es a Mecsek fogyi tea-val kapcsolatban?
Szia!
Gyógynövény boltokban 100%, de szerintem a Rossmann gyógynövényes, táplálékkiegészítős polcán is van rá esély.
Maté teát ittam volna fogyókúrához, hogy elvegye az étvágyam, de olyan iszonyú keserű volt, hogy alig bírtam meginni, az éhségemet meg nem vette el, mert még jobban marta a gyomromat mint símán a gyomorsav. Cukrozva meg lehet inni, de akkor meg nem fogyókúrás. Pedig a gyógynövényes néni azt mondta, h kortyolgatva egész nap nem éhes az ember...
Persze ha a kávé helyett feldobódásra, álmosság ellen akarod inni, azt nem tudom, milyen, mert nem bírtam inni rendszeresen a fent említett szörnyű íze miatt.
Mecsek fogyi tea:
Ez nem rossz. Ízre én az édesköményt éreztem ki belőle, sőt a termoszomba is tettem belőle, amivel azt értem el, hogy 2 másik fajta teát tettem bele utána, és még azok is egy idő után édeskömény ízűek voltak.
Viszont ha szereted azt az ízt, akkor egész jó, kevesebb édesítés kell bele, vagy akár semmi.
Eleinte erősebbre főztük (még így is spórolósabban mint amit írt a doboz), és a hatás nem maradt el: a szennalevéltől egész nap ment a hasunk (anyukámmal ittuk). Mondjuk éjjel nem, próbáltuk este már nem inni, így tudtunk éjjel aludni, és csak reggel folytatódott a "dolog" :-). Ment is le rendesen a súlyunk, én épp akkor kezdtem bele a 90 napos diétába.
Aztán én nem nagyon ittam, nem rajongok az édesköményért, anyukám meg gyengébbre főzte, mert kellemetlen volt a munkahelyén a "mellékhatás". Utána már nem is fogyott olyan látványosan. Meg lehet, h nem csak az, h kevesebb teafűből főzte, hanem lehet, h elkezdett a szervezete is hozzászokni.
ja, amúgy ebben is van maté!
Most, hogy eszembe juttattad, épp stagnál a súlyom, szerintem veszek is egy dobozzal.
Ja, és 890 volt az ömlesztett, valami 600 valamennyi azt hiszem a filteres, de én ömlesztettet vettem, mert az olcsóbbra jött ki.
A maté árára nem emlékszem, az már régóta megvan (senki nem tudja meginni).
Szóval ha el tudsz menni WC-re legalább eleinte, akkor ajánlom a fogyi teát!
24/L
Szia,
én a Mate teát (argentin) nem filteres, hanem leveles kiszerelésben, bio/gyógynövényboltban szoktam venni. Nem olcsó, de sokáig elég egy 500 gr-os csomag, mert 1,5 l vízhez elég egy púpos evőkanálnyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!