Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tartásdíj-elmaradás, végrehajtás, ilyen esetben hogyan hajtják be?
Ha az apának semmije nincs hivatalosan, semmi nincs a nevén, és hivatalos jövedelme sincs.
Minden a jelenlegi feleség nevén van.
Jelenleg fizetve van a gyt, de van fél évnyi elmaradása.
Viszont a volt feleség feljelentette, már jött a végrehajtó.
Ilyen esetben hogy működik?
(Nem vagyok senki a történetben, ismerősöméknél van ez, és kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.)
HA a jelenlegi feleség nevén van az ingatlan és a házasságuk előtt vette a lakást, akkor nem is köteles beengedni a végrehajtót, még akkor sem ha rendőrrel jön. Sokan beleesnek ebbe a hibába, bírói végzés nélkül semmit nem tehet a rendőr.
Semmit nem tud ilyen esetben tenni a végrehajtó,mert kizárólag olyan vagyontárgyat foglalhat le ami bizonyítottan az apa kizárólagos tulajdonában van, ha közös vagyontárgyat foglalnak le a tulajdonostárs perelhet és kártérítést követelhet. Sokan játszanak ezzel és gyakran tehetetlenek. Ha pedig a végrehajtó keménykedik, néha törvényt megkerülve, akkor meg fel kell jelenteni és úgy elveszik az engedélyét mint a huzat.
Albérletben laknak egyébként. De a végrehajtót leszámítva ilyen ügyből milyen végkifejletre lehet számítani?
Nyilván lesz tárgyalás, egyébként mindkét helyen van 2 kiskorú gyerek, és bár papíron nincs miből levonni, de a bíróság sem hülye, ha azt nézik, hogy miből tartják fent magukat, na meg a feleség gyeden van a kicsivel, ilyenkor az ex hogyan juthat hozzá az elmaradt gyt-hoz? Miből?
Ilyen esetben szokták az apát leültetni...
Aztán a NAV is megkapirgálja, hogy miből is élnek egyébként.
Aztán behajtják apukán az elmaradt adót és a járulékokat, és abban biztos lehetsz, hogy nem fognak legyinteni, hogy nincs miből.
Na igen, én is erre gondoltam, mivel tudok ilyen esetről is.
Tudomásom szerint a GYT minden mást megelőz, mivel kiskorú veszélyeztetése állhat fent az elmaradása miatt, és nem fogják csak úgy annyiban hagyni. + feltételezem, ha a volt asszony elindította az dolgot, akkor végig is fogja vinni.
KOnkrét történet, az exemmel esett meg.
Havi 20 ezres gyerektartás megítélve, egy kiskorú gyermekre. Apa fizetett is évekig rendesen, majd elvesztette a munkahelyét. Munkanélküli segélyt kapott, később már azt sem, csak a szociálisat, ami akkor nem volt 30 ezer forint se.
Hónapokig nem tudott fizetni rendesen. Anya egy darabig várt, fenyegetőzött, majd ügyvédhez fordult.
Visszamenőlegesen max. 6 hónapra kérhető utólagos behajtás gyerektartás miatt, ez esetben összesen 9 hónapról volt szó, mert közben a gyermek nagykorúsodott.
Apának lefoglalták a kocsiját, levették a rendszámot, de eladni nem tudták, úgyhogy végül, évek múlva így ment a bontóba. Mivel apa utólag nem volt hajlandó megállapodni egy részletfizetésben, az az összesen 180 ezer forintnyi tartozás, kettő év alatt, kamatos kamatokkal 2 millió forintra nőtt (!!). És mivel apának közben lett rendes bejelentett munkahelye, az egész összeget behajtotték, havi 30 ezrével, több év alatt. A zömét az anya kapta, nem számított, hogy apának jelenleg is volt 2 kiskorú gyereke, sem az, hogy közben a gyerek, akire fizetett bőven betöltötte a 20 évet.
Szóval, kérdező: anyuka célozza be az ügyvédet (utólag az ügyvédi költség is az apa nyakában landol amúgy), és ha nem is azonnal, de mindenképpen behajtódik az elmaradás, kamatostul. Ebben nem ismer a magyar jogrend tréfát.
Abban igazat adok, hogy a tartozás nem évül el, ha nem fizetik a GYT, akkor az állam beszáll, de max 1 évet hajlandó hitelezni az adós helyett ha jól tudom.
Ami a behajtást illeti, ha valakinek nincs igazolt jövedelme, nincs ingóság a nevén akkor semmit nem tehet a behajtó. Ismerek ilyen történetet, és még a behajtót vonták felelősségre amikor megpróbálta lefoglalni az autót amivel a férfi járt, mert a felesége cégének a nevén volt. Igazolni próbálták, hogy a férfi dolgozik a cégben és származik onnan jövedelme, de nem volt papíron nyoma. A bíróság előtt meglobogtattak egy papírt miszerint szélütése volt és csökkentett munkavégzésre képes csak és ezzel a dolog le volt tudva. Ha van aki eltartja és ő ezt papíron is igazolni tudja(van elég jövedelme ahhoz hogy az életvitelüket fenntartsák), akkor nem lehet fogást találni a férjen. A kiskorú veszélyeztetés miatt feljelentés akkor állhat meg, ha az apa igazoltan jobb körülmények között él mint az a keresete alapján indokolt lenne és nem jelenik meg a munkaközvetítőnél. Ha valakinek arra sincs pénze hogy saját magának élelmiszert vegyen, az könnyen belátható, hogy nem fog GYT fizetni, vagy nem annyit amennyit a másik fél szeretne.
#8
A jelenlegi feleségnek vagyok hozzátartozója egyébként, tudom, hogyan élnek, direkt nincs a férfi nevén semmi, van cégük, de az is a feleség nevén (nem kimondottan az ex miatt, más dolgok is vannak a háttérben, hitel hitel hátán, adósságok, tkp ezért lett a gyt elmaradás is, mert a sok adósság mellett nem tudták fizetni. Nyilván nekem is van véleményem a helyzetről, de most ez mellékes.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!