Miért olyan nehéz leszakadni a felnőtt gyerekedről?

Bár nkem még nincs gyerekem és fiatal vagyok, de úgy gondolom ez azért van, mert akkor döbbennek rá ha elszakadnak tőle hogy megöregedtek..

Ez az egész ragaszkodás csupán az öregedés tagadása!!

Én így gondolom..

Anyám 18 évesen kivágott otthonról azzal, hogy felnevelt, érettségit adott a kezembe, a többit oldjam meg, ő ezután nem érzi kötelességének azt, hogy támogasson. Nem is teszi a mai napig. 200 kilométerre élünk egymástól, kb. kéthavonta látjuk egymást, akkor beszélünk, ha valami gáz van. Ha nincs gáz, kb. havonta egy fél órát telefonon. Ennyi elég.

A férjem édesanyja ezzel szemben egy igazi anyatigris, akinek nincs jobb dolga unalmában, hogy a mi életünkben vájkáljon. Tíz éve nem dolgozik, igazából a háztartást sem ő látja el, hanem a 75 éves, a mai napig hiperaktív édesanyja, így ő naphosszat ül, tévézik, netezik, max. elmegy bevásárolni, csekkeket befizetni. Ebből áll a napja. Mit csinál ilyenkor? A kisfián lóg, utasítgat, tanácsokat ad - az esetek többségében kéretlenül. A nap minden percében a sarkunkban van, folyamatosan bekukucskál a szobába, hogy megnézze, "minden rendben van-e". Szerintem ha valamivel elfoglalná magát, akkor nem lógna állandóan a nyakunkon, de ő már veletörődött, hogy ötvenévesen úgysem fog már állást kapni. Nem is nagyon kapálózik.

hát sajnos ezt én is tapasztalom! 22 éves vagyok, most várom az elsö babámat, de anyám még mindig úgy viselkedik velem mintha még gyerek lennék! És ez borzalmas! Volt olyan, mikor egy bizonyos idön belül el kellett intéznem egy hivatalos dolgot amihez neki semmi köze, mert csak rám vonatkozik, de én olyan típus vagyok, aki a határidö legvégén intéz el mindent. Erre nekiáll számonkérni, hogy miért nem intéztem még el? Én simán megmondom neki, hogy mit érdekli ez öt, nem az ö dolga, nem vagyok már kisgyerek! Képzelem, hogy mikor megszületik a kislányom, akkor is engem fog boldogítani a gyerek szeme láttára. Hát az biztos, hogy semmi tekintélyem nem lenne elötte! Ja és nem engedi, hogy különköltözzünk, most benyújtja a számlát amiért egyedül nevelt minket mert apám alkoholista. És úgy érzi, hogy jövök neki ennyivel, hamár mindent megadott, mégse keresett maga mellé senkit, nehogy nekünk rossz legyen. De most nekem így rossz mert nem akarom, hogy beleszóljon az életembe és mit hogy csinálok! Teljesen eltérö a gondolkodásmódunk is, szokásaink.

Szóval egyetértek az elsö válaszolóval, inkább olyanokra jellemzö akik egyedül nevelték a gyereküket.

Szerintem is a legtipikusabb, mikor házasok a szülők, de csak úgy élnek egymás mellett és anyuka pótlékként a gyerekére száll rá és nem hagyja leszakadni. Nálunk is ez van sajnos, de a férjem nem hiszi el, h a szülei rossz házassága miatt van a dolog, pedig nem csak én látom így.

Meglepően sok értelmes anyós írt ide, jó volt olvasni :)