Akik kisgyerekkel váltak (3-5 éves kor) és nem volt békés a válóper és az utána eltöltött idő azoknak, hogy élte meg a kisgyerek ezt az időt? Lehetett rajta valamit látni? Vagy felfogott valamit a szülők csatározásából?

A gyerekek radarja mindent ėrez.A te rezdülėseid főkėnt.

Biztos benne van a feszültsėg is ebben a pelusos dologban,;de kicsi is mėg, ez teljesen belefėr.

A bepisilés/bekakilás, a kényszermozgások, de még a nehezen gyógyuló egyszerű betegedések is totál idegi alapúak a kicsiknél. Nincs semmilyen védelmi rendszerük, a spontán tünetek után súlyosabb esetben önbüntetés is megjelenhet, amikor direkt fájdalmat okoz magának a feszültségek kioltására. Ráadásul ilyen korban a legfontosabb számukra a biztonság, ezért kiemelt jelentősége van, hogy egy ilyen érzelmi krízisben a számára megszokott dolgokban ne következzen be más változás.

A te esetedben "nyilvánvaló" a feszültség oka. Sokan úgy vélik, elég az, ha "a gyerek előtt nem veszekszünk", miközben ez a gyerek életkorától függően felnőttkorára is kiható súlyos lelki traumákhoz is vezethet. Az ilyen "eltitkolt konfliktusban" ugyanis a gyerek nem látja a valós okot, csak az eredményét érzékeli (kiválóan, mert nagyon érzékenyek olyan dolgokra is, amik a felnőttek számára szinte nem is tudatosak). Így sokszor bűntudat keletkezik bennük, úgy érzik, hogy ők az okai a szülők negatív érzéseinek, sőt a válásuknak is, de megjelenhet egyfajta halálfélelem, az elvesztés bizonytalansága, komoly kiszolgáltatottság.

Nem tudjuk mitől van ez, hogy a gyerekek így kicsi korban fura, "logikátlan" meggyőződésekre tudnak jutni, de ez a tapasztalat a felnőttkorban kezelt lelki problémáknál, hogy az ember gyerekkorában X szituációban Y életérzést szed fel. Szülők válásakor egy ilyen érzés a bűntudat, önhibáztatás. Persze nem megfogalmazottan, hiszen nincs rá fogalomkészletük, csak érzés szintjén, de az épp elég ahhoz, hogy beálljanak egy téves szerepbe és később önértékelési, kapcsolódási és egyéb súlyos lelki problémáik legyenek.

Sokszor az ilyen viselkedés mögött az van, hogy a szülőknek mint felnőtt embereknek sincsenek érzelemkezelési stratégiáik, azt gondolják, hogy az nem tartozik senkire, különösen nem egy "oktalan" kisgyerekre. Pedig a gyereknek ilyen korban kellene megtanulni ezt, de ha a szülőnek nincs mintája, vagy rossz van, a gyerek nem kap a kezébe semmit.

Megpróbálhatod, hogy beszélgetsz a gyerekkel az érzéseiről és a te érzéseidről. Ez nagyon fontos. Amikor feszült vagy, szomorú vagy, akkor pár szóban megfogalmazod neki, de úgy, hogy egyértelmű legyen, hogy neki ehhez semmi köze. Mondd ki neki, hogy kisfiam, most szomorú vagyok, úgy érzem, hogy nehezen tudom megoldani a feladatomat. Vagy szomorú vagyok, hogy veszekedtünk. Vagy csak egyszerűen: szomorú vagyok. Vagy szomorú vagyok, de mindjárt csinálok valamit, amit szeretek. Vagy szomorú vagyok de nagyon örülök, hogy itt vagy. Mindig biztosítsd, hogy szereted. Mondd ki neki sokszor. Bátorítsd, hogy kérdezzen, ha valami nyomasztja, és próbálj úgy válaszolni, hogy ne sugalld neki, hogy választania kell bármilyen szinten közöttetek, vagy hogy el kell ítélnie valamelyik szülőjét, mert a másik burkoltan azt várná. Kérdezd őt is az érzéseiről, de fontos, hogy sose próbáld úgy "vigasztalni", hogy megpróbálod elterelni a figyelmét vagy elbagatellizálod, hanem ha negatív érzésről számol be, akkor annyit, hogy "sajnálom, hogy így érzel" vagy "sajnálom, szerinted tudok segíteni valahogy neked?".

Az érzéseknek helyet kell adni, nem szabad megkérdőjelezni a létjogosultságukat, a legtöbb lelki probléma mögött elnyomott érzések állnak.

A volt férjeddel is beszélhetnél, mert konfliktus ide vagy oda, a gyerek érdekében szülőként továbbra is partnereknek kell lennetek, neki is tudnia kell, hogy durván hat a gyermekére, ha "eltűnik", nem lehet számítani rá, nem viszi el a gyereket a várt időpontban és egy ilyen krízisben minden ijesztő neki, ami elvesztés, ha csak egyszer is történik, a kicsi még nem gondolkodik nagy időtávlatokban, neki egy ilyen is "véglegesnek tűnő".

Egyébként a "válás hatása a gyerekre" témában már rengeteg irodalom van jelenségleírásokkal, segítséggel, tanácsokkal.