Hogy fogadtátok el egymást a párotok kamasz gyermekével?

Mennyire kamasz? Az én párom lánya 9 volt, mikor megismerkedtünk, most 12 lesz. Az elején nagyon őrizte az apját, de hamar összebarátkoztunk. Amikor már ott aludtam, gyakran ébredtem arra reggel, hogy néz... Ez nem volt kellemes, no de érthető: mégis csak idegen voltam. az eleje könnyebb volt, mint azóta...:-)Éles probléma sosem volt, a légkör a mai napig minimum udvarias. Változó a helyzet, több múlik rajtam, mint rajta. Erre mondjuk nehéz volt rájönnöm, pláne elismernem, hogy ez tényleg így van. Ha én feszült vagyok, a légkör is az köztünk. Kicsit olyan helyzetben vagyunk mi, mostohák, mintha kötéltáncosok lennénk. Nehéz eltalálni, mikor van közünk a dolgaihoz, és mikor mászunk túlságosan bele. Nekem sokat segített (segít) a Gordon-módszer, valamint a Beszélj úgy, hogy értse, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyv, ill. Fischer Eszter Modern mostohák című könyve is.

Ennyit röviden. Persze órákig tudnám mesélni a sztorikat, sikereket és kudarcokat az elmúlt 2,5 évről...:-D

Szerintem egy titka van az ilyen helyzeteknek.

Ne pótszülő akarjon lenni az ember, hanem barát.

Nincs igazság! :) Megfeszülhetsz, de ha maga a gyermek nem kedves és elfogadó akkor Te max.elfogadható ,de nem elfogadott leszel. Mondom ezt úgy, hogy az exem két Kislánya mellett töltöttem 12 évet.(akkor 6 és 9 évesek voltak ma már 18 és 21) Illetve nem Velük éltem, de hozzánk jártak. Elsőre nagyon tündériek voltak, de mikor rájöttek, hogy nem a "szokásos" átfutó ismeretség vagyok, bekeményítettek. Nem tudtam én se mindent sportosan venni, de mindig igyekeztem nem útban lenni ha Apázni akarnak és csak akkor "szerepelni" ha kell. Azt tudtam, hogy pótszülő nem lehetek, a barátságra pedig Ők nem voltak érettek. Sajnos Apa ( az exem) eléggé erőltette (csak sokkal később tudtam meg) azt, hogy mást mutassanak felém mint amit éreznek, így nem tudtam kezelni a bennük dúló belső konfliktust. Nem is szenteltem túl nagy figyelmet ennek.Éltem vakon és boldogan a szerelmemmel miközben azt hittem, hogy minden rendben a Gyerekkel is, hiszen kapnak is tőlem amit lehet anyagilag és nem vagyok útban érzelmileg. Hát erre faragtam rá nagyon, mert mikor megszületett a mi közös gyerekünk, akkor egy óriási féltékenység alakult ki. A szép az egészben, hogy tudták a picit nem bánthatják mert apa szemefénye, ezért Őt látszólag elfogadva, vele kedveskedve engem kezdtek el minden létező módon alázni.Nem mondom, hogy ez volt az oka, de 75 %-ban belejátszott a mi kapcsolatunk felbomlásába hogy 6 éve én voltam az általános bűnbak és persze a tudtom nélkül.Mert szemtől szembe és tanúk előtt ment ám rendesen a smuzolás. Az exem pedig nem panaszkodott, h. fújnak rám a csajai vagyis a kettőből csak az egyik. Amiről nem tudsz, az ellen nem tehetsz. Fair? Pedig én tényleg csak pozitívan áltam hozzájuk, amitől óvni kellett óvtam őket, ha tanácsot kértek, a legjobb tudásom szerint adtam, ha segítség kellett ott voltam. Viszont nem smuzoltam, nem hazudtam, nem ölelgetőztem és nem nyomultam.

Szóval szerintem ez minimum, 3 szereplős történet. Az én példámon látszik, hogy én is hibáztam mert nem vettem bizonyos dolgokat tapintatból komolyan, míg a Párom nagyot hibázott mert mindenkitől csak az elfogadást várta el és nem kezelt semmilyen konfliktust hanem inkább elrejtette, míg a Lánykák ki voltak szolgáltatva a kamaszságuknak és egyéb érzéseiknek. Csak úgy lehetett volna ebből tartós jó valami ha MINDENKI becsületes, őszinte és amikor bármi konflikt van akkor azt nem elrejtik egy mosoly mögé hanem konkrétan megbeszélik.ÉS semmit de semmit nem szabad erőltetni egyik szereplőre sem.Nem mindenki születik gerincesnek. Aki meg igen az nem is tudja felmérni ha váratlanul hátbatámadják.