Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Közös megegyezéssel beadott kereset megváltoztatható e?
Sziasztok, a problémám a következő: hosszas huza-vona után beadtuk a válópert a férjemmel, közös megegyezéssel (ebben havi 25e ft tartásdíj és kéthetente egy nap láthatásban egyeztünk meg). Én már korábban beadtam egy keresetet, kértem költségmentességet, de sajnos nem kaptam meg, igy nem tudtam befizetni az illetéket, semmissé vált az a kereset. Most sokadik kérésre, azt mondta a férjem hogy akkor majd ő befizeti, mert most van egy jól fizető állása. Befizette, feladtuk a kérvényt, majd utána közölte hogy akkor inkább csak a felét fizetné ugyhogy az aktuális gyerektartásból le is vonja és nem küld annyit. Sajnos már előtte is voltak kérdések amiben nem egyezett a véleményünk, de ez most megint egy olyan lépés volt tőle ami rosszul esett. Egyébként 5 év házasság után válunk(már egy éve külön élünk) neki az alkohol és a számítógép, telefon volt az első. Sok évi könyörgés után sem változott csak durvult a helyzet.
Azt szeretném kérdezni, hogy megváltoztathatom e az álláspontom amit a kérvénybe irtunk? lehetséges lenne, hogy kevesebb láthatást kérjek? a tartásdíjon már nem is rágódom, eddig csak 20 ezret fizetett, de már azt is sokallta és pedzegette h ezt ő a bíróságon is elmondja h nem fizet ennyit mert ez túl sok. Várom a véleményeteket! Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!