Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi számít "viszonynak"? Ha a ferj minden problémáját, örömet bánatot egy masik nővel beszél meg, akivel jobban érzi magát mint a párjával?
Ha a kérdező mindkét felet jól ismeri, akkor nyilván család barátja. Nos, ha az életemet (én 43NŐ) nézem az exemmel, akkor mások előtt KIFELE mutatva nem volt vészes az életünk sokáig. Azt hogy belül gáz van, csak mi tudtuk. Mivel mi soha nem tudtuk megbeszélni a dolgainkat, ezért én kénytelen voltam barátnőimmel, barátokkal (én elég nyitott vagyok, jól tudok és nyíltan kommunikálok, hozzátartozik, hogy elég szókimondó vagyok amit az exem soha nem viselt el). Semmiféle "kapcsolat" nem volt ellenkező nemű barát esetén, jólesett kiírni magamból. Utólag kiderült, hogy Ő (az ex) is beszélgetett másokkal, főleg nőkkel (de úgy, hogy soha nem szólt hogy éppen ezzel-azzal találkozik és aztán az is kiderült, hogy ezek a nők nem is tudtak rólam; ennél meredekebb csak az, hogy bár a gyereket/keket néha bevallotta a másik félnek, de kb. úgy, mintha a gyerekek lennének anya nélkül).
Az, hogy ők hogy viselkednek egymás között, ami megítélésed szerint "ronda" a nő részéről: nos, a feleség nyilván jobban ismeri a férjét, tehát el tudom képzelni, hogy pont egy konfliktus miatt látod azt a reakciót, amit. Amit ma feltétlenül másképp csinálnék: kikérdezném az exet, hogy MIÉRT ment tönkre a kapcsolat, hogy Ő hogyan látja. Mert minden kapcsolat MINDKÉT felen múlik, és nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás...
Az exem amúgy teljesen hasonló módon "ismerkedett/ismerkedik"; feldobta a labdát, néhány kedves szó "szép vagy, gyönyörű vagy, több van benned" sablondumák, de kb. soha nem kezdeményezett, mindig megvárta, hogy a nő DÖNTSÖN, hova megy tovább a kapcsolat. Az ilyennel az a baj, hogy még ennek a felelősségét sem tudja felvállalni. Nálunk minden ismerősével így tett, még barátnőmnél is finoman bepróbálkozott, meg sikeresen otthagyta nyitva a skype-ját a gépemen, szóval olvastam én nem keveset.
Légy résen nagyon, ez a lényeg, sokkal jobban kell figyelned az apró jelekre.
Most egy rendkívül harmonikus párkapcsolatban élek, ahol nincs szüksége egyikünknek sem, hogy másokkal beszéljük meg a dolgokat, mert ha bármi gond felmerül, vagy egyikünk sérelmezne valamit, akkor azonnal elmondjuk egymásnak. Igen, vannak viták, hogy nem értünk egyet, olykor a telefont is lecsaptam már, de lényeg, hogy MEGBESZÉLJÜK és SOHA NEM MARAD TÜSKE, ami aztán csak halmozódik....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!