Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mit tegyek ha válni szeretnénk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ha válni szeretnénk, de az apa az egyik gyereket magához a másikat hozzám akarja elhelyeztetni?

Figyelt kérdés

Férjemmel 5 és fél éve vagyunk együtt, 3 és fél éve vagyunk házasok.

Első gyermek után megromlott a kapcsolatunk, próbáltuk helyrehozni, ami mondhatni sikerült is. Második gyermekünk most másfél éves. Szintén megromlott a dolog kettőnk között, szóba jött a válás is. Férjem sokat dolgozik, ha pedig szabad ideje van azt nagyon ritkán tölti velünk (inkább haverokkal, focizik -ha éppen nem ő, akkor nézi- illetve sok időt tölt kocsmában -nem mindig, de előfordul, hogy részegen jön haza-). Nemrég vettünk házat, amibe lassan beköltözhetünk az elhúzódó felújítás miatt, ez fele-fele arányban lett iratva. (Nagy része pénzben az én családomtól van, de hivatalos papírok nincsenek róla.)

Ez a dolog számomra másodlagos kérdés lett, mikor kijelentette, ha válásra kerül a sor, az egyik gyermek vele a másik velem marad.

Kérdésem az, hogy mennyi esély van arra, hogy ez bekövetkezzen. Jelenleg gyesen vagyok a kisebbik gyerekünkkel, csak a gyes+csp az "én" jövedelem. Szülés előtt nem dolgoztam, iskolába jártam, annak befelyeztével lettem terhes és szültem.

Köszönöm a válaszokat!



#válás #gyerekelhelyezés #egyik gyermek ide másik oda
2015. nov. 21. 17:10
 1/5 anonim ***** válasza:
Először is egy ügyvédhez menjél, és ő fog neked érdemben válaszolni.
2015. nov. 21. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ti minek valtok ha ugyanugy egy hazba fogtok lakni?? Elmondom neked, ti csak papiron fogok elvalni, de ugyanigy hazasok lesztek. Felesleges papirmunka.
2015. nov. 21. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
a testvéreket nem vállasztja szét a bíroság
2015. nov. 21. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

3 -nak! De sajnos szétválaszthatják őket!

Egyik barátnőméknél is így van. Apánál a kislány, anyánál a kisfiú.

2015. nov. 22. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Nem fogják szétválasztani őket,ha mindkét fél nem akarja!!
2015. nov. 26. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!