Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen megoldásotok van 18 éves középiskolás elköltözésére?
Az én szüleim is elváltak, de én nemhogy 18, hanem már 16 évesen is tisztában voltam vele, hogy anyám az, aki nevel, eltart, gondoskodik rólam, apám meg kb. egy fűszálat nem tenne értem keresztbe. Gyerekelhelyezési per sem volt, semmi, apám egyből beleegyezett, hogy anyám vihet.
Azóta sok év eltelt, már nem otthon lakom, amit elértem, azt - ha az anyagi hátteret nézzük - anyám jóvoltából értem el. Apám annyi tartásdíjat fizet, hogy az undorító, és kerek perec közölte, hogy nem ad többet. Anyám már egyszer ráküldte a végrehajtót, akkor ki is hajtotta a bíróság a hiányzó maradékot, persze utána anyám lett a lelketlen gonosz szemétláda, aki egy erkölcsi nulla, hogy ilyet mert vele tenni.
Persze, mikor leérettségiztem a megye legjobb gimnáziumában, mikor felvettek az ország egyik legjobb egyetemére, lehetett újságolni a rokonoknak, barátoknak.
Most egyetemista vagyok, anyám egy pedagógusi fizetésből nem tud sokat adni, újra férjhez ment, lett egy féltestvérem is - a családnak is élne kell valamiből. Apám meg ha éppen eszébe jut, utalja a havi összeget, ami kb. semmire nem elég.
Szerintem bárki, aki látatlanul ítélkezik más ember felett, hibát követ el, de sajnos ezen a felületen nincs más lehetőség. Mindig elszomorít az, amit az oldalon látok, ha végigtekerek. Szülők, akik a gyerekükön élősködnek - gyerekek, akik a szülőn élősködnek. Össze-vissza megcsaló férjek, feleségek, utálkozó anyósok, menyek, apósok, vejek. Kioktató nagyszülők, gyereknevelésben ingyen tanácsokat osztogató szülők.
Tudom, torz kép ez az egész, de kezdem úgy érezni, hogy senki sem bírja lassan felfogni, hogy hol lenne a helye, és mit kéne tennie azért, hogy másnak ne okozzon bajt.
A kérdezőnek azt tanácsolom, hogy minden ingerültség nélkül beszélgessen el a fiával, és tudja meg, hogy is gondolja ezt az egészet. Én 18 évesen előbb köptem volna szembe saját magamat, mint mondtam volna anyámnak, hogy ott hagyom, apámhoz költözök, mert ő enged bulizni, csavarogni, akármit.
Egy 18 éves srác már felnőtt. És egy felnőttnek kell rendelkeznie ezzel a tisztán látással. Egy 13-14 évest még meg lehet vesztegetni, meg lehet téveszteni azzal, hogy valaki többet ígér nekik. Kedves kérdező, tényleg sajnállak. Kitartást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!