Emberek halnak meg értelmetlen halállal nap mint nap, szeretteik majd bele halnak a fájdalomba, nekem meg az a legnagyobb gondom, hogy sok év után elhagyott a párom aki egyebként nem is szeretett. Normális ez?!

A szakitas nekem nehezebb volt, mint a halal.

A halalnal nincs remeny, a szakitasnal meg van. Amig a remeny meg nem hal, addig nehez.

Persze, hogy normális. Erre mondják, hogy mindenkinek a maga keresztje....

A világ fájdalmát nem tudja az ember a nyakába venni, csak a sajátját. Attól, hogy ők súlyosabb dolog miatt szenvednek, nem azt jelenti, hogy neked boldognak kell lenned a kialakult helyzetbe.

Akkor mit lehet tenni, ha úgy érzem, a mai napig megőrülök érte, és bármit megtennék azért, hogy visszajöjjön a szerelmem? Engem sem szeretett valójában, de fizikai fájdalmat érzek, mióta nincs mellettem:(( Tudom, hogy ő az igazi, és azt is tudom, hogy nem normális, hogy így gondolkozom most is róla:(

Nekem nem megy a szerelem töpörtyűsítése, mert ha meg tudnám tenni, azzal meghazudtolnám saját magamat, hogy sohasem jelentett nekem semmit. Más ötlet?:(