A sógorom (férfi) vállik. Milyen esélye van, hogy megtarthassa a gyerekeket? A felesége hagyta el őket!

09.46.

Én írtam a sógornőm esetét..Ne ítélj előre ha nem tudod miről van szó..Kulturáltak voltak és pontosan azt tette a sógornőm amit minden anya tenne.A gyermek kérését tartotta szem előtt.A nagylány mindenáron az apjához akart kerülni míg a kicsi az anyjához..A sógornőm sok átsírt éjszaka után beleegyezett abba,hogy a lánya kérése teljesüljön,és ezért engedte,hogy az apánál legyen...Csak annyit tehetett,hogy a közelbe vett egy házat,hogy a nagylány is ha akar minden nap át tud menni..

Van amikor a gyerek nem akar az anyjánál lenni,mert az apját isteníti..A sógoromék ahogy tudták megoldották!

Én pontosan értem,hogy mit akart írni a 09-15-ös hisz nálunk ugyanez van.A bátyám 17 éves az apámmal él,míg én (16 leszek) anyuval..2 éve váltak el a szüleink,és mi döntöttünk így..Anyu eleinte nem akarta engedni a bátyámat,de végül is belement,mert tudja jól,hogy apu is tök jó fej,és jó helyen van..De minden hétvégén jön a bátyám...Szóval 09.15-nek a sógornője helyesen döntött...

16/L

Egy női bíró statisztikája az elmúlt 20 évből, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből:

47%-ban az anyának ítélte a gyereket, a többi esetben pedig az apának.

Sziasztok,

én speciel, egy válófélben lévő apa vagyok.

Előző házasságomból van két gyermekem, akik kéthetente vannak nálunk(nálam).

Van egy közös 2 éves kislányunk, és a feleségem előző házasságából egy 14 éves fia.

Teljesen más a viszonyom a kicsivel, mint a nagyobbakkal. Idősebb is lettem, érettebb is.

Feleségemnek házasságunk előtt is voltak drogproblémái. Mikor a kicsi abbahagyta a szopást, lassan két éve, elkezdett füvezni. Nem alkalomszerűen, hanem napi rendszerességgel, több szálat (3-6) szívott naponta.

Ráadásul az élő fába bele tud kötni. Csak azért nem volt több veszekedés köztünk, mert nyeltem. De amikor már nem tudtam, csattantam, és mivel ő halkan, sunyiban szólogatott be nekem, mindig én voltam, akit hallani lehetett, ő meg játszotta a mártírt.

Vita nem volt, minden megoldás az volt nála, hogy „elválok!”.

Most rá hagytam.

Imádom a lányomat, akit elvitt magával, vidékre, és azóta (október eleje) egyszer láthattam vidéken úgy, hogy nem lehettem vele kettesben, és múlt héten, mikor a teljes családjával feljött pár napra Pestre. Ekkor sem lehettem vele kettesben. Három nap után, elment élni az életét, a gyereket a nagyszülők visszavitték vidékre. Azt sem mondták, hogy siessek haza a munkából, mert elmennek. Elköszönni sem tudtam.

Mivel a békítő még nem volt meg, jogom lenne, pont annyi, mint neki a gyereket elhozni.

Írtam neki, hogy most pénteken, hétvégére elhoznám a picit. Ezt először a H1N1 vírus terjedésével tagadta meg, majd másnap kijelentette, hogy csak az ő jelenlétében lehetek a gyerekkel, amíg a bíróság máshogy nem dönt. Ráadásul aznapra már a gyerek is be volt tanítva arra, hogy ő anyával akar maradni.

Imádom a lányomat, mindent elkövetek, hogy velem lehessen. Sosem neveltem egyedül gyereket, tudom nehéz lesz! De akkor is felelős vagyok érte, és meg kell neki adnom mindent! És érzem is az erőt magamban erre, tudom képes vagyok rá! Ráadásul azt gondolom, csak akkor lesz kiegyensúlyozott a kapcsolata a picinek apával-anyával, ha nálam lehet, ugyanis én nem kívánom tiltani tőle. Ő már most ezt teszi!

A gyereknek nemcsak az anyára van szüksége, hanem az apjára is!

Azt elfelejtettem, hogy a nagy gyerekét, akit nála helyeztek el, 5-12 éves koráig a nagyszülők nevelték helyette...

Most várom a tárgyalást, és próbálom azt hinni, nemcsak jog, hanem igazság is van!