Tényleg el kell válni 3hónap után? MIT TEGYEK?

Szerintem nem kéne elválnotok. Nem hiszem hogy ez olyan nagy vita lenne köztetek. Beszéljétek meg, kössetek kompromisszumot. Mindent, ami nektek probléma, meg kell beszélnetek ( a nem jött utánam "apróságot" is!!!).

Anyukád... Nos Ő az anyukád, és bármit teszel szeretni fog, még ha nem is gratulál hozzá. Te már férjes asszony vagy, saját családod van. Az a feladatod, hogy család legyetek. És a férjednek kell az első helyen állnia. Szerintem anyukád meg fogja érteni, még ha veszekedni fog is. Annak idején anyukám tiltott a páromtól (azóta a férjem), képzelheted a vitáinkat. Nem tehette be a lábát hozzánk, az erdőben ücsörögtünk egy padon, vagy néha náluk (más város, ő kocsival, én busszal, így ő többször jött). Azóta anyukám megenyhült és várja már az unokát nagyon.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy én nem féltem szembeszállni anyuval, mert tudtam, hogy ha haragszik is rám, akkor is szeret, hisz "az a dolga".

Neked most a saját családod és a boldogságotok legyen a fontos.

Bizony a kamionosoknak kalandos az élete. Kicsit hasonlít a régi hajós-romantikához. Ezért változott meg a férjed. Ők a haverok, akik manapság a mobillal a külön külön kocsikban is együtt vannak, kell is, hogy összetartsanak, mert sok veszély, bonyodalom, és nehéz hajtás is a részük. Ismerem, mert vendélátós voltam egy törzshelyen. Ha hazajön, pihenni akar. Kalandos, de nehéz élet. Ezt el kell fogadnod, ha vele akarsz maradni. Fel kell vállalni. Viszont lehet, hogy ő szeretne független lenni, legalábbis még egy ideig. Lehet, hogy neki még túl nehéz batyu a feleség, rendes házasság...

Anyukádat faggasd ki, mi oka van, hogy ilyen súlyos ítéletet mondjon rá. Lehet,hogy tud valamit, amit te nem.

Tehát okosan, türelmesen mindent átgondolni, aztán, ahogy mások is tanácsolták, mindent csakis egymás között átbeszélni, és még akkor is azt mondom, csak semmi kapkodás, adj egy esélyt a Sors -nak.

Szia!

Szerintem sem a válás a megoldás. Az első és legfontosabb, hogy kicsit ki kellene zárni az anyukákat az életetekből. Semmi joguk beleszólni a kapcsolatotokba! Na hallgass anyukádra, mondd meg neki, h ez nem az ő dolga. Nem fog megutálni, egy szülő nem utálja meg a saját gyerekét ilyen kis dolog miatt. És biztos neki is az a célja, h te boldog legyél, akkor nem akarhatja, h 23 évesen elvált legyél :S Tényleg próbáld meg a férjednek a munkáját elfogadni, mert nem egyszerű meló, rengeteg lemondással jár a feleség részéről is. De mindenképpen adj még esélyt a dolognak, beszéljétek meg. Szerintem még 1-2 próbálkozást mindenképpen megér a dolog. Ami még fontos, h gyereket addig ne vállaljatok, amíg teljesen rendbe nem jön (és mondjuk fél évig úgy is marad) a dolog. Sok szerencsét!!!

Utolsó előtti vagyok. B.sszus. A vak is látja hogy szeret a férjed és te is őt. Nem kéretted már magad eleget? Miért nem mész vissza hozzá? Anyukádról megvan a véleményem, gondolom neked is. Beszélgess a férjeddel és adj neki egy esélyt (persze ha a beszélgetés eredményt hoz és nem csak hangos veszekedést). Szerintem nem véletlenül teper. Hibázott. Tudja, úgy tűnik megbánta (Te ismered).

Had meséljek valamit. 16 évesen jöttem össze a férjemmel. Olyan 20-21 lehettem, amikor jött a másik. Elhagytam a férjem, összejöttem az újjal. A férjem kért, béküljek ki vele, hajthatatlan voltam (voltak más problémák is, az új csak jókor-jóhelyen). Eltelt 3 hét, a férjem lenyugodott, ismerkedett, kerülgették egymást egy régi ismerősével (lány), és mi pedig telefonon beszéltünk (így tudtam a csajról). Egyik estelfeküdtem és gondolkoztam. Hirtelen rájöttem, hogy meghalok ha az a srác mást fog ölelni helyettem. SÍRVA KÖNYÖRÖGTEM vissza magam a férjemnek. Szerencsém volt, de mi lenne ha nem fogad vissza? Azt hiszem abba belehalok. Természetesen akkor még csak a barátom volt, csak a megkülönböztetés miatt írtam férjemnek (azóta már az és 26 hetes a pocaklakóm, 25 évesek vagyunk). Ezt csak tanúlságnak írtam le. Túl sokáig kérettem magam, vak voltam. Szerencsémre még nem volt késő visszatáncolni. Életem szégyenfoltja az az 1 hónap. Útálom magam miatta rendesen, furdal a lelkiismeret.

Szerintem nyiss egy kicsit felé, nem kell a karjába ugrani, had udvaroljon, de ne süket fülekre találjon, mert elveszted.

Anyukád a világ legszemetebb dolgát teszi veled, CSERBEN HAGY. Szerintem meg fog békélni, csak most nyeregben érzi magát, hisz hazaköltöztél. Ha visszemennél, koppanna rendesen. Írj hogy mizu ha van kedved:)

Anyukád tényleg elég kiakasztó. Sajna vannak ilyen emberek. Nekem a nagyszüleim ilyenek. 220 km-re laknak, ha elmentem hozzájuk, akkor logikus, hogy az ottani barátaimmal is találkozom (régen én is ott laktam). Erre ők: Minek mégy te oda (mármint a talira), a bnőm úgyse fog eljönni, stb. Akkor most babánk lesz és elmentünk egy bababoltba szétnézni az árakról, tájékozódni. Erre ők, amikor hazamentünk: Na ugye, hogy nem érte meg elmenni, nincs ott semmi. DE OTT SE VOLTAK. Meg ilyenkor náluk lakunk 1 hetet, 2 70 évessel, naná hogy azért jó néha kimozdulni.

Bnőm anyja is oylan mint a tied. Bnőm megismerkedett egy arab sráccal (azóta házasok, de erről még az anyja nem tud). A nő annyira full rasszista, olyanokat mondd, hogy csak na. De még nem is ismeri. Ezzel csak hazugságba üldözte a saját lányát.

Sose fogom megérteni az olyan anyákat, akiknek nem a gyermekük boldogsága a legfontosabb. Anyukám gyűlölte a férjem, a házunkba nem tehette be a lábát. A parkban csöveltünk (másik városban lakott). Anyámnak ez tetszett ??? De én kitartottam mellette, mert szeretem. Nem értem hogy miért anyuddal laksz még mindig nem pedig a férjeddel. Mellette lenne a helyed. Anyukád nem 100as már bocsi. Nem anyukáddal kell leélned az életed, hanem a Pároddal. Ha anyukáddal maradsz, a férjed sem fog élete végéig várni, örökre bánni fogod, hidd el.

Tudom, hogy az anyukád, meg minden, de mi lenne, ha kívülállóként szemlélnéd a helyzeted, mondjuk egy bnőd lenne ilyen helyzetben, neki mit mondanál? És eszerint dönts.