Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tanácstalan vagyok, mit tegyek?! A férjem 4,5éve nem dolgozik
Szépen indult minden, már majdnem 8 éve együtt vagyunk. 2008ban házasudtunk össze, a kisfiunk novemberben született. A férjem elötte szeptemberben felmondott a munkahelyén. Gondoltam gyorsan talál majd munkát. Februárban vettünk egy házat, amit csinosítgattunk, újítgattunk, hamar elszaladt az idő. Teltek a hónapok, lassan az évek, és a férjem csak nem ment dolgozni, közben engem is hanyagolt. Sokat számítógépezett. Az estéket általában kettesben töltöttem a kisfiammal a hálóban, míg apa hajnalig gépezett, persze utána délig aludt. Édesanyámnál sok időt töltöttünk, és töltünk a mai napig is. Egyre távolabb kerültünk egymástól, én úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem. Eleinte azt hittem az a gond, hogy meghíztam a terhesség alatt, szépen lefogytam 30kg ot, fodrászhoz jártam, szóval adtam magamra, de a férjemnek így sem kellettem. Próbáltam hívni magunkkal játszótérre, vásárolni, barátokhoz, de ő nem akart...:( Persze munkája még mindig nem volt..Idén januárban találkoztam valakivel, amiről a férjem tudomást szerzett. Nem csaltam meg, de igazán jól éreztem magam a másik férfi társaságában. Azóta áll a bál itthon. Azt mondja szeret, és hiába közeledik, mert én ellököm magamtól..hát hogyne tenném, mikor évekig érte kűzdöttem :( A férfival persze azóta sem találkoztam. Belementem, hogy próbálkozzunk helyrehozni, de egyre inkább veszett ügynek érzem ezt az egészet. Semmi nem változott és úgy érzem nem is fog. Nyáron azt mondta, adjak neki 2 hetet, és elmegy dolgozni..azóta sem tette meg. :( A karácsonyt édesanyámnál töltöttünk a kisfiammal, a férjem felhívott é s közölte, hogy szenteste a gyereknek otthon van a helye. Én azt válaszoltam neki, hogy ez így is van, de csak akkor, ha biztosítani tudja, hogy én otthon lehessek. Legyen miből főznöm, legyen karácsonyfánk, és persze a kicsinek tudjak ajándékot venni. Persze ezek közül csak a karácsonyfa volt meg, meg persze a kaja, amit a férjem szülei vittek...Ők nagyon sokat segítenek, és édesanyám is. Ha ők nem lennének, már lehet éhenhaltunk volna. Számlák sorakoznak, gáztartozásunk már nagyon magas, egy szerencsénk van, hogy védett fogyasztók vagyunk.
Nagyon szép életünk lehetne, egy gyönyörű kisfiúnk van, gyönyörű lakásunk. Mindenki hülyének hisz, hogy még ennyi idő után is a férjem mellett vagyok. Sokszor eltökéltem, hogy elválok, de a lelkem mélyén valami visszahúz. Nem tudom megmagyarázni. Amikor gyesen voltam a kisfiunkkal, kértem, menjen ő gyesre, hogy legalább én tudjak menni dolgozni, persze nem ment. Most hogy szeptembertől ovis, mehetnék is, de még nem vették be egész napra, csak délelöttre, januártól lehet csak ottalvós.
Kérlek ha tudtok adjatok tanácsot. Mert már megbolondulok :( Hogy induljak el, és merre??
Fiatal vagyok még, 26 éves, nyugodt, boldog életet szeretnék! Köszönöm :(
"Mikor a férjem még a gyerekért sem hajlandó elmenni az oviba??!!!"
Na ez azért kicsit erős..
Ugyanannyi idős vagyok, mint te, és nem voltam még csak hasonló helyzetben sem, így csak azt tudom, leírni, hogy én mit csináltam volna a helyedben, hogy látom a dolgokat
Szerintem először is, amikor a férjed felmondott, otthon gépezett és elhanyagolt, akkor őt kellett volna felelősségre vonni, és nem magadban keresni a hibát (ez sajnos gyakori reakció a nőknél, mert mindig mindenért őket hibáztatják).
A mostani helyzetben a következőket tenném: elválnék, a vagyont megosztanánk, ideiglenesen visszaköltöznék a szülőkhöz, és minél előbb megpróbálnék munkát találni. ne izgulj, nagyon fiatal vagy még, sokan a te korodban még mindig a szüleiknél laknak és tanulnak vagy dolgoznak (vagy, sajnos egyre gyakrabban, állást keresnek).
Nem is az a baj, hogy a férjed nem talál munkát. Sokan vannak így egyre nehezebb elhelyezkedni. DE:
1. A férjed önként mondott fel. Lehet, h. jó oka volt rá, de ebben a helyzetben ez akkor is felelőtlenség.
2. Nem segít otthon semmit, meg sem próbál hasznos lenni.
3. A te megoldásodat - ami teljesen logikus és hasznos lett volna- miszerint jöjjön ő gyesre, és te majd dolgozol, elvetette.
Nekem úgy tűnik, hogy nemcsak lusta, de a családja sem érdekli túlzottan.
valahová eltűnt az "5. kommentelő" válasza...nem értem..a hozzászólásom nem a jelenlegi 5. nek szól! Elnézést :(
Nagyon köszönöm mindenkinek a válaszokat. Tényleg tanácstalan vagyok, vagyis tudom mit kéne tennem, csak nehéz, még így, ezek után is. Tudom, hibás vagyok én is, de a kezem egyenlőre meg van kötve munka ügyileg. Ha elmennék itthonról valahová a kicsivel, kerestethetne? Vagy rendőrök visszahozhatnának? És ha elválnánk kérheti a gyerek felügyeleti jogát? A kicsi imádja az apját.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!