Mikor volt az a pont amikor azt mondtátok jó akkor itt a vége a kapcsolatnak!?

Egyik reggel úgy keltem, mintha elvágták volna az egészet, mintha nem is velem történne.

Sok volt már a drog, nők, játékgép. A sorrend tetszőleges volt. Összevesztünk és másnap felkeltem, mintha teljesen új ember lennék, és mintha soha semmilyen közöm nem lett volna hozzá!

Én is azt éreztem mint az 1 és a 3 válaszoló.

Nem érdekel hol van, hova megy, kivel beszél.

Nem volt kedvem a szexhez.

Úgy néztem rá mint egy barátra, akivel beszélgetek, alig-alig fogtam meg a kezem, kevés puszi, csók nulla, szex havi 1-2 az is hogy essünk túl rajta.

Utáltam amiért mindig én voltam a hibás, ha ideges volt rajtam töltötte ki.

Soha nem volt semmihez kedve

stb...

Kb ugyanazok, mint amit előttem leírtak. Nem érdekelt, nem voltam rá kiváncsi, nem akartam hozzáérni. Mindig mindent nekem kellett csinálnom, mert "ő elfáradt a munkában" (ugyanannyit dolgoztam, mint ő, de nekem jutott még minden házimunka is). És mivel mindent én csináltam, így mindenért engem lehetett leszúrni. Plusz rájöttem, hogy semmi közös nincs bennünk.

De lépni még nem tudtam. Ahhoz az kellett, h kirúgják, ő meg bánatában berúgott, mint az albánszamár (50 ezret ivott el egy este alatt a haverjaival úgy, h egyedül nem tudtam volna fizetni a lakást), majd hazajött, én elkezdtem veszekedni, ő bepipult, és szétvert mindent... Az asztalt a földhöz csapta, kitépte a kislámpát a falból, és elindult felém is, de a haverja - aki hazahozta - szerencsére ott maradt és megvédett. Másnap kiraktam. Életem legjobb döntése volt. Ne féljetek lépni, mielőtt túl késő nem lesz.

24N

Amikor miután megrázott és pofon vert, beverte a nappaliajtó ablakát és ha fél méterrel arrébb álltam volna, ma nem lenne arcom.

Utána fél év múlva érdekből összecuccoltunk újra, és 1 év múlva azért szakítottam vele végleg, mert szerelmes lettem valakibe, aki ma már a férjem.

Férjemmel is volt egy kritikus időszakunk. Még nem voltunk házasok, összeköltözés után 1 éven át meghülyült. Belemenekült a számítógépbe, velem is csak fokhegyről beszélgetett a monitor mögül. Azelőtt csupa figyelem volt felém, leste minden szavamat. Alig cuccolt ide, a gépe lett a mindene. Én kóvályogtam egy ideig a lakásban, aztán magamba vonultam, meg a kutyáimhoz. Nem értettem semmit. A házimunkában is teljesen magamra hagyott. Előtte azt hittem, ő sose hagy majd cserben. De simán eltűrte, hogy a férfimunka nagy részét is egyedül csináljam. Fél év múlva összehozott a sors egy sráccal, akivel korábban egyszer találkoztam és nagyon helyesnek láttam. De akkor még stabil volt a kapcsolatom. Most viszont mindenkinél magányosabb voltam. Egyre többet leveleztünk. Nem kellett volna sok, hogy megcsaljam őt. A hűségen kívül a kiábrándultság tartott mellette. Nagyon nagy szerelem volt a miénk és mégis elromlott...nem volt kedvem újra átélni mással. Minek? A vége úgyis ugyanaz lenne. Egyedül kóvályognék egy lakásban mellette.

Lezártam ezt a fellángolást, szerettem még a párom.

Mégis utána jutottam el a felismerésre: miért félek annyira kimondani, hogy vége? Egy év telt el, amikor egy délután a karjába vett és vagy 20 percig dédelgetett. Pont aznap határoztam el, hogy ennek az egésznek véget vetek. Aznap este elmondtam neki, hogy azon gondokozom, hogy szakítanunk kéne. És ha az elmúlt 1 évben csak napi 20 perc figyelmet kaptam volna tőle, sosem jutok idáig.

Nem bírtam elképzelni már, hogy közös gyerekünk legyen.

Akkor végeztünk a közös főiskolánkon levelezőn, benne voltunk a korban, eredetileg mindketten úgy terveztük hogy azonnal belevágunk a gyerekprojektbe. De rájöttem, hogy képtelenség.

Ő azt mondta, valóban nem szeret már úgy, mint az elején, de ez csak hullámvölgy, amin túljuthatunk. Tudtam, hogy nem szeret úgy, de amikor kimondta, zuhanni kezdtem. Álombazokogtam magam, és álmomban eljött értünk az orkán és anyám azt üvöltötte, hogy kapaszkodjak.

Napokon át szédültem, nem tudtam hol vagyok.

Ő azt kérte, próbáljuk megjavítani ami elromlott. De minek? Ha nem szeret, minek. Ő azt mondta, nem szereti feladni anélkül a dolgokat, hogy meg se próbálja megmenteni. Elkezdett puszilgatni. Akkor már 1,5 éve nem csókolt meg. Irtóztam a puszijaitól. Erőltetett volt az egész. Dühös voltam és eltaszítottam.

Végül teltek-múltak a hónapok, és a beszélgetések mentettek meg minket. Rengeteg beszélgetés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mit értett azon, hogy már nem szeret úgy. Én azt hittem, az összeköltözés óta nem szeret. De kiderült, hogy nem, január óta érzi ezt. Akkor fordult meg velem a világ, mert rájöttem, hogy pontosan azt a hónapot jelölte meg, amikor én egyre közelebb kerültem ahhoz a sráchoz. Nem hittem volna, hogy ennyire megérzi, hogy közben Tőle pedig eltávolodtam. Rájöttem, hogy az én elhidegülésemre védekezésképpen kezdett tőlem eltávolodni. Sejtette, hogy kapcsolatban állok a sráccal, de nem kérdezett semmit és én hárítottam. Ezzel csak azt értem el, hogy lezárt engem magában. Szó nem volt a téveszméimről, hogy valaki más miatt nem szeret már engem.

Azt is megtudtam, mi miatt vonult úgy magába 1 évre. Tulajdonképp bennem volt egyfajta feszültség, ami elől csak így tudott elmenekülni. Nem tudta kezelni a problémát, ami az összeköltözés előtti időkben közénk állt és inkább magába fordult.

Amikor sok mindent tisztáztunk, kezdtem én is felengedni. Beletelt vagy fél évbe, de utána egyre szebb lett minden. 1 év elteltével minden egész más lett. Megszűnt az éjjel-nappali számítógépezés. Egyre több közös programunk lett. Ja, és elkezdtünk társasjátékozni, ami szintén nagyon összehozott minket. Beszélgetés-beszélgetés-beszélgetés és társasjáték, ez segített végül kiolvadni mindkettőnknek a jégkockából. A beszélgetés se egyszerű amúgy, mert halálra sebzett néhány mondatával, amit félreértettem. Mintha 2 külön nyelvet beszélnénk.

És mégis egyre jobb lett.

A szakítás nem következett be. Összeházasodtunk és évek óta van egy mindenben rám figyelő, segítőkész, házimunkában is részt vállaló párom.

De ha nem lett volna bátorságom kiállni magamért, és azt mondani, ennél még egyedül is kevésbé lennék magányos...akkor talán sose lettünk volna ilyen boldogok újra. Valószínű hamarosan megcsaltuk volna egymást és egy újabb kapcsolatban kergetnénk illúziókat.

Utolsó válaszoló:Gratulálok nektek!Megérdemlitek a boldogságot!Nagyon tanulságos a történetetek!

Az én sztorim:22 éve tartó házasság.

Olykor italozó,de amúgy rendes,dolgos,de unalmas ,sótlan férj.Akit csak a horgászat érdekel.2-3 nap külön,mert a haverjával horgászik,én itthon a gyerekekkel.Szex 2heti egy alkalom, ölelés ,csók, simogatás beszélgetés minimális,vagy semmi.

Már a váláson gondolkoztam.

Majd derült égből villámcsapás.Kiderült,hogy egy haverja élettársánál kerete a boldogságot.A nő csak a jó oldalát látta, (amit mutatott neki), sokat beszélgettek, felnézett rá,tisztelte stb.(ő nem látta részegen stb..)

Egyértelmű volt: elzavartam, váláson gondolkoztam, de most már komoly oka volt.

De hoppá: 10 nap különélés alatt rájöttem,még szeretem,hiányzik...Kezdtem érdekesnek találni,hogy a másik nőnek annyira kell.(milyen gyarló az ember)

Sokat beszélgettünk.Megegyeztünk, adunk még 1 esélyt egymásnak.Feltételem, szakít a nővel( 2 hetes volt a viszonyuk,előtte csak jó ismerősök voltak),és abba hagyja az italozást.

Szakított a nővel,akit alig lehetett levakarni.Terhességet hazudott,kavart...

Az italt nehezebben tette le, bár sokkal ritkábban nyúlt utána,mint azelőtt.Sok közös program, beszélgetés, szex, csók, ölelés, újra kézenfogva járunk...

2 éve történt.

44 évesen megszerezte a jogsit(előtte csak motorozott),szinte már alig iszik:))

Végül is ,ez adott lökést mind a kettőnknek,mert lehet,hogy elváltunk volna...

Idén ünnepeltük a 25. házassági évfordulónkat.

A volt szerető maradt az élettársával, a 3. gyereküket várja, de még mindig nem emésztette meg, hogy nem hagyott ott érte a férjem...

Hát,ez van,az élet produkál olykor furcsa dolgokat...de ez nálunk, jól sült el, tudom, ritka...

Már a váláson gondolkoztam.

Amikor már nem volt kedvem hozzáérni,örültem ha nincs velem,nem kell a hangját se hallani.

Fokozatosan érte el hogy megundorodjak tőle.

Sajnálatból még vele voltam pár hónapig,nem volt szivem otthagyni miután a hőn szeretett nagyija meghalt,az apját pedig műteni kellett,féltem hogy hülyeséget csinál ha otthagyom.