Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Szerencsejáték függőség?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerencsejáték függőség?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

A Férjem tavaly szeptembertől rákattant a szerencsejátékra, online casinóra, amit eleinte tagadott, de végül bevallotta. Mindig megígérte hogy leáll, mert ő nem függő, csak azért csinálta hogy több pénzünk legyen, mert jócskán lesüllyedtünk. Áprilisban elhagytam, van 2 kicsi gyerekünk, de aztán 2 hét után vissza jöttünk mert segítséget kért tőlem,hogy csak mi tudunk rajta segíteni stb.. viszont pszichológushoz, orvoshoz nem akar menni mert nincs akkora gond, tudja hogy nem jót csinált és most már ennek vége. Végre engedélyt adott a bankszámlájához ami addig nem volt, és hogy a többi pénzt is nekem adja, én kezeljem ezek után. Így is volt, 3 hétig ment is, de tegnap rámentem a bankszámlára, mert eddig az én telefonomban nem működött, és most sikerült belépnem, egy hét alatt 900eurót rakott rá, ami mind casinóra ment el. Mikor tények elé állitottam és tagadja, azt mondta a xy haveroknak rakta fel a pénzt és ők játszották le... tudom hogy hazugság,de akkor tényleg ennyi?

32 éves, jó kiállású férfiról beszélünk, közös hitel, lakás, 2 kisgyerek, 1,5 és 3,5 évesek. Sokat gondolkodtam valláson, de attól is félek, mi van ha ez csak egy rossz időszak, sosem volt ilyen, tényleg ennyire behúzza őt az a szar, nem lehet vele mit kezdeni? Papolok neki,kérem szépen vallja be,de még ő duzzog hogy én nem hiszem el neki hogy a haveroknak tette fel... a haverok végett hajlandó lennél bekockáztatni a családod? Hiszen tudta jól hogy ebből megint hatalmas botrány lesz,de ő ugye abba volt hogy én nem tudom megnyitni az internet bankinget,de hát ha nem így akkor bemegyek a bankba és kikérem a kivonatot mivel úgy jöttünk vissza,hogy másnap egyből mentünk a bankba és adott hozzáférést a számlájához. Nem tudom mit gondolt,hogy majd nem derül ki? Tudom ez már betegség, de nagyon csalódott vagyok, nem tudom mit kezdjek magunkkal... legyek kitartó hátha átvészeljük ezt a nehéz időszakot mert hát jóban-rosszban,de ez alatt a 8-9hónap alatt amióta tart ez ami idegeskedést megettem.. segítsetek kérlek. 28éves vagyok, adok magamra, biztosan találnék új partnert de attól is félek. A kicsik imádják az apjukat.


máj. 10. 13:20
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

A függő nem bírja abbahagyni a dolgokat. Igen, vállal érte mindent, ha kell.

Csak akkor van bármiféle esélyed, ha sikerül elmennie orvoshoz.

Különben teljesen esélytelen, 100%

máj. 10. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
94%

Nehezen tudom elképzelni, hogy a szerencsejátékon kívül egy mintaférj és mintaapa, egészen biztosan másban is megmutatkozik ez a felelőtlenség nála. Ha azok nem voltak intő jelek, akkor sajnos most itt van ez. Az én párom is online játszik, de egy forintot sem tesz semmilyen játékra, mert felelősségteljes, tudatos. Pedig nekünk még gyerekünk sincs, akikre gondolnia kéne. Egyszer már adtál neki egy esélyt, azt megint eljátszotta, szerintem nem sok jóra lehet számítani tőle. Ha ideig-óráig vissza is fogja magát, utána megint vissza fog esni, ha ennyire akaratgyenge. És akkor még csak játékfüggőségről beszélünk, ki tudja, később mi fog még jönni, mert sajnos aki hajlamos erre, ott egyik hozhatja magával a másikat.


És igen, jól érzed, a haverok fontosabbak, mint a családja (már ha igaz, hogy a haveroknak tett ezzel szívességet, de ez már eleve kamuszagú azok után, hogy lebukott)


Elhiszem, hogy nehéz, de én meghúznám a határt és szigorú lennék vele. Esetleg kérj tanácsot a családtól, hogy mit csinálj, hátha tudnak jó tanácsot adni vagy segítséget nyújtani.

máj. 10. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Jaj, persze, sajnos régebben a drog is közrejátszott. De az most nincs és akkor van ez? Egy ilyen embernek mindig kell valami hobbi? Mint mintaférj és mintaapa már megbukott, de ha ezek nem lennénk annyira kiegyensúlyozott kapcsolatunk lenne, mert totál nyugis, itthon melózik,szereti a munkáját, nem kötekedik,nem agresszív, gyerekekkel is nagyon elvan, bármikor segít ha kell. A családdal már beszéltem,segíteni akartak de mindenkinek hazudik. És beadja a hattyúk halálát persze.. önsajnálat.
máj. 10. 13:34
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Jesszus, akkor ez rosszabb, mint gondoltam. Tudom, hogy csúnya dolog és már semmin nem változtat, de egy ilyen emberrel nem szabadott volna gyereket vállalni, ez valahol a te felelősséged is!

Vagy vele maradsz és kiteszed ennek a gyerekeket is vagy elválsz és próbálsz nekik biztosítani egy stabilabb, megbízhatóbb hátteret, ami egyedül ugye marha nehéz lesz.

máj. 10. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Na köszi. Tudom igazad van. De nekem is van múltam, jó nem ilyen durva, de én is mindent kipróbáltam fiatalon, volt hogy többször is, de semmire nem kattantam rá,még a cigire sem. Én magamból indultam ki, ismerem 10éve,tudom milyen volt,persze... de az a korszak lezárult és eddig aránylag nyugi volt. És most megmarhult megint...
máj. 10. 13:42
 6/19 A kérdező kommentje:
Pedig segítségem van akármennyi, van hova mennünk a gyerekekkel,és mindent is el tudnék szépen rendezni, de mégis félek az egyedülléttől,vagyis inkább a magánytól.
máj. 10. 13:53
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Nos én mint mint alkoholfüggő csak úgy tudtam letenni az alkoholt, hogy legelőszöris beismertem önmagamnak a függőséget. Ez a legelső módja a függőségből való kigyógyugyulásnak, de a párod ugye tagadásban él és nem ismeri el a gyengeségét! Tud kérni segítséget, ha nem fog kérni ahogy én is tettem, és más függőségben szenvedők, egyedül nem fog menni! Vannak terápiák, csoportos gyűlések mond meg neki forduljon segítségért. Ha nem hajlandó megtenni a lépéseket, hogy ezt kezelje add ki az útját a francba, és szórja el a saját pénzét úgy ahogy akarja!

Mellesleg ez egy nagyon ostoba hozzáállás, hogy ő azért casinozik, hogy több pénzetek legyen! Nyilván nem lennének casinok és nem lenne jövedelmező biznisz ha többen nyernének, mint veszítenének! Statisztikailag sokkal nagyobb az esély a vesztésre, mint a nyerésre!

máj. 10. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
Egyszer beismeri,másodszor nem. És ez így megy. Amúgy a lelkem mélyén tudom hogy veszett ügy de mégis reménykedem. Már próbáltam rá mindennel hatni,mondtam elmegyek vele terápiára,itt a szomszéd kórházban van ilyen mindennapos összejövetel pont ilyeneknek,ahova elmehetek vele én is,mellette állnék a végsőkig,de ha ő nem akarja. Mondtam kezdjünk egy psichológussal, arra meg az volt a kifogása nem kell neki szakember,ő ha valamit eldönt az úgy is lesz. Tehát hogy nem fog többet játszani. Aha.. el.. ja meg hogy nem fogja idegen embereknek kitárni az életét,mert ugye ő totál zárkózott,még a családjával szemben is. Én meg a fordítottja vagyok,bárkivel képes vagyok beszélni a problémáimrol(persze határokon belül) de a család az a minimum, na ezen totál ki is van borulva, hogy én elmondok róla ilyeneket. De ha magamban kéne tartani már szerintem megbolondulnék.
máj. 10. 14:04
 9/19 A kérdező kommentje:
Most ott állunk hogy törlesztjük az eddig felgyűlt adósságokat, mert december-január még a hitelt és a rezsit se fizette be, és ugye ez folyamatosan gyülemlett. Most amint tudom hogy van pénze mert autószerelő,elveszem tőle amit lehet és fizetem a dolgokat meg bevásárolok. De hála istennek az én pénzem az az én pénzem,ahhoz nem tud nyúlni. De abból meg spórolok a gyerekeknek,nyitottam nekik külön spórolást,öltöztetem őket,meg hát én sem hanyagolom el magam. De én többre vágyom,imádok kirándulni, élményeket szerezni,ő meg inkább bedobja abba a szarba.
máj. 10. 14:08
 10/19 anonim ***** válasza:
95%

Kérdező a 7-es vagyok sajnos tudom, rengeteg ember él tagadásban, és azt hiszi magáról, hogy ő egyedül ezt megtudja oldani, de eddig sem tudta ahogy eddig is bizonyította!

Ha nem dönti el magában, hogy márpediglen véget akar ennek vetni, és belefekteti az energiát, hogy elmegy segítségért, te nem fogsz tudni helyette elmenni terápiára!

Pszichológushoz hiába küldöd, mert ők is csoportos foglalkozásra, vagy terapiára fogják küldeni egyenesen!

máj. 10. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!