Akik elváltak, azoknak korábban a házassagukban volt olyan, amikor még tökéletes volt minden, így visszatekintve is?

Nyilván az elején csak jók történtek, különben nem házasodik az ember fia, lánya. Sokáig lehet harmonikus, ha két, egymást szerető, egy irányban haladó, intelligens ember házasodik. Ritkán létezik eleve alapvető probléma, hogy a szerelmes férfi, vagy nő nem lát a szemétől.

Nyilván emlékszik az ember a szépre, de mivel arra is fájó visszaemlékezni, elteszi a sutba, mert az élet megy tovább.

Te most boldog vagy.

Ne törd a fejed olyan dolgokon, melyek feltételesen is megmérgezhetik

a lelkedet.

Abszolút fölösleges.

Nem értem, hogy aki boldog, miért nem azon töpreng, hogy hogyan tartsa fenn, ápolja a boldogságát, hanem azon, hogy "jajj, mások is voltak boldogok, mégis megtörtént".

Ez értelmetlen és veszélyes.

Szegény, ha tudná, hogy a felesége álmatlanságában mekkora marhaságokon töri a fejét.

Lassan reggel. Szeresd. Csinálj reggelit.:)

Igen és nem. Voltak az elején is jelek, csak az ember nem akar nekik nagy jelentőséget tulajdonítani, plusz sokszor bízik, de minek, osztozik abban is, ami kizárólag az ő érdeme, de minek, enged és tűr, mert a barátok azt mondják, hogy ezt el kell viselni és természetes - de minek?

Sokszor az embert pont ez a győzködés taszítja árnyékba. Mert csak akkor vagy jó nő/feleség/anya/apa/férj/férfi, ha ezeket engeded vagy megteszed. Mert ez a te dolgod, minek reagálod túl, miért nem fogadod el, miért nem teszed a dolgod, szumma szummárum: te teszed tönkre a családot, ha problémázol..

De ez nem lesz jobb

Csak rosszabb

És soha, soha egyszer sem fog megoldódni hallgatással. Csak akkor, ha szembenéztek dolgokkal és időben belátjátok, ha nem megy vagy legalábbis nem úgy, ahogy most.

Voltak jelek, de ignoráltuk őket, mert szerettük egymást. A mai napig szeretjük egymást emberileg pedig már 6 éve elváltunk. De nem lett volna szabad összeházasodnunk.

Most már mindegy, legalább összehoztuk a világ legcukibb gyerekét, akit nem tört le a válás különösebben, mert így is mindketten törődünk vele és legalább már egymás miatt nem vagyunk szomorúak és zaklatottak.

Mi is nagyon szerettük egymást, aztán egyik napról a másikra elhagyott.

Sosem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezhet.

Az utolsó percig szeretettel voltunk egymás iránt, végül semmi indokot nem mondott miért megy el.

Vagyis utána már mondott, de azok nevetséges indokok voltak.

Az utolsó hónapig azt hittem, hogy minden rendben, minket egymásnak teremtettek. Aztán elkezdett furán viselkedni, bevallotta, hogy belezúgott egy kolléganőbe, és inkább váljunk el, mielőtt megcsal.

Persze pár hónap után szétmentek. Neki azóta se volt senki komoly.

Nekem igen, egy férfival vagyok azóta is, de vele teljesen más.

Nem rossz, de más.

Gyakorlatilag a mi házasságunkat írtad le, kedves Kérdező! :) A mi házasságunk abszolút problémamentes volt, amióta ismertük egymást, mi soha nem veszekedtünk, nem volt tányérdobálás, stb. Megismerkedtünk, összeköltöztünk, összeházasodtunk, majd a közösen kitűzött célok mentén építettük életünket, apránként.:) Vettünk autót, lakást, felújítottuk, berendeztük, majd született egy gyönyörű kislányunk is.:)

Aztán egyszer csak történt valami, ami miatt megszakadt minden, ami addig békésnek tűnt. A volt feleségem úgy döntött, hogy már nem bír elviselni engem, ezért beadja a válópert, és elválik...

Most visszatekintve is azt érzem 7 évvel a válásunk után, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, de nekem Ő volt az Igazi...