Egyedül maradni egy kisbabával?

És ez mikor derült ki?Már el is költözött a férjed?Mióta vagy egyedül, és hogy érzed magad?

Komolyan,néha nem tudom mi van mostanában az emberekkel,férfiakkal és nőkkel egyaránt...olyan sok megdöbbentő történetet hallottam...meg persze itt van a saját életem is.

A legfontosabb,hogy próbálj meg ne agyalni,és a babádra koncentrálni amennyire csak tudsz,hogy ő a lehető legkevesebbet érezzen meg ebből az egészből.És persze,ha ő nem látja,akkor sírhatsz vagy "dühönghetsz",mert igenis erre is szüksége van ilyenkor az embernek.Én csak egyszer sírtam el magam a babám előtt...hát a végén együtt zokogtunk egymásra borulva...soha többé.

Sok erőt és kitartást kívánok neked!

Szia!

Én egy 9 hónapos tündér-kislánnyal maradtam egyedül 3 hónapja. És igen, nagyon nehéz. A szerelem már elmúlt, tett róla az ex, de a düh még feljön időnként, tesz róla.

Szerintem csak az idő segíthet. Valahogy el kell fogadni a helyzetet. Én rájöttem, hogy inkább a helyzethez ragaszkodtam, mint az emberhez. Tudod, a teljes család eszménye...na ezen még ma is tudok jókat bőgni. :-(

Nekem sokat segít, ha nem ülünk itthon. Jó időben strandolunk, séta, játszótér, barátnőzés. Már új jelölt is akadna, de ezt senkinek sem javaslom ennyi idő után.

És igen, tényleg nagyon ütős tud lenni az egyedülmaradás. Nálunk is mindenki leakadt, amikor apuka lelépett, főként, hogy még most is ő sajnáltatja magát. Egy dolog tuti, hogy ilyenkor lehet megismerni a másikat rendesen...

Szervezz minél több programot magatoknak a manóval. Ha csak séta, az is szuper. Mutasd meg a világot annak a kis embernek. Ez a dolgunk.

Kitartást, erőt kívánok!

Szia! Utolsó vagyok...

Nem tettem ki a kis pipát anno, így nem láttam, hogy írtál...

Mi történt veletek azóta? Hogy vagytok?