Ez a viselkedés mégis mit jelent? Ezt tényleg nekem kellene kitalálnom, hogy mit akarnak?

Ha arról van szó, akkor én elismerem, hogy én vagyok a hülye, de nekem ennyiből tényleg nem egyértelmű, hogy most ezek a fiúk mit akarnak tőlem vagy, hogy egyáltalán miért viselkednek így... Én ezt nem értem, hogy mosolyog, kedves stb., de amúgy nem beszél velem, bunkó vagy éppenséggel váltogatja a kettőt.

Az egyikük egy másik szakon tanul, csak szabválként bejár hozzánk is egy-két órára és vannak itt barátai, de egy ideje mindig mellém ül. Az óra előtt is mindig odajön hozzám, mindig köszön az utcán is, mosolyog stb., viszont nem beszél velem. A múltkor is odajött, köszönt és szinte szótlanul ott állt mellettem vagy fél órán keresztül. Nem sikerült vele beszélgetnem... Utána pedig közölte, hogy akkor ő elmegy és az sem volt egy egyszerű procedúra, mert nem tudom meddig magyarázkodott, elmondta 20x, hogy neki most mennie kell, fogdosta az ajtót, visszanézett és visszalépett az ajtóból stb., mire végül tényleg elment és ez már nem az első ilyen eset volt.

Van egy másik fiú, akivel egy szakon tanulunk, de még sosem beszéltem vele normálisan, szóval nem ismerem. Akármikor nézek rá, mindig engem néz. Órák után is mindig megvárja amíg mindenki kimegy a teremből, olyankor is néz. Egyszer-kétszer rámmosolygott, de ezt leszámítva nem is szokott nekem köszönni, nemhogy esetleg odajönne hozzám vagy beszélgetnénk. Van egy közös barátunk, aki mindig mondja, hogy ez az XY milyen rendes, vicces, aranyos stb., de szegény milyen kis magányos, egyedül érzi itt magát, nem nagyon van társasága stb., illetve a fiú Facebookja is tele van ilyen posztokkal (egyedül van, magányos, szerente barátokat, barátnőt stb.). A múltkor órán együtt dolgoztunk, én próbáltam rendes, kedves, vicces stb. lenni, mert gontoltam, hogy biztos örülne neki (mert mások tényleg inkább elkülönülnek tőle), de ő meg tök mogorva volt velem.

A harmadik pedig szintén a szaktársam, aki soha nem köszönt nekem (ha én köszöntem, akkor nem köszönt vissza, ha pedig többen voltunk, akkor külön köszönt a többieknek és nekem nem). Már el is könyveltem magamnak, hogy milyen bunkó, mert azért talán legalább köszönni illene, ha már ismerjük egymást. Újabban pedig mindig hozzám jön, mindig mellém ül, megdicséri az órai munkámat vagy, ha volt valami ötletem stb., a múltkor még külön odajött hozzám, hogy neki ez és ez mennyire tetszett és milyen jó ötlet volt, élvezte meg ilyenek. Ilyenkor mindig mosolyog, vigyorog, kedves stb., majd aztán a következő pillanatban már megint rám sem néz és nem is köszön.