Hangulatember vagyok, hogy tudnék ebből valami jó kapcsolatot kihozni?

Annyi, hogy tudatosítod magadban, hogy néha azt kell tenned, amit a legkevésbé sem akarsz akkor épp, mert a következő hangulatban hálás leszel érte. Én is hasonló voltam, amint összejött egy kapcsolat, volt a kezdeti időszakban olyan, hogy akar vele a fene lenni, legszívesebben egyedül lennék otthon, rajzolgatnék, zenélgetnék, mint mikor szingli voltam, akkor is, ha erre mellette is lenne időm. Én akkor és ott egyből le akartam rázni és begubózni. Nyilván ebből az lett, hogy elkönyvelték lekoptatásnak vagy annak, hogy nem vonzódom vagy nem érdekelnek és hamarosan vége is lett és utána pár héttel jöttem rá, hogy én amúgy kapcsolatot akarok és ez így amúgy nem jó, de nem akarok, mert annyira vonzóak a magányos dolgaim is és ez a lánc ment egy ideig több emberrel is.

Aztán az egyik valamiért türelmesebb volt, mint a másik és hagyott egy ideig a magam világában, aztán csak úgy ímmel-ámmal találkozgattunk és kirángatott. Aztán a sokadik kelletlenül elkezdett randi után valahogy megjött hozzá a kedvem és onnantól már az volt a probléma, ha nem találkoztunk rendszeresen, hiába maradtak meg mellette is megfelelő egyensúlyban az elfoglaltságaim. Számomra ez olyasmi volt, hogy bele kell lendülni. Persze, hogy addig izgalmas, amíg ismerkedtek és persze, hogy lelkes az ember. Utána viszont egészen más működteti a kapcsolatot, nem az, hogy új valakit ismertél meg és még izgi, hogy mi lesz köztetek, hova visz, hova viszed, hogy reagál, mennyire kedvel, mikor mutatja ki, stb.

Asszem elírtál egy fiút, aki megtetszett nekem is régebben.

Ugyanezt vettem észre én is rajta a társaságban: egyszer ezerrel pörgött,égett, poénkodott, mindenben benne volt. Máskor meg mintha depressziós lenne, alig szólt, csak volt a társaságban kb ( mint egy bipoláris).. Olyan kicsit magának való lehet vagy nem tudom, de talán a "hangulatember" fogalma tökéletesen leírja ezt.

Nem lehet egyszerű azért ilyen emberrel egy kapcsolat. Szerintem a legfontosabb, hogy rossz hangulatodban is ne az jöjjön le a másiknál, hogy érdektelen vagy, vagy más dolgaid fontosabbak... mert ahogy fentebb is írták, sajnos ez a legnagyobb buktató. Nem az, hogy épp rosszabb kedved van, hanem hogy a másik a fentit érzi a viselkedésed miatt.

Hogy mutatsz érdeklődést a másik felé, amikor lent vagy? Mindenkinek vannak rosszabb napjai, de fontos, hogy ugyanúgy éreztesd ilyenkor is a másikkal, hogy fontos neked és hiányzik. Ilyenkor is oda tudsz menni megölelni, keresni őt stb. Apróságok. Ezeken sok múlik, hogy ne érezze magát a másik elhanyagoltnak vagy érdektelennek.

U.I még:

Az érdeklődés kimutatása már a legelejétől fontos. Én pl ezek miatt azt hittem néha, hogy csak kötelező jelleggel beszélgetett velem az illető, mert épp ott voltam és jó kedve volt. Aztán egyszer lebukott, ugyanis ezért (is) én már nem kerestem akkor az ő társaságát és direkt kitértem előle egyszer, mire ő utánam jött kb. Akkor esett csak le, hogy amúgy akkor szimpatikus vagyok neki ezek szerint.

Szerintem érdemes cikkeket, vagy jó könyveket olvasni a témában ennek a "kezeléséről", mert tényleg elég nehéz lehet ez a másiknak. Na meg hogy mindkét fél igénye kielégüljön és ne sérüljön.

Uhh, velem is ilyen volt egy fiú... Teljesen tönkretettem magam miatta abban a félévben. Ez persze az én hibám, kellett nekem belehabarodni. De mikor készülsz vacsival és áthívod este, ő meg benyögi, hogy bocs, majd később benéz, de ehhez nincs hangulata, meg mikor 3 napig nem válaszol, mert "teljesen kivolt", közben meg azt bizonygatja, hogy nem akar lekoptatni és épp alakul köztetek a dolog, az porrá tudja zúzni az ember önbizalmát. Mocsok érzés nem akarva lenni és tényleg nehéz így elhinni, hogy lesz ebből bármi. Nekem sem ment.

Erőltesd meg magad, vagy légy egyenes vagy kárpótold, vagy legalább egy kicsit kevésbé legyél szemét vele. Neki is vannak érzelmei, elnézi valószínűleg a tieidet, ha te is képes vagy nem csak magadra figyelni, hanem arra, hogy valaki számít rád és készül neked szívvel-lélekkel és még azzal is jobbat tennél neki, ha elküldenéd...

"Azért ennyi tolerancia legyen már az emberben, hogy nem csak addig kell neki a párja amíg csupa móka és kacagás minden nap."

Itt egy picit összetettebb dologról van szó. A másik embernek is lehet nagy szüksége a párjára, agy érezheti magát irtó magányosan így. Ez bizony 2 irányú játék, és rengeteg múlik a személyiségen is. ÉS bizony - bár én nem voltam személyesen ilyen kapcsolatban- de irtó sz*rul tud esni, ha a párom azért nincs mellettem alkalomadtán és azért rideg és hideg velem, mert most "épp olyan hangulata van".

Erre kell hosszútávon egy normális viselkedésmintát felszedni.

Egyébként csak úgy jelzem, hogy egy hangulatemberhez már önmagában sok türelmet és alkalmazkodást igényel.. Örülj neki, hogy találtál olyat, akivel ezt meg tudjátok oldani. Nekem csak a fizikatanárom volt ilyen anno, és nagyon utáltam, amiért ilyen volt. Egyszer kenyérre lehetett kenni és mehetett a poénkodás, máskor meg orrba-szájba szo*atta az osztályt. Oka nem volt, csak sz*r kedve volt. :D Együtt élni egy ilyennel meg gondolom milyen lehet.

Az állandó alkalmazkodás elvárása a másiktól és full rugalmasság elvárása meg gondolom a kérdező is látja, mennyire nem egy csettintés és nem egyszerű. Jobb ha ezen ő is dolgozik, na.