Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kapcsolatfüggő férfi, ti is ismertek ilyet?
Az egyik barátom kb. egy hetet nem bír ki, hogy nincsen csaja és ez nagyon komoly.
Most szakított egy barátnőjével, csalta, meg rájött a csaj, 2 évig voltak együtt. Majdnem megveszett és hisztizett, mint egy kisóvodás, hogy neki barátnő kell. Még velem is össze akart szedni, rámaszott az összes lány ismerősére. Amúgy is mindegy neki, csak lány legyen.
"de én meg csak hajtom továbbra is, úgyhogy már úgy érzem, hogy beleőrülök ebbe az egészbe. 23 éves vagyok"
23 éves vagy, jézusom, mibe őrülsz bele???
Én 22,de eddig 3 barátom volt. Most azért nem fogok összejönni senkivel sem, mert legyen barátom.
Sőt az életkörülményeim most olyanok, hogy egyáltalán nem férne bele egy párkapcsolat.
De ez annyira nem is tudom, és sír mindenkinek, egy egész hetet nem bírt ki.
Itt számos kérdésnél láttam jópár ilyen szerencsétlent kampányolni a párkapcsolat mellett, szerintük az együttlét a legjobb dolog a világon a szeletelt kenyér óta, és képesek zombiapokalipszist vizionálni, ha valaki ellent merészel mondani nekik.
Nem kell velük foglalkozni, a valóság majd rájuk rúgja az ajtót, és talán eszükbe jut, hogy mégiscsak az a GYK-s nyomi lúzer nevetett utoljára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!