Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, nektek milyen érzés, ha a feneketekre csap egy pasi?
Nyilván nem idegen, hanem mondjuk osztálytárs vagy kolléga, akivel már egy ideje meg a kölcsönös hülyülés, egymás szivatása, bohóckodás, ilyesmi.
A suliban(felnőttképzés) van pár az átlagnál vagányabb pasi, és ilyeneket látok, hogy az egyik lánnyal egyszerre érnek az ajtóba(pl. mikor megyünk ki szünetre, többen ugyebár cigizni), és a pasi, miután előreengedte a lányt, utána a fenekére csap. De olyan is szokott lenni, hogy a Nemzeti Sportot összehengergeti az egyik, és a lánynak alányúl vele :D
Úgy veszem észre, hogy a lányokat nem vágja földhöz a dolog, persze a "hagyjál már" az be szokott figyelni, mint reakció, vagy a lány viccesen rácsap a pasira, de általában mindketten röhögcsélnek utána. Én, mint aféle "outsider" nézem ezeket, a nőkhöz másképp viszonyulok, eszembe sem jutna ilyeneket csinálni. Inkább az úriember-vonalat viszem :D
Ja, és mivel felnőttképzés, vannak harmincasok is, és ők sem zavartatják magukat ilyen téren. Láthatóan van köztük, akinek még nem nőtt be a feje lágya :D
Lányok, nektek ez milyen érzés? Nem megalázó? Vagy képesek vagytok poénként felfogni? Akár én is csinálhatnám(nem fogom), vélhetően nem származna bajom belőle? Vagy ezen fiúk és lányok között van valamiféle vibrálás, ezért fér bele a nőknek a fenékrepacsi? Hogy látjátok ezt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Aki ilyet tesz az kinyilvánítja hogy a nőt egy kuvrának nézi aki bármire kapható bárkivel.
Én az egyik pácienst csaptam pofon ezért, úgy hogy lerepűlt a szemüvege.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!