Normális, ha "leragadtam" egy szinten ennyi idősen?

Nemrég lett vége egy kapcsolatomnak. nem vagyok elkeseredve és magam alatt sem, de nem tudom, hogy későbbiekben találok-e ilyen párt magam mellé, aki elfogadja az életvitelemet. 35 éves nő vagyok, nincs gyerekem, egyedül élek. Van állásom, nem keresek annyira rosszul sem. Bár sokat vagyok egyedül a munkám miatt, mert otthon is végezhető, így nem vagyok sokat társaságban. Viszont sok barátom van, nagy családom úgyhogy azért esténként nem szoktam unatkozni. tanulok, tervezgetek, vannak céljaim. viszont úgy érzem, nem ott tartok, ahol régen elképzeltem. azt hittem ennyi idősen már lesz gyerekem, családom és az lesz az első. viszont most ez meg sem fordul a fejemben. élek, jövök megyek én nem szeretek a fenekemen ülni otthon. mindig csinálok valamit, mindig megyek valahová. hol házibulit szervezek, hol fesztiválra megyünk. az előző kapcsolatomban is ez volt a gond, hogy ő otthon ülős típus volt én viszont nem tudtam nyugodni és mindig mentem valamerre vagy mindig történt valami. mintha még valami kis 23 éves csitri lennék. normális ez? így fogok élni mindig? van olyan aki ezt elnézni és tolerálja? vagy jön velem? vannak bennem ilyen félelmek, hogy egyedül maradok, de az is bennem van, hogy amíg nem érzem azt, hogy nekem az az utam, addig hiába is akarok én otthon ülni és minta feleség lenni, nem akarok. van más is így ezzel? vagy velem vannak elég nagy gondok?