Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit rontok el szórakozóhelyen ismerkedésnél?

Figyelt kérdés

Voltam mostanában discoban ismerkedni, tudom hogy nem egyszerű meg annyira nem is az én világom de ismerősi körömben nem sok lány van így kénytelen vagyok ilyen helyen társat találni.


Legtöbbször egyedül megyek, ott táncolnak a lányok kettessével, hármassával odamegyek hozzájuk lötyögök egy kicsit mellettük. Igaz nem táncolok túl jól de a legtöbb ember ilyen helyen szintén elég béna. Szóval odahajolok az egyikhez, esetleg megfogom a derekát és megkérdezem hogy lenne-e kedve táncolni mert szimpatikusnak találom, esetleg bemutatkozok, vagy valami ilyesmi szöveggel. Erre legtöbbször az a válasz hogy nem, mert inkább a barátnőivel táncol. És ezt eljátszom vagy 10-15 lánynál egy este, utána elegem lesz és hazamegyek. Egyedül szinte soha nem látok lányokat akikhez odamehetnék, és amúgy is miért menne valaki a discóba azért hogy a barátnőivel táncoljon azt valamelyiküknél otthon is lehet. Ha elég ritkán valamelyik lány belemegy akkor táncolunk egy kicsit utána ha próbálnám kihívni hogy beszélgessünk legtöbbször azt mondja hogy inkább a barátnőivel marad vagy nem hagyja itt őket. Ilyen helyen ismerkedni kellene.


Rólam annyit hogy nem nézek ki rosszul nem csak az én véleményem mondták már lányok is hogy helyes vagyok, elég magas vagyok, nem túl kigyúrt de azért látszik hogy sportolok, szerintem elegánsan öltözök ilyen helyre, értelmes srácnak tartom magam bár itt nem látszik annyira, nem szoktam sokat inni 1-2 feles max. meg sem látszik rajtam hogy részeg lennék.

20/F


Mit kellene másképp csinálom?



2018. febr. 5. 11:31
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
27%

"Szoktam látni egy csomó tőlem semmivel nem jobb palit csinos lányokkal táncolni, csókolózni. Tudnak valamit amit én nem csak nem tudom hogy mi az."


Lehet, már ismerik egymást régebbről.


Az is jó taktika, ha szórakozóhelyen haverokat szerzel. Ha bekerülsz egy ilyen körbe, utána az ottani lányok már nyitottabbak lesznek feléd, hiszen ismerős ismerőse vagy.


A témával kapcsolatban néztél/hallgattál már valamilyen anyagot? (pl. PUA)

2018. febr. 5. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
100%
Én marhára nem azért megyek el bulizni és szórakozni, hogy valaki fogdossa a derekam...
2018. febr. 5. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 A kérdező kommentje:

#11 igen olvastam, nagyjából annyi jött le ,hogy nem kell töketlenkedni, odamenni aki tetszik és magabiztosan megszólítani. Szóval úgy segített is meg nem is.


Írtátok ezt a derékfogdosást, nem azért szoktam mert én ekkora perverz vagyok. Inkább hogy érezze hozzá beszélek a hangzavarban, rám figyeljen, tudja hogy nem félek megérinteni, végül is tánc közben is megfognám. Legtöbben a farkukat dörgölik a csaj seggéhez az azért kicsit durvább.

2018. febr. 5. 12:54
 14/21 anonim ***** válasza:
20%

Ezek a lanyok a szetdrogozott , 2

labon alig allo, tulzottan nyomulos pasikat reszesitik elonyben . Nem veled van a baj , a vilag fordul ki onmagabol.

2018. febr. 5. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nem vagy elég nyomulós.

Ugyan én mindig is utáltam szórakozóhelyen ismerkedni (tényleg azért mentünk, hogy a csajokkal bulizzunk együtt), de azért nem mondom, hogy nem volt rá példa. De amit leírtál, az olyan kis nyuszimódi. Tetszik vagy sem, egy szórakozóhely nem olyan, mint régen a bálok, hogy a lányok várják, hogy felkérd őket.

Táncolni akarsz? Menj oda és táncolj velük. Oké, a farokdörzsölés tényleg gáz, de habitustól függően sok csajt az sem zavar. Meg ott is vannak fokozatok, nem kötelező állva megdugni valakit tánc közben attól még, hogy magadhoz húzod. :) De akit zavar az intim közelség, az már akkor el fog fordulni, ha megfogod a derekát és mögé lépsz.

A kis tánc meg legyen inkább több tánc, mielőtt félrehívod, esetleg hívd meg valamire, ahelyett, hogy "ki" hívnád - pl. csomóan azért nem mennek ki, mert utána ki tudja, hogy hol köttök ki... Nekünk is volt olyan, hogy barátnőt másfél órát kerestük a zegzugos szórakozóhelyen, alig-fények mellett, mert kiment beszélgetni egy sráccal, és nem jött vissza. Féltettük.

Tudod, a barátnők amolyan pajzsként is szolgálnak, vigyáznak egymásra, hogy ne történjen baj.

Ilyen felkérősdit táncra max úgy tudok elképzelni, ha egy ücsörgő lányhoz mész oda. Pl. csomószor volt olyan barátnőkkel bulizva, hogy valamelyikünk kifulladt, leült pihenni, a többiek meg a közelben maradtak. Amennyire visszaemlékszem, ha ilyenkor jött oda egy srác, hogy na gyere táncolj, az ilyenek bírták mindig a legtovább a társaságunkban. :)


Egyébként annyit még hozzátennék, hogy az sem mindegy, milyen lányokat válogatsz. Nem mindenki kapható egyéjszakásokra. Nálunk barátnők között, volt, aki szinte mindig lelépett valakivel, volt, aki már a legelső túl intim érintésnél lekoptatta a csávót. Nekem meg rendszerint az volt a bajom, hogy ismerkedni ugyan szerettem volna, de a hideg kiráz attól, hogy előbb dugjunk, aztán meglátjuk holnap. :D

Szóval akár társaságon belül is eltérők a csajok, meg kell találnod, ki mire kapható.

2018. febr. 5. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:

50 éve még röhejes lett volna azt mondani, hogy szórakozóhelyen ne ismerkedj és itt rontod el. Ma az a nem elrontás, ha neten ismerkedsz, ami meg, ügye baromira leszívja az embert, és több csalódás éri mint a valóságban.


De oké :D

2018. febr. 5. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

Randiztam egy sraccal par honapig, akit a tancteren ismertem meg. Maig fel tudom idezni, mennyire ugyesen csinalta:) Egy darabig mellettem tancolt (de nem lanycsapatban voltam, hanem eppen egyedul), aztan picit kozelebb huzodott, es folyamatosan figyelte a jeleket. Egy ido utan ovatosan a kezemhez ert a keze, aztan vall a vallhoz, fel ora mulva mar egymashoz simulva tancoltunk. Persze ha nem jon be a srac, rogton eltunok, ha tul kozel jon, ha minden elojel es megerosites nelkul megfog, az rogton bukta, de oriasi.


26N

2018. febr. 5. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem rontasz el, csak pár dolgot tisztába kell tenned a fejedben:


1. A lányok a fiúk nagy részét eleve elutasítják. Mindig. Úgy kell erre gondolni, mint amikor a gepárd vadászik: 10-ből 8-9 mindig kudarc. Ez van. Egy fiúnak meg kell tanulnia túltennie ezen magát.


2. A lány nem feltétlenül rád mond nemet, hanem a helyzetre. Ez is nagyon fontos különbség. Neki az, hogy idegen fiúk a diszkóban odamennek hozzá, sokkal kevésbé kényelmes helyzet, mint neked odamenni egy lányhoz.


3. Vésd jól az eszedbe: a lányok a táncért mennek táncolni, a fiúk meg a lányokért. Ők tényleg lehet, hogy nem ismerkedni akarnak.


4. De ha ismerkedni is akarnak, mert mégiscsak diszkó, erről is tudni kel, hogy a diszkó nem az a hely, ahol egy értelmesebb srác hatékonyan tud ismerkedni. A diszkóban olyanok a körülmények, hogy ott csak a fizikai jelenléteddel tudsz ismerkedni. Nincs lehetőség beszélgetésre, társaságban a tudásoddal kitűnésre, valamilyen tehetséged bemutatására. Két dologgal lehet a diszkóban jól csajozni: vagy nagyon jól nézel ki, vagy nagyon jól táncolsz. Ha ezek nincsenek meg, akkor hagyd a fenébe az egészet, és próbálkozz máshol. A diszkó egy húspiac. Az élet is az amúgy, de egy baráti összejövetelen, házibuliban vagy iskolai-egyetemi körben ezer már dologgal ki tudsz tűnni.


Ha meg mindenáron diszkóban akarsz ismerkedni, akkor nézz utána PUA-s tanácsoknak. Vannak technikák arra, hogy a lány bizalmát megnyerd, hogy ne akarjon mindenáron visszamenni a barátnőihez, mert nyilván egy szervkereskedő erőszakolós állat vagy.

2018. febr. 5. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

Felejtsd el a váll/derékfogdosást!

Inkább ijesztő mint vonzó. Figyeld a jeleket, kommunikálj a lányokkal. Ha észreveszi egy lány, hogy nézed, mész felé, figyeld a reakcióit. Ha arrébb megy, elfordul, nem tartja a szemkonraktzst akkor nincs értelme próbálkozni mert nem vagy szimpatikus. Ha szemez, mosolyog, akkor menj oda.

Eddig akárki kérte, senki idegennel nem mentem el, más lányok sem teszik. Veszélyes, nem tudni hogy ki akar leütni vagy berángatni a kocsijába. Ez ilyen dolog. A lányok ezért nem szeretik egymást ott hagyni.

Aztán az italmeghívásról annyit tudok mondani, hogy ha szimpatikus vagy, akkor jól fog esni a lánynak, de nem azért, mert fizetsz neki valamit, hanem mert időt szábaz rá, közben beszélgettek, stb. Viszont ne vidd túlzásba, mert az olyan, mintha meg akarnád őt magát is vásárolni. Ha csak azért fizeted ki mások italát, mert úgy gondolod, hogy akkor kötelező veles hazamenni, inkább hanyagold.

2018. febr. 5. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:

Ezzel a szemkontaktus dologgal az a baj hogy a lányok egymást nézik így elég nehéz a szemébe nézni, nem figyelnek rám, ritkán tudok szemből közeledni max. oldalról.

Az ilyen elrablás meg ilyet nem igazán értem. A hely előtt áll egy csomó ember, szerintem ott tök biztonságos egy lánynak, onnan még senkit nem raboltak el szerintem.

Italra csak azután hívok meg valakit hogy megvan az elérhetősége. Jártam már meg hogy meghívom a lányt aztán lelép a piával, mert a barátnőihez kell mennie ,de majd összefutunk... persze.

2018. febr. 5. 23:20
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!