Volt valaki ilyen helyzetben? Mit lehet tenni?

Talán egyből nem feltétlen látszik az összefüggés, és a téma is több topikba is illik, de ez az, ahol a legnagyobb gondot okozza, így ide írtam. 19F.

Először egy nem olyan régi tapasztalatot írnék le, melyen mostanság sokat gondolkoztam. Igyekszem nem elnyújtani.

Szeptemberben kerültem egyetemre, új közeg, stb.. mindenki azt mondta, hogy ez a legjobb időszak az életben, így vártam, kíváncsi voltam, milyen is lesz. Nehéz szaknak mondták, és így visszatekintve tényleg volt egy kis különbség a gimihez képest.

Az elején egyáltalán nem sikerült barátkoznom/barátnőznöm, sőt: nem az volt, hogy nem nyitottak felém, hanem az én nyitásaimra se voltak vevők. Ebbe beletörődtem, úgy gondoltam, akkor majd elleszek egyedül, ez van. Viszont az egyre több zh és vizsga során kiderült, hogy (minden ego nélkül) eddig nagyon jól megy az egyetem. Ezt a többiek is megérezték/megtudták, és hirtelen mindenki (vagyis inkább a többség - bár mindössze 1-2 kivételt tudok) jóba akart lenni velem. Félév végére oda jutottunk, hogy a korrepetálásom után még az is simán átment a tárgyakból, aki előtte már megbukott, és reménytelenül nézett magára - így ő is pozitívan tekintett rám, fordult felém. Az év eleje ellenére szívesen segítettem nekik, együtt örültem velük annak, hogy átmentek, és közösen folytathatjuk a "küzdelmet."

Na tehát a kérdésre visszatérve, van más is akit ennyire semmibe vesznek, aki ennyire nem mozgat meg másokat, aki ennyire - hogy mondjam - visszataszító? Mit lehet tenni? A kategória pedig adja magát: teljesen nyilvánvaló, hogy aki ilyeneket él át, az nem jeleskedik párkapcsolatok kialakításában sem. Ebben is iszonyat gyorsan kéne felfejlődnöm valahogy, de azt se tudom, hogyan kéne elinduljak? (Azon túl, hogy próbálkozzak. Ha valami, akkor ez megvan.) Tényleg nem tudok már mire gondolni, eléggé el vagyok keseredve időnként. Köszi a válaszokat.