Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tanácsoltok, hogyan tudnék fejlődni ezen a területen?

Figyelt kérdés

Először is, 19F vagyok, így valóban, ahogy szokták mondani, "rengeteg időm van még." Viszont egyre inkább úgy érzem, szeretném nem csak egyedül jól érezni magam, hanem ezt megosztani valakivel, lehetőleg a barátnőmmel :)


Elég rossz helyzetben kezdtem bele ebbe a csajozós dologba, de azóta rengeteget fejlődtem. Egyre igényesebb vagyok, fogaimat rendbe tettem, edzés is az életem része (kondi), fejlesztem magam, egyetemen tanulok, ilyesmik.


A folyamat (szerintem) észrevehető, de egyáltalán nem tartok ott, ahol szeretnék. Nem egy tipikus, sokak szerint plázacicára vágyom, csak egy egyszerű, átlagos lányra, akivel kölcsönösek az érzéseink. Eddig ezek ellenére nem jött össze a dolog, pedig próbálkozom (inkább élőben, de van, hogy az internet felé veszem az irányt). Ettől néha kicsit lehangolt tudok lenni, de hamar visszatér a kedvem a dolgokhoz :)


Érdekelne, hogy ti, tapasztaltabbak, idősebbek-fiatalabbak, mit tudnátok javasolni, akár - sőt, inkább - hosszabb távra, amivel növelhetem a siker esélyét?


Köszönöm, hogy elolvastad, és bármilyen kritikát, kommentet szívesen fogadok!


(Néhány adat, melyre esetleg szükség lehet a későbbiekben: 180 cm magas és ~70 kg-os vagyok, valamint Budapesten élek. Alapvetően a bulizás, cigizés és hasonlók távol állnak tőlem, de engem nem zavar, ha más esetleg ezekkel érzi jól magát. Ha kihagytam valami fontosat, kérdezzetek.)



2018. jan. 19. 02:05
 1/6 anonim ***** válasza:
Fontos hogy eleget aludj:) amot kérdezel azzal tele a net. Legyel érdeklődő tudjad hogy mi az a max 5 dolog ami bármelyik nőt érdekli:) ezekből képezd magad. Tudjad hogy az utadba kerülő nő mire mozdul leginkább. Ebből 3 4 féle létezik. Stb stb. A lényeg hogy kepes legyél oszinte érdeklődést mutatni a kiválasztott irányába. Minden nő szereti ha vele foglalkoznak
2018. jan. 19. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Nem tudom, min kellene változtatnod, szerintem nagyon cuki vagy, összeszedett az írásod, nem ilyen érzelmileg csapongó, hibákkal és frusztrációval teli, mint itt a többségnek. :) Talán kicsit nyitottabbnak kellene lenned, esetleg többet kimozdulni. A netes ismerkedést nem ajánlom, szörnyű a felhozatal fiúk, de szerintem lányok terén is és a sok marha miatt valószínűleg már veled is előítélesek lesznek a nők... Szerintem csak kicsit többet kellene kimozdulni, barátkozni, baráti körön keresztül új embereket megismerni, ilyesmi. :) Mást nem tudok, hogy miben fejlődhetnél, innen nézve tökéletesen haladsz mindennel: tanulsz, edzel, igényes vagy, nem idegbajos... Jó ez.:)

21N

2018. jan. 19. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm válaszaitokat!


#1: igyekszem aludni azért :) az első vizsgaidőszak kicsit furcsa volt, de van időm visszaszokni. Ezekkel viszont sajnos egyáltalán nem vagyok tisztában, hogy a "nő mire mozdul", stb. Ezekben tudnál kicsit konkrétabb dolgokat mondani? Akár privátban is jó.


2#: igen, interneten nem nagyon találtam én sem senkit. Baráti köröm nőtt az elmúlt időben (főleg az egyetem miatt). De eltaláltad, kicsit lehet, hogy tényleg zárkózottabb vagyok. Szeretek azért kimozdulni, ha van kivel, de a másik oldalról meg sok dolgot kénytelen vagyok lemondani, mert nem hiszem, hogy a tipikus egyetemi bulikban meg tudnám találni a megfelelő lányt (persze nem kizárt, így lehet, errefelé is próbálkoznom kéne). Inkább a közeli barátaimmal vagyok el, velük csinálunk programokat.

2018. jan. 19. 16:08
 4/6 anonim ***** válasza:
Keress valami hobbit, ami érdekel. Lehet ez sport, színjátszás, énekkar, zenekar, szerepjáték kör stb., az egyetemen biztos rengeteg a lehetőség. :-) ilyen helyeken is ismerkedhetsz.
2018. jan. 27. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Kondizol, de szerintem próbálj jobban ráfeküdni a dologra és tömegelj is egy kicsit. 180/70 kicsit vékonynak tűnik. Próbálj ki egy új hajat, ami illik az arcodhoz.

Belső terén meg gondolom túl korrekt és túl kedves vagy. Legyél nagyszájúbb és bunkóbb.

2018. jan. 27. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Ha Szentségi Házasságot igyekszel mihamarabb kötni, akkor javaslom a Római Katolikus, a Görög Katolikus, az Evangélikus valamint a Református templomok, közösségi házak látogatását.


Be lehet kapcsolódni különböző imacsoportokba, hittanórákba. Egyfajta HIVATÁSTISZTÁZÓ lelkigyakorlatnak is felfoghatod akár e mozgalmi jellegű tevékenységekbe való részvételedet!


Én csak megerősíteni tudlak abban az elhatározásodban, hogy VALÓBAN NEM ÉRSZ RÁ! Örömmel olvastam, hogy az egészséges "küldetéstudat" idejében jelentkezett nálad!


Szeretettel üdvözöl: egy középkorú Hölgy :)

2018. jan. 27. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!