Miért ilyen kellemetlen érzés?

Van egy lány akivel hónapokkal ezelőtt beszélgettem. Nagyon össze kellett szednem minden bátorságomat,hogy egyáltalán odamerjek menni hozzá és leülni mellé a vonaton. Az első beszélgetésünk alkalmával nagyon jól elbeszélgettünk de a második beszélgetésünk alkalmával összezavart és azt hittem,hogy megbántottam valamivel. Sajnos a továbbiakban nem merem keresni a társaságát mert mindig csak az a gondolat van a fejemben,hogy mit is akarhatok én egy ilyen gyönyörű lánytól. Amire egyáltalán nem vagyok büszke az az,hogy még köszönni sem merek neki és persze amikor a közelemben van annyira zavarban vagyok,hogy úgy viselkedem mintha nem is érdekelne pedig ez nem így van. Egyszerűen nem tudom kimutatni,hogy ha valaki szimpatikus számomra. Amikor a közelemben van egyáltalán nem szoktam mosolyogni és állandóan csak póker arcom van. Pedig mindenáron csak arra vágyom,hogy beszélgethessek vele vagy legalább köszönni merjek neki. A köszönésre visszatérve olyan érzésem van mintha nem is akarnék neki köszönni de amikor úgy megyek el mellette,hogy nem is köszöntem neki egyszerűen lelkiismeret furdalásom van és egész nap el vagyok keseredve,hogy még köszönni sem merek neki. Tudnátok nekem segíteni,hogy mégis hogyan tudnék ezen a gátlásomon változtatni? Van egy olyan érzésem,hogy a viselkedésem miatt egy életre elástam magamat nála pedig egyáltalán nem akartam.

Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.