Ismeritek azt az érzést, amikor utáltatok iskolába járni, mert kevés volt az agyatok a tanuláshoz? Képzeljétek el ugyanezt, amikor az emberekhez nem értetek. (? )

Csak reáltantárgyakon éreztem ezt, humánoknál tanulás nékül is jól elvoltam, mert könnyű megjegyezni az irodalmi dolgokat, a töri meg tök érdekes volt, főleg ha elég morbid a tanárnő aki tartja az órát

De az emberekhez én sem értek, alibizek, ha másokkal kell beszélgetni és sosem ment a spontán, felszabadult beszélgetések művészete, talán túl gátlásos vagyok, vagy ilyesmi. Szociális fóbia? Egyedül írásban tudok sokat és ha odafigyelek jól/humorosan is írni.

Nem tudom mennyire válasz a kérdésedre, de sztorizok egyet ha nem baj.

Egy ideig minden dolgozathoz úgy álltam, hogy basszus tuti nem fog sikerülni, nem értek hozzá, nem tudom megtanulni. És tényleg úgy lett. Egyetemen jöttem rá arra, hogy nem szabad magadat alábecsülni. Elkezdtem úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy "igen, meg tudom tanulni és meg is fogom, mert ez kell nekem." És láss csodát talán 1 félévben volt 4,5 alatti átlagom. Pedig ugyan úgy voltak matekos tárgyaim, amikből mondjuk középsuliban bukdácsoltam. Hozzáállás kérdése az egész. Sokkal könnyebb, ha dolgozik benned a "csak azért is megcsinálom".

Plusz az emberekkel való kommunikáció is olyan, mint mondjuk a matek. Van aki született géniusz belőle, de aki nem annak is csak sok sok gyakorlásra van szüksége.

#5

Szép, csak kár hogy nem így van.

Ismerem, mert el tudom képzelni..., hála a többszörös átlag IQnak IS.

"mindenki alapnak veszi, hogy az emberekhez mindenki ért"

Általánosítás és relatív pont mentesség..., és emberek 99.99%a egyáltalán nem ért az emberekhez. O.o

Múltat nem ismered.

Igen, sokaknak van gond vele, de kétlem, te olyan naaagyon átlag alatt lennél, ha átlag alatt vagy egyáltalán.