Miért tűnik számomra evidensnek az a tény, hogy annyi esélyem van egy átlagos külsejű barátnőre, mint egy közmunkásnak egy Ferrarira?

Komolyan mondom, amikor látom az utcákon sétáló párokat és látom a lányok pasijait, akik szinte kivétel nélkül +180 magasak, +80 kilósak és erős, férfias vonásuk van (szinte érződik rajtuk, hogy tombol bennük a tesztoszteron), miközben nekem nőket meghazudtoló paramétereim vannak és arcra is csak azért ütöm meg az elfogadható szintet, mert a borostám legalább láthatóan nő és nincsenek komoly hibáim az arcomon (de a fejem így is női méretű), akkor elgondolkodok azon, hogy nekem ilyen génekkel, hogy a p****ba lenne esélyem azoknál a lányoknál, akik minden esetben erős, férfias pasikhoz vonzódnak. Mégis hogyan tudnék ösztönökön alapuló vonzalmat kelteni egy csajban? Amikor egy átlagos méretű srác/pasi mellé állok, úgy nézek ki, mint egy csivava egy középtestű kutya mellett annyi különbséggel, hogy a csivava legalább drága státuszszimbólum, amit kedvelnek a gazdag nők míg egy kisemberhez egy nő sem vonzódik, csak ha annyi pénze van, mint Bernie Ecclestone-nak. Mondjuk a csivava-Ecclestone hasonlat ebből a szempontból tényleg helytálló. Sokszor azt érzem, hogy az egész életem egy óriási cuckold pornó, amiben alacsony, vékony pö**ű srácként nap, mint nap látom az endorfintól túltengő érett szerelmes párokat, akik előttem falják egymást, nekem meg folyamatosan pusztul az önbizalmam és arra gondolok, hogy miért kellett ilyen génekkel születnem. Elsősorban sorstársak véleményére lennék kíváncsi, de az itteni csajok is nyugodtan savazhatnak (már úgy is megszoktam). Kíváncsi vagyok mi a véleményetek.