Barátkozni felnőttkorban hogy lehetne jól? Miért nem találok sok minden programhoz társat?

Középkorú nő vagyok. Alapvetően introvertált. Ennek ellenére gyerekkoromban is megvoltam, tulajdonképpen otthonülő voltam és jól is éreztem magam így. Sokat nem akartam eljárni otthonról, volt testvérem, akivel jól kijöttem, ezenkívül olvastam meg hasonló csendes, magányos elfoglaltságokat űztem. Az iskolában is megvoltam, magamnak való voltam, de nem kirívóan magányos, találtam társakat.

Pár éve nagyobb az igényem a társaságra. Nem élek házasságban már, a gyerekem is kirepülőben, nagyon sokáig vele mentem programokra, szerettem is, meg ő is igényelte. Ez megszűnőben van, nem is csoda, az életkora is indokolja. Én magam is vágyom mások társaságára és programokra is. A barátaim java része (nem is barátok, inkább közeli ismerősöknek nevezném őket, illetve olyan embereknek, akikkel jól érzem magam) a munkatársaim közül kerül ki. A baj ott kezdődik, hogy sokszor mégis egyedül maradok. Más ennyi idős embereken azt látom, ha egy programra "valakivel" akarnak menni, akkor van hozzá partner. Én sok programhoz nem keresek mindenáron valakit, koncertre vagy színházba kifejezetten szívesen megyek egyedül. Vannak viszont olyan városnézések vagy kirándulások, ahová szívesen hívnék másokat is. És akkor valahogy olyan problémák jönnek elő, hogy amit én akarok, az nem érdekli az ismerőseim. Nem találok hozzá partnereket. Hogy kellene ezt jobban csinálni?