Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van olyan, hogy 30 felett valakinek annyira megváltozik az arc struktúrája, úgy megereszkedik az arcbőre (férfi), hogy az eddigi nőfalóból (na inkább bő átlagos pasi) az lesz, aki egy nőnek sem kell?

Figyelt kérdés
Ezzel szembesülök. 33 éves vagyok, 1 éve faltam a nőket, 8 randi 2 hónap alatt, abból 6 sikeres. De egyik sem kellett, mert az exemért szomorkodtam. Aki elhagyott, megcsalt. Szinte akit leszólítottam abból 5 ből 4 nek szimpatikus voltam. Aztán most tavasszal tapasztaltam, hogy fura lett az arcom, meghízott, és durván megereszkedett. Mindez 2-3 hónap alatt. Úgy hízott meg, hogy én közben nem híztam. Hiába kezdtem el edzeni és pár kilót magamra szedni, az arcom ugyanolyan fura. A szemeim is tavasszal olyanok lettek, mint aki be van kattanva, aki évek óta drogozik. Azóta egy nőnek sem jövök be, egy sikerem sem volt. Tükörbe már nem akarok nézni, iszonyodom magamtól. Ebből fakadóan majdnem depressziós is lettem, vagyok, ami tovább ront a helyzeten. Mondom, se nem éjszakázok, se nem iszok alkoholt (heti 1-2 sör max). Kávé az rengeteg, napi 4-5. De más is issza és semmi sem látszik rajta. Dohányozni sosem dohányoztam. Sportos is vagyok, étrendemre figyelek. Nem értem mi történt. A szenvedés, a kilátástalanság, hogy elhagyott a párom ezt tette?
2017. júl. 29. 14:10
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Betegség?
2017. júl. 29. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
45%

Ez a kiégés, a kiélés és a csapongó életmód következménye.

Gondolom az alvásra nem fordítottál elég időd és a sok kávé eléggé romboló hatást tud elérni.

Plusz azért te se fiatalodsz már, fogadd el, hogy öregszel, és a bőröd ruganyossága veszít.


Mennyi VIZET iszol egy nap?

2017. júl. 29. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
2 liter vízmennyiség megvan. Ja és azóta már a huszonéves nők nagy része is jó napottal köszön az eddigi sziák helyett. Lehet annak nincs jelentősége, és azt jelenti, hogy felnéznek rám, komolyabb vagyok a szemükben, mint egy pasi, de én egyelőre nem így élem ezt meg. Hibásan?
2017. júl. 29. 14:16
 4/12 A kérdező kommentje:
Azért nem éltem én csapongó életmódot. Alig buliztam, évente vagy 3 szor. Nem voltam soha éjszakai haveri összejövetelen sem. Na jó, február környékén 2-3 hétig masszívan ittam, lerészegedtem minden nap majdnem. De utána szinte egy korty sem, vagy heti 1 feles max a sör mellett. Szóval nem indokolja ezt a változást semmi. Betegségről nem tudok, azóta sem fáj sehol, nem érzek testi, anyagcsere, stb változást sem.
2017. júl. 29. 14:19
 5/12 anonim ***** válasza:

"Na jó, február környékén 2-3 hétig masszívan ittam, lerészegedtem minden nap majdnem. "

A test nem felejt, aminek meg van a következménye idővel!


És ezek a változások mikor kezdtek el nálad jelentkezni?


Sikerült már végre túllépnek az exeden? Hisz ez is befolyásoló tényező, a szomorkodás, a lelkileg való leterheltség.

2017. júl. 29. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Az exemen való túllépés sajnos soha ne fog megtörténni, szerintem. Nekem ő volt az igazi, az egyetlen.
2017. júl. 29. 14:35
 7/12 anonim ***** válasza:

"Az exemen való túllépés sajnos soha ne fog megtörténni, szerintem. Nekem ő volt az igazi, az egyetlen."


KIFOGÁS!!!!!!!! Ő megcsalt téged, és elhagyott! És még őt nem akarod elfelejteni?! Akkor szerinted ő mennyire szeretett téged?

Ennyire h..lye nem lehetsz!


Csak tudd, így soha a büdös életbe nem leszel boldog, nem lesz egy normális kapcsolatod se, gyereked se lesz így, mert ugye nem lesz normális kapcsolatod!


Előbb magadat tedd már rendbe agyilag és utána foglalkozz olyan pitiáner dolgokkal, minthogy az arcod egy kicsit megereszkedett.


Tudod, hogy miért ereszkedett meg?

A sok lelki tehertől, a sok lelki szeméttől, amihez még mindig foggal-körömmel ragaszkodsz és nem vagy hajlandó elengedni!

2017. júl. 29. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Már többé ne akarok kapcsolatot, se gyereket. Sokkal jobb egyedül, mindenhol és mindenkitől azt hallom. Aki meg nem ezt mondja, az el fog hamarosan válni vagy szakít,
2017. júl. 29. 14:52
 9/12 anonim ***** válasza:

Szóval, akkor egyszer p..ofára estél, é akkor innentől kezdve homokba dugod a fejedet.

Pluszba a többi negatív rosszból táplálkozol!


Na, idefigyelj, mondok egy példát, bár igaz, ez az egy eltörpül a sok sz..r mellett, de megpróbálom:


Szüleim 4 évig jártak együtt mielőtt összeházasodtak. Most lett volna nyáron a 33. házassági évfordulójuk.

Anyukám 12 évig küzdött a daganattal. Apa minden vizsgálatkor, műtétkor, kemókor ott volt mellette, ápolta, szerette, egészen anya február eleji haláláig. Anyukám csak 56 éves volt!


Szóval ennyit a folytonos rosszról.

Egyébként tudod, hogy miért van annyi válás, meg sz..r kapcsolat?

Mert lusták tenni az emberek minden egyes nap a kapcsolatért, ha probléma merül fel, akkor egymást hibáztatják, nem akarják megoldani a problémát inkább menekülnek, beleugranak egy másik kapcsolatba, nem kommunikálnak őszintén és nyíltan egymással.


Nem a rosszból kéne kiindulni, hanem a jóból.

Akkor az utcára se menj ki, mert ott is bármikor elüthetnek, hisz van, akit a villamosmegállóban vagy a zebrán gázolnak halálra!

2017. júl. 29. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Max egy feles a sör mellé? Heti hányszor iszol alkoholt? A sör is annak számít, úgy vonja ki anszervezetedből a vizet, hogy ihajj.


Szerintem a sok pia leszívta a vizet, a tartalékaid a csak sör és néha feles mellett nem tudtak feltöltődni.. így szottyadt lettél. Havonta egyszer igyál egy sört és döntsd magadba a vizet, aludj sokat és szerezz egy hidratálót az arcodra.


25 kilónként napi egy liter vizet igyál, ha 75 vagy, akkor 3at. Ha alkoholt iszol, plusz egy litert mellé.


A krém jót fog tenni, mellé aludj sokat és lazíts.

2017. júl. 29. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!