Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkeresés és szüzesség. Ellentmondásokba ütköztem. Ti mit gondoltok erről? Teljesen őszintén.
Nos, hát mostanában ismerkedtem pár férfivel (egyikből se lett aztán semmi), és igazából én még szűz vagyok. Volt szexualitásban részben, orális meg petting és ilyenek, de konkrétan szex nem. Rájöttem, hogy nekem ahhoz szerelem vagy valami nagyon erős vonzódás kell, hogy úgy érezzem,hogy igen, vele szeretném elveszteni. Volt egy viszonylag komolyabb kapcsolatom, de már az elején is inkább barátok voltunk, de a fiú nagyon erősködött és tepert, így belementem a kapcsolatba. De pont ezért is lett vége, mert részemről hiányzott az a plusz erő irányában. Na de nem is ez a lényeg.
Alapvetően, talán mert 19 éves vagyok már és a képeimen se az a visszafogott típus vagyok (bár élőben picit igen), mindenki úgy áll hozzám ismerkedésnél, hogy én már nem vagyok szűz. Általában nem szoktam felhozni a témát, és megfigyeltem, hogy olyankor sokkal komolyabban is vesznek, mintha ettől engem érettebbnek is tartanának.
Viszont most ismerkedtem másik két fiúval is, akikkel valahogy elég hamar (3-4 napos levelezgetés után) feljött, hogy szűz vagyok még. Habár nekik is elmeséltem, hogy azért volt már részem ebben-abban, de teljesen érdektelenné váltak és behúzták a kéziféket.
Beszélgettem egy fiú barátommal erről, és szerinte egyáltalán nem kellene elmondanom a szexig, hogy én még senkivel se feküdtem le, mert a fiúk számára ez riasztó és picit taszító is, mert abból az következhet, hogy engem tanítgatni kell, meg macerás lesz az elején, fájni fog stb és ez sok 22-23 körüli fiúnak már inkább terhes, mint izgató. Teljesen meg is értem amúgy (habár azzal a részével nem, hogy emiatt offolnak).
Viszont az ellentmondás ott van, hogy közben máshol, főleg itt gyakorin állandóan ezt olvasom, hogy egy fiúnak mekkora megtiszteltetés, ha ő veheti ez a szüzességem, meg tökre tisztelik a szűz lányokat és mekkora dolog ez meg vonzó stb stb stb.
Hát nem ezt tapasztaltam.
Fiúk, ti hogy álltok ehhez dologhoz?
Nyugodtan írjátok le őszintén, nem fogok megsértődni vagy ilyesmi. Csak azért érdekel ennyire, mert akkor én is így állok hozzá, tehát (főleg az elején) egyáltalán nem hangoztatom ezt, hanem úgy kezelem a témát, mintha már nem lennék szűz (nem kamuzom, csak úgy beszélek erről - emiatt is gondolták rólam sokan, hogy már elvesztettem, mert elég otthonosan éreztem magam a témában).
Köszönöm a válaszokat! :)
19/L
#15: lefogadom, hogy te még azt hiszed, hogy a maszturbálás gericvelő-gyulladást okoz :D.
@kérdező: remélem, nem hagyod, hogy lehúzzanak ezek a sötét beszólogatók.
#16! Én erre reagáltam, lehet, hogy nem olvastad?
" szerintem vagy sose volt szűzhártyám vagy már nincs. Ugyanis elég sok mindent felraktam magamnak, nagyobb tárgyakat is (farok méretével megegyezőt pl). Illetve kádban ülve 3-4 ujjam is felfér, és teljesen a méhszájig fel tudok nyúlni, érzem, hogy ott vége (de ekkor már majdnem csuklóig bent van a kézfejem). Meg körbetapogattam és semmilyen hártyát nem érzek. Fájdalmat se. Szóval én ezért a szextől se félek, hogy mi van ha fáj, hanem teljesen lazán kezelném, ha odakerülók, különösen, ha fel vagyok izgulva. :)"
Én 16 éves koromban veszítettem el a szüzességem, és semmiféle arra nem érdemes tárgyat nem dugdostam magamba. Mégis 11 évig együtt voltunk a párommal. Ez morális kérdés, bocs, hogy nem vagyok szexuálisan aberrált...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!