Mit kellene változtatnom magamon, hogy legyen esélyem? (Hosszú)

Ne aggódj, nem (teljesen) a szokásos nyávogás lesz a gonosz nőkről.

Inkább tanácsot kérek, hogy hogyan változtathatnám meg magamat és a gondolataimat, hogy kezdeményezni merjek azoknál a nőknél, akiket én igazán a "kínálat tetejének" tartok (és akikből alig találkoztam 2-3-mal életem során).

Szeretném egy konkrét példán keresztül illusztrálni, ami épp most történt meg, körülbelül 5 perce.

Egy hagyományőrző / tradicionalista csoportban találtam egy nőt, aki igazán megtetszett, majd ahogy - férfiasan bevallom - kukkoltam a profilját, néhány dologra jöttem rá magammal kapcsolatban:

1. Ő egy olyan nő, akiért a világot is megváltanám, és aki minden energiámat megéri, és akiért szívesen halnék meg, ha kell, és életreszóló megtiszteltetésnek érezném, hogy engem választott. Soha nem éreztem még ilyet.

2. Egy nemesi családból származik - mármint, ténylegesen egy népes, horvát nemesi családból, akiknek megvan még a címere és minden egyebe. Feltételezem, hogy gazdagok is, mert miért is ne feltételezném.

3. Gyáva vagyok. Ő az, akire egész életemben vágytam, és még arc nélkül sem merek egy sort sem írni neki, mert annyira kevésnek és kicsinek érzem magam mellette. Én is nemesi családból származom: apám ágán kisnemesi családból, anyám ágán nem; anyám ősei gazdag görög kereskedők voltak, akiknek Károly Róbert idején csak azért volt eggyel kevesebb hajója a királynál, mert tiltotta a törvény, hogy több legyen.

Viszont a közvetlen családom elképesztően szegény. Persze, nincs fogalmam a tényleges szegénységről: éhezésről, ruha hiányáról, de például sosem volt autónk, sosem voltam külföldön (hé, egyszer a nagynéném átvitt Romániába kocsival a McDonalds-ba, kb. 40 kilométerre van). Értelem szerűen sosem ültem repülőn, sosem volt zsebpénzem sem, nem engedhettünk meg semmiféle extra oktatást (például mindig is szerettem volna megtanulni egy hangszeren, de sosem került rá sor), ráadásul a szüleim nem túlságosan érdekeltek az intellektuális témákban (anyámon változtattam, mióta "kitörtem" a még ennél is rosszabb helyzetből).

Nincs egy forintom se, nincs se autóm, se ingatlanom, se túlságosan sok "nagyszerű élményem" vagy "emlékem", amiről beszélhetnék. Két egyetemi szakot ott hagytam, mert nem tetszett, és már több, mint egy éve itthon ülök, és ki sem megyek a szobámból, még az udvarra sem.

Van helyette kamatozó diákhitelem, valamicske kis műveltségem azokban a témákban, amik érdekelnek, van elég sok logikám, vannak ideáljaim, és úgy gondolom, hogy a lelkemnek egy része emlékszik még az emberiség "aranykorára", az ősi pogány nemességre.

Ennek ellenére saját magam paródiája vagyok, hogy túlsúlyosan, a világmegváltó terveimmel és perspektíváimmal, gyáván ülök a szobámban.

Egy gondolat csapott meg, mikor nézegettem a profilját: írhatnék ennek a nőnek, és még az is lehet, hogy sikeres lehetnék nála, és minden összejönne, ahogy azt szeretném, de mégsem teszem. Miért? Azért, mert iszonyatosan kevésnek érzem magam hozzá képest, vagy azért, mert félek, hogy érdekelni fogom esetleg, és nem akarok változni, nem akarok tovább "fejlődni"?

21/F