Egy nőnek/férfinak magától kell tudnia, hogy szép/csinos/jóképű, vagy a visszaigazolások alapján idővel tudatosul benne?

Az önbizalomnak is több oldala van. Szerintem a külsejét az ember mások véleményére alapozza. Legalábbis azt, hogy párkapcsolatra mennyire alkalmas az illető. (Ez borzalmasan hangzik.)

Magamat hozom fel példának: egész életemben a duci és a kövér közt ingadoztam. Nem kellettem soha senkinek. Nem siránkozok, csak tényként mondom. Tudom, hogy a súlyom visszataszító volt. Mivel nem próbálkozott nálam senki, még a velem egy súlycsoportban (hehe) lévők sem, így elfogadtam, hogy ilyen állapotban nem kellek senkinek.

Na most erre lehet önbizalom szerint sokféleképpen reagálni. Én eleinte fekete, bő ruhákat hordtam, sötétre festettem a hajam, el akartam bújni.

De akkor elkezdtem fókuszálni inkább a belsőmre. Hogy milyen ember vagyok. Hogy szeretek másokat megnevettetni. Hogy nem kell senkinek megfelelnem. Hogy mik a jó tulajdonságaim, mik a rosszak. Mik azok, amiken tudok változtatni, mik azok, amiket el kell fogadnom. Mik azok, amik tényleg én vagyok, és nem csak mások miatt játszom el.

Manapság csak színes egyberuhákat hordok, szőke a hajam. Így sem vesznek észre, de már nem érzem azt a félember érzést, amit éreztem. Hogy ha nem vagyok sovány, akkor kevesebbet érnek a gondolataim, érzéseim, véleményem.

Tehát szerintem a normális valahol a kettő között van. Nyilván fontos az, hogy az emberek hogyan reagálnak rád, de az is fontos, hogy ha ez egy irracionális reakció, akkor tudd ignorálni.

Ez két részre bomlik. Az embernek belül magával annyit kell tennie, hogy törekedik arra a külsőre, amit saját magától elvárna-elégedett lenne, amivel legjobban kielégítheti aktuális prioritást élvező szükségleteit.

És a kívülről érkező dolgok-vélemények ehhez viszonyítva csak amolyan visszajelzésekként, építő jellegű kritikákként szabadna felfogni.

És akkor ez változtathatja az elvárásokat magunkkal szemben úgy, hogy azzal jobban tudjunk tenni egyéni szükségleteinkért.

Szerintem.