Manapság a társkeresés tényleg betudható egyfajta genetikai szelekciónak?

Félre értés ne essék, senkit nem akarok megsérteni, de én nagyon így látom. Régen (legalábbis a szüleimből és rokonaimból kiindulva) az volt a fontos, hogy egy férfi rendelkezzen egy olyan munkahellyel, amivel a szép kis feleségét/gyerekeit tudja támogatni, legyen hűséges, becsületes illetve konzervatív és ezzel a felfogással komplett családok évtizedeket voltak képesek leélni együtt. Manapság pedig a csajok huszonéves korukig folyamatosan próbálgatják a pasikat (főleg egyetemi éveik alatt), ha jön egy szebb, jobb és dominánsabb, akkor egyből váltanak. Persze eközben a karrierjüket is érzéketlenül nyomatják felfelé és akkor húsza éveik közepén összeáll egy álompár, ami egyet jelent egy karrierista, okos, csinos érett nő és egy magas, domináns, férfias és jóképű egzisztenciálisan stabil pasi (rendszerint menedzser, mérnök, pénzügyes vagy hasonló divatszakma) kapcsolatával és ettől kezdve ők egy álompárnak számítanak. Mindkettejük megtalálta az igazit, miközben a kevésbé előnyös külsejű, alacsony, vékony, kopaszodó stb. alanyunk ha fel is épít magának egy szép karriert, dolgozik jó fizetésért egy cégnél és személyiségre is nagyon jó ember (hűséges, empatikus, intelligens), de barátnőt hírből sem lát, mert az x. lány sem akar kompromisszumot kötni vele, hanem inkább vár, hátha őrá is rátalál a szerencse és megtalálja az "igazit".