Azért lettem ilyen katasztrófa mert kiskoromban "játszadoztak" velem az idősebb lányok?

Most 20 éves vagyok, egyetemre járok. Kábé 18 éves korom óta kezdtem el foglalkozni a lányokkal, már volt is 3 "párkapcsolatom" de mindegyiknek az volt a lényege, hogy engem valahogy megalázzanak, kihasználjanak és alárendelt szerepbe legyek. Nem szándékosan direkt csináltam így de tudat alatt biztosan ezt akartam. Én nagyon nem merek lányokkal szóba állni, beszélgetni, ha nők vannak a közelembe feszült leszek. Csak akkor tudok rendesen megnyílni ha érzem ezt a "lehetőséget" hogy olyannal lehetnék akivel nem lenne szabad úgymond. Mert a normális ember tudja hogy ő valószínűleg csak ártani fog neked de nem szexuális értelembe. Meg az ilyen lányokhoz társul egy olyan jellem általában, hogy ők szednek fel engem hogy így mondjam.

Sokszor kérdezik és kérik számon rajtam, hogy miért nincs barátnőm, miért nem hajtom a csajokat. Megkaptam már rengetegszer, hogy pedig "nagyon jó pasi" vagyok "látod ez a lány is megnézett, ő is rád mosolygott miért nem mész oda?" viszont én ezekkel nem tudok mit kezdeni. Tényleg már csak azért is velem sokszor próbálnak kezdeményezni a lányok, flörtölni és tényleg nagyon kedvesek és tetszenek is nekem de nem tudok megnyílni se nagyon mit mondani ezt pedig egy idő után mindenki megunja és csak legyint rám. Ha valaki nagyon rámenős vagy úgy viselkedik velem mint egy anya akkor tudok csak megnyílni. Ezek mellett van valami betegségem is, 14 évesen kezdődött talán pánikbetegség vagy szorongás nemtudom de néha rosszul leszek és elájulok. Pszichológus? Ja igen egy szót sem szóltam egyikhez sem akikhez elvittek. Egy kedves pszichiáter pedig olyan gyógyszert iratott fel amitől instant elájultam szóval köszönöm ez nem az én világom.

Hogy ez miért lehet velem csak én tudom. Vicces de nemrég jöttem csak rá pedig olyan nyilvánvaló. Félek az emberektől, különösen a lányoktól, nem merek beszélni velük csak ha megaláznak, játszanak velem. Most elmondom nagyjából mi történt velem de nem részletezem mert szerintem ilyet nem szabad kiírni.

Kábé 9-10 éves voltam, apa külföldön anya meg összevissza dolgozott és ingázott a munkahelye között ezért mi a 14 éves nővéremmel sokszor maradtunk egyedül éjszakára a házba. Akkoriban gyakran áthívta 3-4-5 barátnőjét ők is ilyen 13-14 éves csajok voltak. Én eleinte mindig át akartam menni hozzájuk, tetszettek a lányok (az egyikbe "szerelmes" voltam) és unatkoztam is de a nővérem sose hagyta ő nagyon utált engem valamiért. Aztán egyszer csak megtört a jég. Akkoriban ez a csajbuli azt jelentette, hogy ittak egy kicsit horrorfilmet néztek és telefonon hivogattak fiúkat. Egyszer két lány -a szerelmem- és a másik nagyon jól érezték magukat és kitalálták hogy én milyen cuki vagyok. Elkezdtek velem eleinte szó szerint szórakozni, ijesztgettek, megvicceltek, ki akartak sminkelni, szivattak stb. Egyszer viszont ez a két lány fogott és bevitt a padlásfeljáró melletti kis szobába ami ilyen tároló szerűség volt. Ott kitalálták, hogy toljam le a nadrágom és mutassam meg ami a lábam között van mert látni akarják és kérdezgettek is ,hogy feláll e már nekem stb. Tényleg nem hiszem hogy ki kellene írnom meg szabad e egyáltalán, hogy mi történt ott és még a következő pár alkalommal. Mondjuk úgy hogy kísérletezgettek és "játszadoztak" velem. Mivel még nem voltam abban a korban így szexuálisan nem élveztem semmit, nemtudom egyáltalán normális e ilyen korban az erekció vagy ilyesmi? De én csak azt értettem, hogy a "szerelmem" foglalkozik velem és tetszek neki és csak azt élveztem belőle, hogy vele lehetek. Hülyén hangzik de én abba a hitbe éltem hogy ő is szeret és a barátja vagyok. Nem jöttek át gyakran ez egy kb 1 éves időszak volt, miután a nővérem gimibe ment -tudott róla mi folyik- szétszéledt a társaság és a lányt sem láttam azóta. Néha meg szoktam keresni interneten, tudom hülyeség de a mai napig érzek iránta valamit, olyasmit mint amint mondjuk anya iránt. Tudom ez nem normális.

Gondolkodtam, hogy írok neki levelet de mégis mit írhatnék??

Most egyetemre járok, szerencsére a tanulás teljesen leköt és nem csinálok hülyeségeket. De nagyon egyedül vagyok, nincsenek igazán barátaim maximum ismerőseim de egy olyannal mint én senki nem akar barátkozni, csak lehúzom a hangulatot mindenhol és bezavarok a furaságommal. Próbáltam már "randizni" -vicc- de nem sültek el jól. Nagyon nem tudnak hova tenni, nem értik, hogy én még életembe nem tettem keresztbe senkinek velem nem lehet kibeszélni másokat, én nem ismerem ezt meg azt az embert engem szinte csak a zene és a művészetek vonzanak és nekem még facebookom sincs. Ez a legjobb lerázós szöveg ha valakit érdekelne mert ahogy ezt megtudják mintha egy leprással beszélnének kb olyanok lesznek. Nem baj ez, én sem lennék magammal ha tehetném.

De nagyon vágyok egy normális életre mert nem érzem jól magam. Olyan akarok lenni mint mindenki más és vágyom a szeretetre talán túlságosan is. Minden álmom egy barátnő aki szeret engem és vele élni valahol távol a világtól ahol csak mi ketten vagyunk. Nemtudom milyen esélyeim vannak de már nagyon nehezen viselem el magam.