Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek ezzel a sráccal?

Figyelt kérdés
Társkeresőn megismerkedtünk és első randin azzal indított, hogy lesmárolt magához húzott és a fülembe súgta, hogy mától az enyém vagy és nehogy merjek pasizni. És ő most felvinne a szüleihez, hogy bemutasson, mint újdonsült barátnője. Hülye voltam, mert belementem, felmentem hozzá, persze volt szex. Aztán mikor hazajöttem, nem tudom, hogy kutatott e utánam vagy ilyesmi, de rájött, hogy levelezek más pasikkal, mert még nem éreztem úgy, főleg ilyen jelenet után, hogy ő lenne, akit én keresek. Annyira bepipult rám, hogy én megcsalom őt, pedig sztem ez még nem megcsalás, főleg első randi után, az más dolog, amikor lefixáljuk, hogy megpróbáljuk együtt, nyilván törlöm magam mindenhonnan. Erre letiltott facebookról 1 hete. Ma visszajelöl és írta, hogy hiányzom neki és próbáljuk meg újra, de megint jött azzal, hogy nincs ám pasinak írogatás , stb. Meg azt akarja, hogy már ma aludjak nála. Mondom, most a januári meló időszakom nagyon gáz, mert este 10-ig dolgozom, hajnali 4-kor kelek. Azt őt nem érdekli, ha igazán fontos lennék neki, megtenném. Azt hiszem irritál a pasi, ki akar sajátítani. Dobnom kéne, ugye?

2017. jan. 23. 12:51
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
El kell mondani neki, hogy gáz alak. Aztán mindenhonnan tiltani. Kb örökre de lehet tovább is. Így ennyi
2017. jan. 23. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Az első randin ott kellett volna hagyni a smárolós jelenet után. Ilyen emberrel ne légy!
2017. jan. 23. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Tolunk kerded ? Agyban korlatolt a srac
2017. jan. 23. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
wow, és még gondolkodsz h dobd-e... o.o egyértelmű h itt vmi flúg van a pasasnál
2017. jan. 23. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Sztem is mentálisan problémás
2017. jan. 23. 14:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!