Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok, ti elmentetek volna a helyi diszkótulajjal, ha hívott volna a szórakozóhely VIP részébe, bulizni?
Hétvégén voltam az egyik szórakozóhelyen, bulizni.
Sokan voltak, tele volt az egész diszkó.Alig hogy odaértem a pulthoz a haverommal, hogy igyunk egyet, észrevettünk hogy kettő nagyon gyönyörű nő is állt a pultnál, koktélt szürcsölve.
Tényleg szépek voltak, mert szinte az összes pasi, aki elment arra, a két nőt nézte.
Alig telt el 10 perc, majd egy fura dolog történt.
Haverom oldalba bökött, hogy nézzek már oda.Megfordultam és két hurkanyakú, olyan szinten kigyúrt kidobó jött felénk, hogy az állatkerti gorillák, ha meglátták volna ezeket, sírva bújtak volna el.
Azt hittem hogy kiakarnak dobni, de mikor odaértek, "finoman" félrenyomtak, és akkor láttam, hogy velük egy harmadik személy is, aki eddig mögöttük jött, csak nem látszódott.
Odament a csajokhoz, és annyit mondott nekik, hogy "lányok, lenne kedvetek a VIP részen bulizni, van pár ismerősöm most ott és nem szeretnénk egyedül lenni".
A két csaj egymásra nézett, majd egyből az egyik rávágta, persze, úgyis az itteni pasikból nem nagy a választék, mert egyik sem mert még idejönni, és meghívni minket koktélra.
Ennyi volt, és a kidobók már csinálták is az utat a tömegben, és elment a két nő.
Csajok, ti ilyen helyzetben, mit csináltatok volna?
Elfogadtátok volna a meghívást a VIP részre bulizni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért nem ilyen ma már a valóság, ez nem a 90-es évek, mikor tényleg voltak ilyenek.
Ma mindenki tiszteli a nőket, a tulaj is csak megkérdezte tőlük, lenne-e kedvük?
Nem volt kötelező nekik odamenni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ma mindenki tiszteli a nőket, a tulaj is csak megkérdezte tőlük, lenne-e kedvük?"
Hol élsz te? :D Persze, manapság már nem is léteznek prostik se, kizárólag a lakásosok, akik önként vállalták, nem?
Ha nem is k-rvának akarták őket eladni, a gangbang a minimum, persze lehet önként belementek a lányok. (Némi randidrog észrevétlen megivása után.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mivel a kérdés elméleti, így eltekintek attól, hogy hozzám biztos nem jöttek volna oda.
Nem, nem mennék el, nem vagyok ilyen naiv.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem, annyira egyértelmű, hogy mi rejlik a felajánlásuk mögött...
Nem csak táncika meg koktél, de hát van akiknek ez is belefér.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tök hihetően hangzik, hogy egy diszkóban, bömbölő zene mellett, ahol azt is alig hallod, ha a füledbe ordít a haverod, te érted az odébb lévők beszélgetését :D
Egy csaj sem mond olyat, hogy "nem nagy a választék, az itteni pasik nem mernek meghívni koktélra" lol??? :D
Nem falusi diszkóban volt, ahol bömböl a zene, hanem egy jobb fajta szórakozóhelyen, ahol kulturált emberek vannak, jobbára.
és igen, itt lehet hallani mit mond a másik, nem kell füldugó, mint sok vidéki helyen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!