Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, ha a motíválatlanságomra egyedüli megoldásnak azt látom, ha lenne egy barátnőm? 22/F
Volt ilyen pasim. A mai eszemmel már tudom, hogy akkor kellett volna rácsukni az ajtót, mikor egyértelmű lett, hogy bennem valamiféle megmentőt lát, a boldogság forrását, vagy hasonlót.
Mindenért én voltam a hibás, ha depressziós időszakba került, ha nem tudott a munkahelyén teljesíteni, egyszerűen mindenért. Elvégre tőlem várta, hogy majd motiválni fogom, és szárnyakat adok neki az élet minden területén. Nos, ha semmit nem tesz a boldogulásért ezen kívül, akkor nem is fog elérni semmit.
Nekem pedig egyre nagyobb teher volt, hogy nekem csak vigyorogni, szép halkan beszélgetni, dicsérni és szexelni szabad. Pont mint egy fizetett ku.rva és egy pszichológus keveréke.
Volt, hogy pl. gondom volt az ágyban (erősen elhanyagolta az előjátékot a kis drága), és mikor finoman kértem, hogy esetleg legalább egy puszit előtte... Akkor sírva ment haza, hogy akkor vágjam a képébe, hogy ő sza.r az ágyban, miattam lesz impotens, a farka is kicsi, stb. Szóval volt utána minden, sértődéstől a frusztrációig, persze előjáték az nem. És innentől szólni se mertem, hogy mit szeretnék, csak csendben szenvedtem szex közben.
Ezen kívül is, minden gondommal egyedül voltam, sose állt mellém, nem hallgatott meg, csak várta, hogy én majd kihozom a gödörből és felvidítom. Akkor is hisztizett, hogy állandóan magammal vagyok elfoglalva, mikor anyukám kórházba került, és aggódtam érte.
Aztán beleuntam az egészbe, hogy én teljesen tönkremegyek lelkileg a kapcsolatban. Szakítottam.
Akkor jött az, hogy öngyilkos akart lenni, fenyegetőzött, követett, zaklatott, időnként jött könyörögni, hogy kezdjük újra, stb.
Ha lenne egy időgépem, akkor elküldeném abban a pillanatban, hogy meglátom. Életem legnyomorúságosabb kapcsolatát köszönhetem neki. Hosszú hónapok kellettek, mire úgy össze tudtam kaparni magam, hogy új kapcsolatba tudja kezdeni, félelmek nélkül.
Kérdező: a barátnőd nem pszichológus, nem a szent grál, és nem köteles téged se motiválni, se boldoggá tenni. Ha neked erre kell egy kapcsolat, akkor nem barátnőre vagy szükséged, hanem egy személyben anyukára, pszichológusra és ingyenprostira. Ne terhelj vele egy lányt sem, hogy ilyen extrém elvárásokat támasztasz felé, mert lehetsz te bármilyen jó fej pasi, kevés amit nyújtani fogsz cserébe.
Azon, hogy motiválatlan vagy, meg depressziós, nem fog segíteni egy barátnő, csak őt is tönkreteszed lelkileg.
A depresszióra orvos kell és gyógyszerek, meg akarat, hogy kigyere belőle.
Nagyon téves elképzeléseid vannak a pszichológusokkal kapcsolatban. Teljesen másképp működik a terápia, mint ahogy azt te gondolod.
Egyébként azt írod: nem akarsz fizetni érte, mert az olyan, mint k.váznál... amire vágysz, az meg olyan, mintha azt várnád, hogy a nők puszta felebaráti szeretetből feküdjenek le veled, csak mert te erre vágysz. Mert ne legyenek illúzióid: egy depressziós, motiválatlan emberrel nem olyan felemelő élmény ám együtt lenni, legyen szó akár baráti, akár párkapcsolatról. Ilyenkor az egészségesebb lelkületű fél viszi a hátán a kapcsolatot, ameddig elviseli... de egészséges lelkületű ember nem erre vágyik, hanem kölcsönösségre: olyan kapcsolatra, ami emel, és nem lehúz, úgyhogy egy depressziós, motiválatlan ember csak más mentális problémákkal küzdő emberekkel tud kijönni hosszú távon. Írom ezt úgy, hogy én is voltam abban az állapotban, amiben most te! Nem lett normális kapcsolatom, csak még nálam is gázabb emberek álltak velem szóba, akik még jobban lehúztak. A kiegyensúlyozott emberek (érthető módon) menekültek tőlem. Úgyhogy elmentem szépen pszichológushoz, és igen, fizettem érte. Fizettem azért, hogy ez egy egyoldalú kapcsolat, ami rólam, az én problémáimról szól és nem a másik emberéről. Mert a pszichológus elvisel és toleráns veled akkor is, amikor épp rossz passzban vagy hosszú távon (ez egy baráttól, társtól nem várható el, pláne nem egy friss kapcsolatban).
Egyébként a pszichológus nem mond olyan dolgokat, hogy megjöjjön a kedved az élethez, nem ez a dolga! Az a dolga, hogy rávezet, hogy TE MAGAD találd meg a kivezető utat abból a mocsárból, amiben most vagy.
Köszönöm a válaszokat.
#7 Úgy gondolom a volt barátodtól egy kissé távol állok mindenben. Alapjában én nagyon optimista voltam (most is az vagyok, mert tudom hogy lesz jobb időszak is), mindenben megtaláltam az örömömet. Ha belegondolom magam a helyzetébe, ha nekem mond valaki valamit, azt meghallom, és néha a kelleténél is többet gondolkozok rajta. Nekem mint mondtam ezen kívül semmi bajom nincs, tehát ha lenne egy barátnőm, hidd el, én nem tudnék miről panaszkodni neki, azt tervezném hogy mit csináljunk amiben mindketten örömünket leljük. Az együtt átélt élmények a fontosak, egyedül akármit is csinálni úgy érzem értelmetlen. Régebben nem így gondoltam, de hát megváltoztam és szerintem nem a rosszabb irányba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!