Azok a férfiak, akik sikertelenek a nőknél, miért érzik saját magukat áldozatnak, és miért hoznak fel idiótábbnál idiótább indokokat, igazolási céllal?

"Tessék! A 16-os is leírta, hogy mi a helyzet a nőkkel, pedig nem sikertelen a nőknél. Lehet Továbbra is közhelyeket puffogtatni meg okoskodni!"

Azt nem írta le, hogy minek akar akkor egyáltalán nőket az életébe és minek van barátnője, ha ilyen lesújtó véleménnyel van róluk.

"mit képesek nyújtani (jellemzően kb. semmit), és cserébe mit várnak el..."

Ha nem nyújtanak semmit, akkor minek akarod őket?

# 12: Persze, valami probléma nyilván van, na de hol? Bennem? A többiekben? Mindkettőben egy kicsit? Vagy az egyikünkben kicsit, a másikban jobban? vagy csak simán nincs szerencsém? Úgy nem fogom megtudni, ha a lányok a "nem válasz is válasz" elvét követik, itt meg olyan tanácsokat adnak, amiről már beszéltem (vagy már eleve megvan, vagy irreális).

Magamban három fő problémaforrást látok:

1) A külső. Hiába vagyok magas, mellé sajnos elég vékony, és az arcom se szép. Gondolom alapból se, de elég heges a pattanások nyoma miatt. Persze most már sokkal jobb a helyzet, mint anno (ráadásul nagyon ragyásan volt barátnőm), lehet emiatt látom én pozitívabbnak a helyzetet, míg más a szép archoz viszonyítva meg rosszabbnak. A vékonyság is meg a ragyák is betegség miatt vannak/voltak.

2) Introvertált vagyok, nem járok bulikba, és nem szeretem a hangoskodós, egymás szavába vágós összeüléseket, kocsmázásokat, és nem is olyan hamar oldódom fel idegenek társaságában, nem keresem folyamatosan az új embereket. Ez nem azt jelenti, hogy végletesen otthonülős lennék (mert hát ugye mindenki ezt hiszi ennyiből), és hogy unalmas, csak kell némi akklimatizálódás.

3) Kifejezetten intelligens vagyok, talán a többséghez képest túlságosan is, emiatt értelmetlennek látok olyan dolgokat, amit ők szeretnek, és olyanok érdekelnek, amik meg másokat nem. Ha beszélek, akkor is jobban szeretek értelmeset/érdekeset mondani, mint hogy csak mondjak valamit, azt is hangosan. Ez is olyan, ami nem fér bele az első benyomás aka előítélet divatjába.

Nem hiszem, hogy ezek a belső tulajdonságok olyanok lennének, ami miatt nem érdemelnék boldogságot, ami miatt rossz embernek kellene éreznem magam. Nem is fogok változtatni ezeken (nem is nagyon tudnék). A másokban lévő problémaforrás pedig az, hogy nincs olyan, aki ezekben a belső tulajdonságokban hasonló lenne, mint én. Vagy csak nem találom meg.

Szóval akkor, kérdem én: miben fejlesszem magam? Milyen legyek ahelyett, amilyen most vagyok? Az lenne a megoldás, hogy "lesüllyedek" a sekélyesség szintjére, és akkor ugyan lehetne olyan csajom, aki sekélyes, és lehet dugni, de szellemileg hiányérzet maradna bennem? vagy netán legyek egyenesen bunkó paraszt? (nem vagyok nyálas papucs sem, sőt, néha talán inkább rideg) Mert valahogy aki beszólogat a barátnőjének, megcsalja, megsérti, annak valahogy pont van nője...

Nézd, ha te jól érzed így magad a bőrödben, akkor maradj ilyennek.

Szerintem mondjuk érdemes egy kicsit "megerőltetned" magad, kipróbálnod új dolgokat, introvertáltként a középpontba kerülni, mert lehet, hogy nem is az a személyiség vagy, akinek eddig hitted magad, csak elvoltál a kis komfortzónádban és tök kényelmes volt, hogy mindig ugyanúgy csináltad ugyanazokat a dolgokat.

Másrészt ha más emberek társaságára vágysz (és egy hatványozottan igaz a férfi-nő ismerkedésre), akkor elsőként neked kell megnyílnod, nem a másikra várnod, mert az emberek alapvetően passzívak és félnek is az elutasítástól.

# 22: vannak olyan lányok, akik mások szerint valószínűleg csúnyák, szerintem viszont szépek. Náluk próbálkoztam, hiába. Sőt, mindkét eddigi barátnőmre mondták már, hogy nemszép, miközben szerintem nagyon is azok voltak. Aki nekem sem tetszik, annál külső alapján nyilván nem fogok próbálkozni, de cserébe teljesen megértem, ha én nem jövök be valakinek. Annyit kérek csupán, hogy ezt emberhez méltó módon közölje, ne ignorálással. És persze rossz érzés, hogy senkinek nem jövök be :D

# 24: Nem voltam mindig ilyen, sőt, kb kamaszkoromig kifejezetten társaságkereső voltam, csak nem mindig sikerültek jól a dolgok, volt baráti társaságom, ahol volt sok dráma, hiszti és ármánykodás, bevallom, jónéhány dolgot én is rosszul reagáltam le. Ezekből tanultam, és utána jutottam el oda, hogy inkább introvertáltabb életet élnék, lehetőleg drámák nélkül. Például messze nem vagyok olyan sértődékeny, mint akkor.

Mert áldozat vagyok, az evolúció áldozata.

27F

"Azt nem írta le, hogy minek akar akkor egyáltalán nőket az életébe és minek van barátnője, ha ilyen lesújtó véleménnyel van róluk. "

Pedig nem olyan összetett rakétatudomány ez, bár a piros gomb agyatlan nyomkodásánál tényleg egy hangyányival több agyat igényel.

1.) nem túl meglepő módon azért kerestem társat, mert az ember egy társas lény, és ezért egy megfelelő társsal jobb, mint anélkül. Húú, micsoda logikai rejtvényt oldottunk meg itt.

2.) Tudom, hogy az értve olvasás nem jellemző erény mai rohanó társadalmunkban, de azért ha még egyszer visszaolvasnád azt, amit írtam, akkor talán másodjára feltűnne, hogy a "mai nők nagyon nagy többségéről" írtam, hogy lesújtó a véleményem.

Amiből minimális logikával talán belátható, hogy nem azt írtam, hogy minden nő pl. ostoba lenne , akinek mondjuk az "érvelési" technikája kimerül az értő olvasási készség hiányában - mindössze azt, hogy piszok nehéz olyat találni, aki van olyan értelmi, érettségi és érzelmi szinten, hogy lehetséges társként lehetne rá tekinteni.

Ellenben majd az összes többinek olyan elképzelései és hozzállása van a társkereséshez, mintha ők egy mesebeli hercegnők lennének, akiknek JÁR a szőke herceg a fehér lovon, akinek az a dolga, hogy levegye őket a lábukról, de azt azonnal.

Nagyon érdekes dolgok tudnak kiderülni többek között arról, hogy a lányok hogyan állnak hozzá a társkereséshez meg milyen elképzeléseik vannak a dologról, amikor olyannal beszélgetnek, aki bejön nekik, és mondjuk arra terelődik a szó, hogy nekik milyen korabbi tapasztalataik voltak a társkeresésben.

3.) és hamár az előző képesek voltunk - még ha némi segítséggel is - végiggondolni, akkor onnan talán már egyedül is kitalálható (de ne aggódj, ha nem megy, akkor azért segítek), hogy azért van barátnőm, mert hosszas keresgélés után sikerült egy olyan nőt találnom, akire társként tudok tekinteni. De ez piszok fárasztó keresgélés volt.

-----

"Ha nem nyújtanak semmit, akkor minek akarod őket?"

Értelemszerűen aki nem tud nyújtani semmit, azt nem akarom, és azok ki is lettek kosarazva - amint kiderült, hogy mit tudnak nyújtani.

Csak én nem hiszem azt, hogy ezt ránézésre meg lehet állapítani valakiről, hogy mennyit tud nyújtani, vagy esetleg némi nagyon felületes levelezésből meg női magazinos "praktikából", ezért előbb megpróbáltam megismerni őket, mielőtt ítéletet mondtam.

És ha mindezeket tényleg ennyire magyarázni kell, akkor el is jutottunk a probléma egyik gyökeréhez.

"1.) nem túl meglepő módon azért kerestem társat, mert az ember egy társas lény, és ezért egy megfelelő társsal jobb, mint anélkül. Húú, micsoda logikai rejtvényt oldottunk meg itt."

Társas lényként ott vannak a családtagok, haverok, munkatársak stb. társaságnak, max. néha krvázik valaki, ha már nagyon nem bírja, ez még nem indok. Ezek szerint a te példád pont azt bizonyítja, hogy lehet találni "normális" nőt, ha kellő ideig keresgélsz és megéri a fáradságot.

Egyébként férfi vagyok, nem csúnya feminista beképzelt pcsa és nem is pontoztalak le (nem szokásom, csak mert nem értek egyet valakinek a normálisan kifejtett véleményével, kivéve ha valaki nagyon destruktív formában nyilvánul meg), egyszerűen nem értem azokat, akik szidják a nőket (vagy a többségüket), közben meg ezzel párhuzamosan itt sírnak, hogy miért nincs nőjük. Nyugi, most nem rád célzok, elolvastam az írásodat.

szerintem azt nem veszik észre egyesek, hogy MÁSOKNAK IS nehéz a társkeresés, nem csak nekik. Kivételes az, akinek minden könnyen megy ilyen téren. A legtöbben rengeteget próbálkoznak, és nagyon sokat pofára esnek. Kérdés csak az, hogy ki hogy fogja föl a pofáraesést. Lehet nyafogni, én is évekig voltam egyedül nő létemre, többször is életem folyamán, és nyafogtam én is, de valahogy mindig sejtettem, hogy ÉN nem csinálok valamit jól, nem pedig a világ hibás úgy egészében, vagy mondjuk a férfiak 95%-a.

Én úgy gondolom, akinek ezek a dolgok nehezen mennek, annak lelki blokkjai vannak. Nem a külsejével van a gond, hiszen annyi előnytelen külsejű embert látunk párkapcsolatban. Sőt, mondhatni, ez a többség.

szóval a társas készségeket kell fejleszteni, meg a lelki blokkokat feloldani. Már ha az ember nem kesergéssel meg az ellenkező nem bírálatával szeretné tölteni az életét.