Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van-e remény a számomra? (többi lent)
Hol is kezdjem a kis jellemzésem… Egy 19 éves, elsőre átlagosnak tűnő fiú vagyok. Egyetemre járok, biomérnöki szakra, nem tartom magamat túl butának, de egy Einsteinnek sem. Sokszor tudom, mit akarok, határozott és önbizalommal telt vagyok, ilyenkor túlzottan is konok tudok lenni,és nehezen tudok másokhoz alkalmazkodni, de sokszor elbizonytalanodom, és önbizalomhiányos leszek. Amúgy 185 cm magas vagyok, barna haj, kékes zöld szem stb... Alapból vékonyabb alkatú srác vagyok, de mivel erősítő tornát végzek, szálkásan izmosnak mondható vagyok. Ennyit a külsőségekről. Nem vagyok az a nagyon szociális lény (soha nem is voltam), sokszor vagyok egyedül, és sokat szoktam gondolkodni (az élet értelméről, hogy mit rontok el, hogy mit csinálok jól, hogy mások mit csinálnak jól vagy rontanak el, mi értelme van a létünknek stb…), a gondolataimba gyakran túlzottan is belemélyülök. Ettől függetlenül vannak barátaim, akik közül vannak páran akik csodálkoznak, hogy miért nincsen barátnőm, illetve, miért nem volt még soha eddig… Na meg is érkeztünk a mondandóm lényegéhez. Soha nem volt még semmilyen nővel kapcsolatos ügyem,semmilyen értelemben sem, nem is tudom hogyan lehet ezt jól megfogalmazni… Még egy flört sem volt. Nem is tudom, hogy valaha tetszettem e valakinek. A problémám igazából az, hogy azt sem tudom szeretnék-e párkapcsolatot, meg ilyen ügyeket… Nem szeretem lekötni magam, nem nagyon tudok csapatmunkában dolgozni, kicsit merev vagyok (rossz az aki rosszra gondol). Néha úgy gondolom, hogy ez az egész csak púp lenne a hátamon, meg idegesít a szerelmes emberek látványa, néha pedig hiány érzetem van ezen a téren. Néha el tudnám pusztítani a világot idegességemben, pillanatnyi gyűlöletemben (soha nem mutatom nem adom ki magamból, mélyen elfojtom), néha pedig majd meg tudnék veszni egy ölelésért vagy csak egy érintésért, egy nyugodt, éjszakai tájban, vagy egy parkban (tipikus romantikus helyszíneken). Alapvetően két féle jellem küszködik bennem és nem tudom, hogy melyik a helyes, de legbelül mégis tudom, és mások is látják bennem, családtagok, barátok, hogy alapvetően jószívű ember vagyok, csak valamilyen szinten szeretethiányos. Ez a „gonosz” csak pár éve „költözött belém” igazából, bár jelentkeztek tünetei kiskoromban is hébe-hóba. Pszichológushoz is jártam, de nem igen segített. Sokszor azon gondolkodom, hogy ezen csak a szeretet/szerelem segíthet (Azt tudni kell rólam, hogy erősen szorongó ember vagyok és pánikrohamok is elszoktak kapni, bár ezt mostanra sikerült megtanulnom irányítani , hiszen rájöttem, hogy a gondolataim indukálják. Voltak depressziós korszakaim, mivel alapvetően egy pesszimista jellemű ember vagyok, bár most pont egy optimista időszakomat élem, és a problémáim sem zavarnak igazán). Édesanyám dühkezelési problémái válthatták ezt ki belőlem. Gyakran vert meg mikor kicsi voltam, és már akkor éreztem néha pillanatnyi dühöt és haragot felé, és ennek szövődménye maradhatott bennem, és nem tudom kiűzni,mert nem is tudom, hogy igazából ki akarom űzni, de legbelül tudom mit szeretnék (ezért is bonyolult az ügyem): békét, megnyugvást, szeretetet, szerelmet, a jövőben családot, és a legfontosabb: végre én is szerethessek…
Tehát a kérdésem az lenne, szerintetek létezhet-e olyan lány/társ aki (a leírtak alapján) képes elfogadni, szeretni engem, és én is szerethetem őt? Illetve járt-e/jár-e valaki hasonló cipőben.
Huh, kicsit dramatikusra sikeredett a vége, meg amúgy azért van nekem humorérzékem is (kicsit mondjuk egyedi, de legtöbbször tetszik a barátaimnak), meg így tökre tudok vidám is lenni meg élettel teli (jelenleg ezt a korszakomat élem), még ha nem is vagyok nagy partyarc.
A válaszokat meg előre is köszönöm!
Én nagyon is átérzem a helyzetedet, az elcseszett gyerekkortól kezdve a pesszimizmuson és a szeretethiányon át egészen a pánikbetegségig és a depresszióig bezárólag (doki állította fel a diagnózisomat, gyógyszert is szedek rá egyébként). A különbség talán csak annyi, hogy én már jó ideje teljesen biztos vagyok benne, hogy kizárólag egy komoly, elfogadáson és törődésen alapuló kapcsolat jelentene nekem gyógyírt, illetve egy-egy csókig, némi fogdosásig már eljutottam emberekkel, tovább nem.
Az én esetemben mindehhez még hozzájön az erőteljes biszexuális hajlam (sokáig voltam szerelmes velem azonos nemű személybe), és az, hogy van rajtam súlyfelesleg, mivel jó ideig kényszeres evő is voltam, bár igyekszem javítani a helyzeten.
Talán hiú ábrándnak hangzik, de nekem még így is van pofám elhinni, hogy egyszer találok valakit.:D
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!