Miért rőkönyödnek meg a nők azon hallatán, mikor randi végén konkrétumoknak helyezem alá őket, hogy legyen-e folytatás, vagy sem? Szimpatikus vagyok-e neki vagy sem?

Szerintem a legtöbb nő úgy működik (illetve most magamról beszélek), hogy a randi alatt kicsit zavarban vagyok, néha nem is tudom pontosan, mit kéne mondanom, mennyit kellene beszélnem. Néha nem is értem magam utólag, hogy miért mondtam, amit.

Én úgy működöm, hogy megvizsgálom a saját érzéseimet a randi UTAN, amikor mar elváltunk egymástól. Mennyire hiányzik, milyen utólagos érzéseket hagyott bennem, végigporgetem még egyszer az eseményeket, amik randi alatt történtek. Tehát nekem inkább fontosabb, hogy utólag mit érzek. Mennyire vagyok feldobott, várom-e hogy írjon?

Általában minden randin jól érzem magam, sokféle emberrel megtalálom a közös hangot, nincs kínos csend meg semmi. Jártam már egyébként többször is úg, hogy a randi alatt a következő randira igent mondtam, aztán elváltunk és valahogy úgy éreztem utólag, hogy jó-jó volt a dolog, de hiányzik belőle a pikantéria és nem érzek ürességet, nem igazán várom hogy írjon. Tehát nálam mindig így randi után dől el. De sokan nem így működnek, én csak magamról írok most.

Tőlem eddigi életem során egyszer kérdezett meg ilyet az egyik randipartnerem. A többi esetben még a palik hitegettek is, hogy lesz második randi, mert nagyon élvezték a velem való találkát. Érdekes módon annyira nem, hogy utána dobjanak egy üzenetet/levelet/postagalambot, hogy "figyu, mégsem". Én meg nem szerveztem akkorra semmit, mert ugye be volt ígérve a következő randi.

Szerintem nem számonkérő vagy, hanem simán korrekt és nem akarod rabolni az idődet. Nekem ez tetszik.

A majd és a talán is egy válasz. Értsd nemnek, ennyire egyszerű.

Egyébként én is utálom ezeket a kérdéseket, mert erőltetett és abszolút az sugárzik belőle, hogy a másik fél egyáltalán nem fogja az én jeleimet. Ha valaki jól érzi magát a másik társaságában, azt szerintem egyértelműen érezni lehet. Ilyen esetben pedig minek fölösleges köröket futni erőszakos kérdésekkel és erőltetett önigazolás nyeréssel?

Nő vagyok, hagy ne játsszam ki a lapjaimat kapásból. Hagy legyek titokzatos, hagy küldjem a jeleket, amikből a másiknak éreznie, tudnia kellene hogy érzem magamat mellette, ahogy én is érzem, hogy számíthatok-e második randira, vagy sem.

Szerintem olykor gáz kimondani dolgokat, pedig én a kommunikáció és a megbeszélés híve vagyok mindig minden téren, de az egyértelmű, szögletes kérdések elviszik az egész ismerkedésnek a ködös, rejtélyes, fátyolos varázsát.

Még megkockáztatom hogy ezekkel szembeállítva abszolút látszik a "nem érek rá" hozzáállás is, ami ugyanúgy, ahogy a férfiaknál ijesztő, úgy a nőknél is. Ha valakinek ketyeg a biológiai órája, elkezd erőltetni mindent. Az ismerkedést, sietteti a randikat, pörgeti a témákat és a lényeg felett siklik el. Hogy egy életre választ társat, akinél idővel sokkal fontosabb lesz az, hogy érezze a két ember egymás rezdüléseit, arcrándulásait, gesztikulációt, holmi puszta adatoknál, minthogy szeretem-e az állatokat és milyen egyetemre jártam.

Részemről pont azért dög unalom mostanában az összes "vakrandi", mert nincs bennük semmi eredeti. Ugyanazok a témák merülnek fel, ugyanolyan sablon helyeken, szögletes kérdésekkel és a végén számonkéréssel. Miért nem lehet csak hagyni, hogy minden menjen a maga medrében? Miért kell erőltetetten űzni a rohamtempót?

Ha valaki szimpatikus, azt érezni fogja és nem várok két hetet a következő randival, nem tűnök el, keresem, megkérdezem milyen napja volt, stb. Ez miért nem elég egyértelmű?

Ha valaki nem szimpatikus, akkor rideg vagyok és távolságtartó, láthatóan feszélyezve érzem magam. Ez miért nem elég egyértelmű?

Utolsó! A szívemből szóltál!!

18/L

'Ott vagy a vizsgán az egyetemen, arra nem fog neked a tanár sem egyesnél jobb jegyet adni, ha megijedsz és mondod a talánokat és a nem tudomokat, leheteket.'

Még szerencse, hogy nem mindenki éli úgy az életét mintha egy vizsga lenne és nem hiszi azt, hogy vége az életének 32 évesen és itt az apokalipszis ha nem talál azonnal valakit... xD Ilyen görcsös, depresszív, kiábrándító gondolkodású emberrel nem csoda ha nem akarnak ismerkedni. A szerelmet, érzelmeket nem lehet betervezni percre pontosan. Persze ha te valami üzleti egyezség szerű kapcsolatra vágysz, mint következő kipipálandó pontra a listádon a diploma, saját ház, és egyebek után, akkor az más kérdés...

Én az egyik nagy szerelmemmel 6 hónap után jöttem össze, mert akkor szerettem bele és évekig együtt voltunk. Az érzelmeket nem lehet irányítani vagy állandóan pontosan meghatározni. Ettől még tudom, hogy mit akarok az életben, sőt még az egyetemi vizsgáimat is rendesen teljesítettem. Durva, mi?

Felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni egy randi után hogy szeretném-e látni újra. Ha már az első randin kétségeim vannak, akkor megmondom őszintén hogy nem. Megköszönöm a randit és elköszönök. Hadd ismerkedjen tovább a férfi és ne várjon rám. Ettől függetlenül alakulhat úgy hogy a második randin már jobban megismerem és nem szimpatikus.

Ne húzzuk egymás idejét feleslegesen.

Szinte ugyanaz volt a lényege az én mondanivalómnak, amit a 16-os írt. Ez az igazság, ezen nincs mit szépíteni. Nem vagy abban a helyzetben, hogy bárkit is számonkérj, siettess, ugráltass.

Csak az én válaszomat töröltetted. :) Igen, az igazság néha fáj, de akkor nagyon.