Saját tapasztalatok. Mi a véleményetek? Tanácsok?

Nagyjából 10 hónapja szakítottunk a volt barátnőmmel, de nagyon nehéz volt. Eleinte olyan szempontból, hogy ő hiányzott, utána meg a magány. Amikor aztán teljesen egyedül maradtam (testvérek, szülők, senki nincs már) akkor aztán erősen elgyengültem így belül. Nem igazán látszik haverokkal meg társaságban de érzem.

Amikor csak időm engedte ismerkedtem folyamatosan online (mert más lehetőségem nem igazán van). Ebből lett jó néhány találkám is. A lányok nagy része kedves volt, de volt olyan is aki megmondta egy az egybe hogy ő csak szexelni akar (21 éves volt). Volt egy lány aki tök normális volt de nem egyeztek az elképzeléseink. Egy másikkal kézen fogva sétáltunk, ölelkezve néztük a csillagokat de ki kellett józanodjunk, mert 1000 km-re lakunk egymástól és ő csak ideiglenesen van itt. Egyébként a távkapcsolat nem riaszt el, de azért max. 2-300 km szerintem ami úgy számomra inkább ésszerűen áthidalható. (szintén 21 éves volt). Utána volt egy lány aki eleinte nagyon normálisnak tűnt, úgy tudtam 19 éves aztán napokat átbeszéltünk, mire kiderült, hogy csak 16. De úgy voltam vele ha ennyire normális akkor majd valahogy megoldjuk. Ő is folyton keresett ami jól is esett egyébként. Aztán jöttek az értelmetlen gyerekes hülyeségei, mint ami a tizenéves iskolásokra egyébként jellemző. Rengeteget beszélgettem telefonon, írásban is lányokkal és igazából mindegyikük egy kincs, de mindegyikről kiderült valami ami miatt mi nem lehetünk együtt. Leginkább a kor és a távolság. Mindig ilyen 15-16-17 évesek akadtak horogra és már kezdtem unni. Na nem azért mert annyi idősek, hanem mert vannak rájuk jellemző viselkedési formák. A legtöbben hisztisek vagy értetlenek. Ha nem foglalkozol vele 5 percig, akkor már elkezd sírni mint egy csecsemő és pár óra után már mással cseveg. Ez szerintem egy átlag ember számára könnyedén belátható, hogy nem működik mert dolgozol napi minimum 8 órát és utána még vannak a saját kis dolgaid... legtöbbjük olyan volt, hogy nem akarnak szóban beszélgetni csak írásban. Persze képcsere meg facebook profil és miegymás az megvolt de, hogy ezen túllépjünk az nagyon nehéz volt. Bármit is írtunk vagy mondtunk egymásnak mindig éreztem a hitegetést.

Ja igen, hogy miért mentem le erre a szintre életkorban. Mert úgy voltam vele, hogy már mindegy ki, csak valaki szeressen és valakit szerethessek. De aztán így jobban belegondolva, egyik sem működhetett volna igazán, szerencsére inkább az eszemre hallgattam minden esetben, de egy tesztnek jó volt.

Az idősebbek, tehát ilyen 19-20+ éves korosztály viszont sokkal távolságtartóbb, több az előítélet és egyre több az irreális elvárás szerintem. Míg a fiatalabbak esetében annyi volt az elvárás, hogy valaki szeresse és megértse őket, addig az idősebbek esetén már jóval összetettebb a helyzet. Amit egyébként valamilyen szinten meg is értek. Társkeresőkön, fórumokon, mindenféle helyen ismerkedtem és igazából majdnem csak pozitív élményeim voltak, mert szinte egytől egyig nagyon értékes emberek voltak de kapcsolat szempontjából valahogy senkivel nem jutottunk egyről a kettőre. Rengeteg energiát belefektettem. Kezdem feladni, mert egyébként normál esetben nincs ennyi időm és energiám ilyesmire csak most így alakult ideiglenesen. Ha kimegyek az utcára ott meg alig van ember. Nyáron vannak de azok nyaralók és valószínűleg azért annyira jól nem nézek ki, illetve nincs is bátorságom odamenni csak úgy idegenként leszólítani egy lányt, nem akarok illetlen lenni.

Mit kellene vagy lehetne tenni, hogy eredménye legyen a próbálkozásnak? Ez nem tudom, hogy előny vagy hátrány de nekem sem jön be minden utamba kerülő leányzó, viszont azért még valamennyire hiszek benne, hogy találhatok az értékrendemnek megfelelő lányt. Csak az a kérdés hol és hogyan.