A mai fiatalság (huszonévesek) körében lassan a párkapcsolat fogalma ugyanolyan kiváltság kezd lenni, mint a gazdagságé?

Azért egy párkapcsolat még nem az idilli élet záloga.

Másfél éve ért véget az előző párkapcsolatom, azóta nem volt nőm és mégis boldog vagyok, rengeteg idő jut a családomra, a barátaimra és minden figyelmemet a munkámnak szentelhetem, ami részben a hobbim is. Nem úgy kelek fel, hogy "brühühühü megint egy egyedül eltöltendő nap", hanem úgy, hogy "húúúú b*zki alig várom, hogy 8 legyen és indíthassam a gépeimet", szinte minden nap úgy kelek fel, mint egy óvódás karácsony reggel. Nincs senki, aki rágná a fülem, hogy vegyem meg ezt és azt, nincs többé felesleges idő és pénzpazarlás, király vagyok a saját birodalmamban, ahol béke és nyugalom honol, egészen addig, amíg mást nem kívánok, kvázi az amerikai álmot valósítottam meg idehaza 500 négyzetméteren. Hogy a huszonévesek hogy állnak párkapcsolat terén azt nem tudom, a barátaim egy része párkapcsolatban él, a jelentős részük azonban hozzám hasonlóan egyedülálló, de nem a szó depresszív, hanem sokkal inkább felszabadító értelmében, bár való igaz, hogy egyre kevesebb velem egykorú férfi van kapcsolatban. A női igények valóban nőttek, de ez nem azt jelenti, hogy ki kell szolgálni azokat, hanem azt, hogy akinek ez nem tetszik az keressen valami mást, amiben megtalálhatja a személyre szabott boldogságát, sok férfi sajnos még mindig abban a hitben van, hogy csakis egy nő által lehet boldog.

Érdekes, aki kicsit is okolja az egyedüli, sikertelen magányos pasikat, egyből 0%-ot kap. Nincs igaza, lehetetlen amit állít, nagy hülyeség.

El kéne azon gondolkozni, hogy ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem a víz a hülye...

Ez a jelenség mondjuk nem korlátozódik csak erre az országra, hanem a teljes fejlett világon megfigyelhető. Részben ennek a tünete az is, hogy csökken a népesség és kevés az utánpótlás.

Szerintem nincs férfitöbblet, egyszerűen csak valamiért sok a szingli (én is rengeteget ismerek konkrétan). Nem érzem ugyan kiváltságnak, de azt tudom, hogy például nekem egyenlő a lehetetlennel egy normális! párt találni. Általában nem jövök be az ellenkező nemnek. Ez is egy érdekes téma és linkelek is valamit ezzel kapcsolatban, amit érdemes elolvasni:

[link]

Nos, nem is tudom miért próbálok meg válaszolni. Az előttem szólók már eléggé összeszedték a lényeget....

Melyik rózsaszínfelhős - hercegnős álomvilágban éltek ti, h folyton azt hajtogatjátok h úton útonfélen leszólítják az utcán a nőket?? Jah igen, a khmm.. útszéli karbantartók persze, csak azt a magam részéről nem tekintem leszólításnak.

H egyre több töketlen/szerencsétlen egyed van. Ezzel egyetértek, ezeknek megvannak azok az altípusai h ugye félnek odamenni a kiszemelthez, ha az esetleg mégis kezdeményezne, akkor lesz vmi. És a rosszabb eset, ha a nő kezdeményez, akkor meg megijednek. Mert még mindig abban a világban élünk, h elvárás h inkább a pasi kezdeményezzen. De az olyanok akik csak rinyálni tudnak h nincs barátnőjük vajon próbálnak is érte tenni vmit, vagy csak sült galambot várnak?

Ugyanakkor én azért megjegyezném a másik oldalt is... mi van akkor ha vkinek nő létére nem jön össze a párkapcsolat?

Ezek szerint egyedül vagyok v legalább is kisebbségben, de nekem nem hiányzik és nem tekintem kiváltságnak.

Pedig volt már olyan aki akart tőlem kapcsot.

De minek ? Ha nekem így a jó.

Ja és nem gyűlölök senkit csak én így döntöttem.

Ha lenne akkor jönnénk olyan gondok amik most nincsenek és ez biztos.

27 F

Azért a belülről fakadó önbizalom sem minden. Hiába van, ha nem tekintenek férfiként rám a korombeliek.

Vékony vagyok és 29 éves létemre 10 évet anélkül letagadhatnék a koromból, hogy a velem szemben álló embernek arcizma rezdülne a hitetlenkedéstől.

Oké, gondoltam akkor változtassunk. Fél éve elkezdtem edzeni, aminek köszönhetően sokkal-sokkal erősebb lettem (félúton vagyok az egykezes húzódzkodáshoz pl, és onnan indultam, hogy 10 fekvőtámasz után izomlázam volt másnap), de talán ha egy-két kg-ot híztam, így vagyok 63 kg a 177 centimhez. Vérképem rendben van (évente ellenőriztetem), éveken át jártam sportorvoshoz is, nincs semmi krónikus betegségem, egyszerűen ilyen alkat vagyok.

Öltözködésemmel nincs gond, nem melegítőben járok, sokszor van rajtam ing, galléros póló, stb, nem kopottak a cuccaim és nem két számmal nagyobbak/kisebbek, mint amilyen kellene.

Normális hajam van, kéthetente járok fodrászhoz.

Odamenetellel már voltak/vannak gondok, de ma már alkalmas helyen 5-ből 1 nekem tetsző (nem túl harsány, normális, kedvesnek tűnő) lányhoz azért odamegyek.

Innentől kezdődnek az igazi gondok. 22-23 évesek küldenek el "túl fiatal vagy te hozzám" mondatokkal. Volt, aki szabályosan kinevetett, amikor megmondtam, hogy igazából én vagyok az idősebb. Aki kedvesebb volt, azzal persze sokszor jól elbeszélgettünk, de csak barátság. Többektől is oknak azt kaptam vissza, hogy vékonyságom és kölyökképűségem miatt képtelenek rám férfiként tekinteni.

Hogyan változtassak a fejemen? Még szakállat sem tudok növeszteni, mert nem nagyon van miből...

Vagy járjak maholnap 30 évesen 15-16 éves tinikkel, akik idősebbeknek gondolnak maguknál? Oké, hogy nagyon csinosak az ilyen korú lányok, de na, azért szellemi igényeim is vannak egy kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy rendes időt sem lehet eltölteni velük, mert szülőktől függ, elengedik-e a gyereket.

Nem egyszerű türelmesnek lenni, mert az vagyok, hiszen azért valahogy így is összejött már 4 párkapcsolatom 18-25 éves korom között, ebből két hosszabb, egy középtávú és egy volt rövidebb, tehát teljesen nem reménytelen a helyzet. Csak ugye 25 felett érezhetően "változott a kép", a kortársaim megemberesedtek, én meg ha nem kopott volna el, még mindig tudnám hordani a ballagási öltönyömet, és az arcom sem tükrözi a koromat.

Látom, az én problémámat itt senki sem említette meg :D

Na akkor kezdjünk hozzá....1 barátnőm volt, azóta lassan 1 éve semmi. Igazából a semmi az mégse semmi, mert két jelentkező is volt! Csakhogy mindkettő gázos! Az elsőnek az anyja volt nagyon gáz, ráadásul egy koszos házban éltek, mellesleg a csaj vezetékneve állítólag cigány származású bár ezt kétlem. A második csaj pedig egyszerűen maga se tudta mit akar, mert amikor érdeklődtem utána lerázott gyorsan, amikor letojtam akkor facen bejelölt, ő írt, azt mondta ismerkedjünk nyugodtan stb... ja de mindez előtt pont a barátnőjéről derült ki h nagyon is ismer engem. Utána mondtam hogy engem érdekel a lány személyisége, de játszotta az elérhetetlent csakhogy nem volt mire... így hagytam. Szüleim is ezerszer elmondták hogy válogassam meg kikkel jövök össze mert nem illenek hozzám, alantos, méltatlan hozzám.

Ha a fentieket tehát nem venném figyelembe, lenne vagy 3-4-5 nőm de kérdem én: tényleg szerencsés lenne olyan nővel kavarni akinek érettségije van csak és kínyjából ötödévre jár, vagy jobbhíján vendéglátó-ipari pultos egy pizzériában?!