Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon az normális, ha már kizárólag csak akkor jönnék össze valakivel, ha minden stimmelne?
16 évesen voltam először szerelmes, és azt hiszem, utoljára is. Már a legelső pillanatban úgy éreztem, hogy együtt leszünk azzal a sráccal, és ahogyan megismertem, csak még jobban beleszerettem, pedig nem volt tökéletes egyáltalán, sőt.
Sajnos sokat szenvedtem is akkoriban, illetve ő utána is volt sok csalódásom, és ezek kiöltek belőlem valamit. Már képtelen vagyok igazán közel engedni magamhoz az embereket, nem bízok senkiben, de leginkább arról van szó, hogy kiábrándultam az emberekből, férfiakból, nőkből egyaránt, szerintem szörnyű ez a mai társadalom. Már nem tudok igazán megszeretni senkit, de még barátként sem. Nem zárkóztam be, sokat beszélgetek, ismerkedek, és szívesen meghallgatok másokat, de magamról nem mesélek igazán, nem nyílok meg.
Időnként tetszik valaki, de ez nekem nem elég. Nem vágyom kalandokra, mert érzelmileg nagyon megviselnének, viszont senki iránt nem érzem ugyanazt, mint az exem iránt. Az olyan feltétlen szerelem volt, minden hibájával együtt imádtam... Azóta meg folyton csak a rosszat veszem észre, már úgy értve, hogy csomó minden zavarna, ha összejönnék valakivel. Szóval itt most nem az elvárásokról van szó, hanem arról, hogy azért vannak elvárásaim, mert nem vagyok szerelmes.
Olyan válaszokat nem kérek, hogy fiatal vagy még, meg hogy a szerelmet nem lehet befolyásolni, mert ez nem ilyen egyszerű. Én már képtelennek érzem magamat a szerelemre.
20/N
válasza: válasza: válasza:Mindenben passzoló embert nem fogsz találni. Elsőre tűnhet úgy majd, hogy minden remek, de az idő rá fog döbbenteni az ellenkezőjére. Olyankor pedig kompromisszumot kell kötni.
A rostálással nincs baj, sőt. Végre nem egy párkapcsolatfüggő ember, aki bárkivel összejön csak hogy ne legyen egyedül. Válogass nyugodtan, de tudd, hogy hol a határ.
Ne láss bele olyan hibákat másokba, amik nem hibák és/vagy nem is léteznek. Ne szúrj el jó lehetőségeket azért, mert te a tökéletesnél is tökéletesebbet keresed.
válasza: válasza:>Már képtelen vagyok igazán közel engedni magamhoz az embereket, nem bízok senkiben
Ez a baj, ezen kell dolgozni. A kudarcok ellenére meg kell tanulni megnyílni, vállalni a sebezhetőséget és bízni. Megéri.
>de leginkább arról van szó, hogy kiábrándultam az emberekből, férfiakból, nőkből egyaránt, szerintem szörnyű ez a mai társadalom
Ez pedig butaság és el kell felejteni. Kategorikusan ráhúzni mindenkire, hogy szarok, egy nagy öngól, mert eleve elvágod magad mindenkitől. Ha valaha az jut eszedbe, hogy régen milyen jó volt és mindenki milyen becsületes vagy tiszteletreméltó volt, akkor nagyot tévedsz, ez csak romatikus ideál. Az emberek mindig is gyarlók, önzők és hülyék voltak, csak ma ez jobban látszik. Ha msot nem szeretnél kapcsolatot, rendben van. De ha akarsz, akkor ne a társadalom miatt siránkozz, mert a saját esélyeidet veszed el.
>Én már képtelennek érzem magamat a szerelemre.
Most kiábrándult vagy, majd elmúlik. Törekedj a nyíltságra, keresd a neked fontos értékeket másokban, és menni fog.
válasza: válasza:Én is hasonlóan vagyok ezzel néha. Alapítsunk egy facebook csoportot, mit szólsz? :))
20/f
válasza:Alapkérdésedre a válasz: Nem, nem normális. Eleve tökéletes ember nincs, de ha lenne, az meg unalmas lenne...
Azért érzed most ezt, mert még nem találkoztál olyannal, aki igazán hatna rád. Vagy mindenkiben az exedet keresed, miközben rettenetesen félsz az újabb kudarctól.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!