Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Még mindig nem felejtettem el őt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Még mindig nem felejtettem el őt?

Figyelt kérdés
A középsuliban 3 évig nagyon szerelmes voltam egy lányba. A lány sosem viszonozta a dolgot és amikor próbálkoztam is nála csak elhajtott. Sokat szenvedtem miatta, nem volt egy filmes lovesztori. Aztán befejeztük a gimit, más főiskolákra mentünk és kb 2 éve nem is láttam őt. Most diplomáztam és már elkezdtem dolgozni. A gimi óta volt több barátnőm is, a legutóbbi tavaly ősszel egy több, mint fél éves kapcsolat. Tegnap este olyat álmodtam, aminek még most is a hatása alatt vagyok és nem tudom hová tenni. Az álmomban a volt gimis szerelmem beszél velem és sírva mondja, hogy csak megjátszom magamat, hogy azt hiszem magamról rossz ember vagyok. És hogy ezért utasított el a gimiben, pedig ő is szeretett. Ezután azt mondta, hogy még mindig ilyen vagyok. Sírva elfordul, hogy örókre végzett velem, de ekkor váratlanul megcsókol és azt mondta, hogy nem tehet róla de így is szeret. Itt ébredtem fel. Nem tudom hová tenni ezt az álmot, mert ennek nem volt semmi előzménye. A lányra sem gondoltam évek óta. 24f
2016. márc. 18. 18:23
 1/1 anonim ***** válasza:
Írjál rá hátha.. :)
2016. márc. 18. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!