Vannak olyanok, akik elmúltak 30,40 évesek és sosem volt senkijük?

Ha nő vagy akkor nem fog kimaradni. Ha srác... Hát igyál meg egy sört

A nemednél nincs fontosabb tényező a kérdésben...

Miért gondolod, hogy alkalmatlan lennél? Egyik exbarátom 28 éves volt, mikor egymásba szerettünk, s neki is én voltam az első minden téren. Egyébként bocsánat, hogy nem a kérdésedre válaszoltam, de sajnos fogalmam sincs. Gondolom, a legcélszerűbb az, hogy magaddal, és az élet sok más szépségével foglalkozz. Aztán, sosem lehet tudni. :)

Én is egyedül élő típus vagyok. Persze voltam szerelmes kamaszkoromban, nem is akárhogy. Ha akartam volna vagy ha akarnák akkor bármikor találhatnák társat. De megszoktam hogy egyedül szabad vagyok, nincsenek kötöttségek. Huszonévesen sokat motoroztam, Európa szinte minden országában jártam. És most 48 évesen is világjáráson jár az eszem. Jól sem érzem magam ha nem érzem a szabadságot és korlátozatlanságot. Például a sorkatona sorsba bele is betegedtem. És ma Magyarországon is ugyanazt a rabság hangulatot érzem amit a katonaságnál, ami miatt évek óta pszichésen köhögök. Tehát ha akarom ha nem útra kell kelnem és ahol szabad vagyok ott semmi gondom. Valószínű ennek tudata is közrejátszhatott abban a döntésemben hogy egyedül vagyok, hisz nősen és gyerekekkel nem mondhattam volna azt hogy csomagoljatok és keresünk egy szabad országot mert apátok köhécsel a rabság érzésétől.

Bár még "csak" 21 éves vagyok, de hasonló cipőben járok, mint te. Elég rossz kifejezés ennél a témánál, hogy "űr", mivel soha nem volt még párkapcsolata egyikünknek sem, ezért nem nevezném űrnek. Nem tudom te hogyan vagy vele, de én megtanultam egyedül élni, annak ellenére is, hogy vannak testvéreim, barátaim, ismerősök. Szerintem a legfontosabb dolog, ezt már sokszor le is írtam itt, hogy fogadjuk el önmagunkat, ne hazudjunk, ne akarjuk becsapni saját magunkat és ne menjünk szembe a személyiségünkkel és mindenki legyen tisztában a saját lehetőségeivel, korlátaival.