Tényleg ennyire nincsenek tisztába a pasik önmagukkal?

És persze ezt is azok szívják meg, akik nem ilyenek, de mivel nem is "nagydumásak", a kezdetekben ilyennek tűnhetnek.

Eddig egyetlen lányra írtam itt rá, aki személyiségtípus alapján felhívást intézett, két írás után megállapította, hogy én biztos túl okos vagyok hozzá, mert sokminden érdekel, és nem írt többet :D Hábanyeg jóvanakkor :D

Szóval amit mondani akarok: vannak a "nagydumásak", akik értik a szociális rituálékat, tudják, hogy közelítsenek egy emberhez, hogy kiépüljön a kapcsolat. Vannak a kérdésben említett típusok, akik nem tudják, de nem is érdekli őket, csak mondják. És vagyok én, aki valahogy nem tudok kiépíteni ember kapcsolatot, mert nem ismerem a rituálékat, nem tudom, mikor mit "kell" csinálni, mondani, és olybá tűnik, bármit csinálok, valahogy semmi se jó. Na persze nem csinálom sokszor. És emiatt esélyem sincs eljutni odáig, ahol kiderül, hogy én _tényleg_ nem vagyok se szemétládakihasználós, sem szónélküleltűnős, sem eszelős, sem egyéb félnivalóan végletes. Nyilván hibám nekem is van, de más természetűek, mint amiket általában felsorolnak archetípusként.

Persze, oké, értem én, hogy a tapasztalat nagy úr, és ha esélyt adsz valakinek, és aztán csalódsz, a következő esélyadás már nehezebb lesz. De értsétek meg az én (és gondolom még vagyunk ilyenek) helyzetét is, akik nem is kapnak esélyt. Valami megoldást kéne találni, hogy a nagy harcban ne vesszen el a lényeg.

12#

Erre csak Lenin bácsit tudom idézni:

Tanulni, tanulni, tanulni...

Gyakorlás nélkül senki nem lesz "nagydumás"

De te sem vagy tisztában a helyesírás szabályaival, illetve azzal, hogy a második mondatod végén nem pasikat, hanem csajokat akartál írni. :D Vagy most buzykról van szó? Mert akkor nem válaszolok tovább.

Sok gyökér előadja, hogy ő milyen főnyeremény pasi, ezt aláírom férfiként. De azért csúny világ lenne, ha egy kalap alá vonnád ezentúl a tényleg normális férfiakkal az ilyen puncivadászokat. ;)

# 13

Hát ezaz :D Nem is biztos, hogy akarok én "nagydumás" lenni, alapvetően nem vagyok társasági ember, introvertált vagyok. Nem szeretek sok új emberrel megismerkedni, stresszes leszek, izgulok, hülyeségeket beszélek, aztán utólag agyalok rajta, ha meg kudarc ér, az nagyon rosszul esik sokáig :D Jó kis kombináció, mi? Szóval inkább úgy vagyok vele, hogy bevállalom, hogy ne legyen jó, csak ne legyen rossz.

És amikor olvasom a panaszkodásokat hihetetlen gyökér emberekről, akiknek mégis van párjuk, csak mert képesek a kezdő lépésen átverekedni magukat... szomorúság tölt el :(

Namindegy.