Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy ilyen nővel valami baj lehet egy társkeresőn?
25-27 éves korom közt voltam társkeresőn (jó, ebből volt pár hónap szünet, amikor meló miatt nem értem rá igazán), és 27 voltam, amikor összejött egy kapcsolat, pedig én se vagyok ronda. Egyszerűen a férfiak jelentős részével nem nagyon megy a netes kommunikáció, százból kilencvenötnek a bemutatkozó lapján ilyen "nem tudok ide mit írni" szöveg volt, a maradék öt meg vagy messze lakott, vagy az adatlapja alapján én nem jöttem be neki, szóval 2-3 havonta akadt egy olyan, akivel egyáltalán levelezni el lehetett kezdeni, az ilyenekre meg persze rácuppant a többi lány is. Voltak köztük, akik inkább másik lányt választottak, voltak, akikkel személyes találkozáskor nem találtuk az összhangot. Ja, és közben folyamatosan kellett visszaverni a levéláradatot olyan férfiaktól, akiknek már az adatlapomról lejöhetett volna, hogy nincs esélyük (ötven fölöttiek, elvált apukák, dohányosok, fél mondatot helyesen leírni nem tudók, magukról három mondatnyi jellemzést írni nem tudók...)
Mindent összevetve azt mondom, megérte azért az egy kapcsolatért két évig fenn lenni, viszont amikor vége lett, akkor annyira már nem akartam még egyszer végigmenni ezen a procedúrán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!