Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a baj lehet velem? Teljesen ellentmondásos vagyok. Mivel lehet ezt magyarázni?
27 éves férfi vagyok. Lassan 3 éve ért véget az utolsó kapcsolatom, ami komoly volt, együtt éltünk évek óta, volt eljegyzés... De végülis vége lett.
Azóta egyszerűen nem találok senkit. Most nagyon megkedveltem egy lányt, szépen lassan kezdtem beleesni. Közben szingli is lett. Minden olyan sorsszerűnek tűnt, elhívtam randira, igent mondott... viszont végül is nem lett a randiból semmi. Kezdtem feldolgozni a dolgot. Mielőtt felbukkant ez a lány, már azon gondolkodtam, hogy elmegyek egy prostihoz. Úgy gondoltam, majd az segít, hülyeség de valamiért így éreztem. Miután rájöttem, hogy nem lesz ebből semmi, egy régi ismerősöm elhívott engem randira lány létére. Nagyon meglepődtem, de igent mondtam. Én úgy gondolom, hogy nem akar semmi komolyat. Túl nagy köztünk a távolság (200km), nem lenne megoldható. Okos csaj, ő is tudja. Gondolom ilyen alkalmi kapcsolatot szeretne. Most hétvégére terveztük a randit, de én lemondtam. Félek az egésztől.
Ráadásul a nekem nagyon tetsző lányról is megtudtam valamit. Ami akár magyarázhatja is azt, hogy nem lett randi. Van nagyobb baja is most, mint hogy velem foglalkozzon.
Miért félek attól a "randitól", mikor már prostihoz akartam már menni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!