Hol találhatnék olyan nőt, aki el tudja azt fogadni, hogy nincs saját lakásom?

A nagyon sok azért nem olyan nagyon sok, ezt cáfolom. Nem tudom, miből gondolod, hogy nagyon sok olyan van, aki úgy keres. Cégfüggő is, mennyit lehet keresni. De ebben nekem van több ismeretem, ahogy látom. Semmi baj. Nekem mondjuk mással is meg kellett küzdenem, nem csak a szakmával, tehát eleve hátrányból indultam, nem részletezem. Engem a családom nem támogatott (nem csak anyagilag), inkább hátráltattak. Amit elértem, azt nélkülük, illetve az ellenkezésükkel harcolva, zsarolás ellenére értem el. És nekem ez az eredmény ér annyit, mint hogyha egyből jó lehetőséggel indulok, és nem kell ezt a nehezített utat végigjárnom.

Eltértünk a kérdéstől, visszakanyarodnék az eredeti témához.

Kérdező, látod, eltérők a tapasztalatok, és emiatt a hozzáállás is.

Én úgy gondolom, egy 30-as férfitől a minimális, ami elvárható, hogy ne legyen egy nagyra nőtt pólyás, és ne engedje, hogy a szülei rátelepedjenek. Hogy meddig ér a takaró, meddig nyújtózkodhat, az már más lapra tartozik. Vannak, akik kényszerből élnek szülőkkel, vannak, akik azért, mert jól működik, kisegítik egymást, vannak, akiknek anyagi gondjaik vannak, vannak, akiknél betegség.

Egy volt szomszédomék most költöztek be a férj apjának a lakásába, és eladták a másfél szobás panelt, mert jön a második baba, és a nagyszülőkkel kölcsönösen tudják így segíteni egymást, hely meg egyébként is van, a férj egyedüli gyerek, így előbb-utóbb úgyis megörökli a nagy házat, jóban vannak, és munkalehetőség is van a közelben, nem a világ végére költöztek ki. Szülőkkel élnek, mégse gondolnánk őket önállótlannak, mivel az összebútorozás nem arról szólt, hanem a kölcsönös segítségről, és mindenki jól jár. Volt rá lehetőségük, jó a viszony, jól tették.

Nálunk másképp volt, az én szüleim szegény körülmények között nőttek fel. Apai nagyszüleim házát apámnak az a testvére örökölte meg, aki nagyapámat haláláig gondozta, amúgy is ő volt legjobban rászorulva erre az örökségre, és vállalta ezt, miután elvált a férjétől, aki alkoholista lett és agresszív, a többi testvér meg lemondott a házról a javára.

Az anyai nagyszüleim meg olyan térségben élnek, ahol jóformán nem nagyon van munkalehetőség, még élnek, de velük ott összebútorozni megélhetési gondokat jelentene, ők meg nem költöznek máshova (bár volt róla szó, nem mozdíthatók ki onnan, ők már ott akarnak meghalni, ha eljön az idő). Hogy mi lesz majd a házzal, az a jövő zenéje. Szóval se apámnak se anyámnak nem volt szülői segítség, a saját erejükből a nulláról, közösen építették fel az életüket. Egyébként anyai nagymamámat ismerve ez nem is akkora baj, vele könnyebb tisztes távolból jóban lenni. :-)

Engem az nem zavar, ha a pasinak nincs lakàsa mert nekem van. Viszont azért ne minimàlbéres fizuja legyen, ahogy az enyém se az. És legyen önàllò, ne én szolgàljam màr ki, ha màr egyszer az én lakàsomban lakik :)

Harmincas nõ vagyok.

Korábban már írtam egy választ, most kifejtem kicsit részletesebben, hátha így jobb képet tud alkotni a nagyérdemű olvasók és válaszadók.

Én is a szülőkkel éltem sokáig 31 éves koromig, majd jött egy hölgy, akivel albérletbe költöztünk, ami az én nevemen volt.

Főzni nem tudott, mert ő egy modern nő volt (eddig mindig ilyent fogtam ki). Igaz nem főzök valami jól, de azért ehető többnyire. Ő nem mindig osztotta véleményem, így rendelt magának, ezért a közös kajákba sem akart fizetni és nem csak a főt kaják alapanyagaira gondolok.

A takarítástól megfájdult a feje, elfáradtak a kezei, izomláza lett, ez a kedélyállapotát a szexmentes állapotba sodorta mindig. Én nem szeretem a koszt, tehát bevállaltam a takarítást egyedül, így maradt energiája másra.

Az igazi gondok a 2. hónapban kezdődtek, mikor kértem, hogy fizesse a felét, de erre nem volt hajlandó, mert az én nevemen van, akkor fizessem én. Számlákkal dettó ez a helyzet, tehát az én reszortom!

Testvéreméknek segítettem a hitelükkel, elfogyott minden pénzem és még 3 nap volt fizetésig, gondoltam ebből nem lesz baj a barátnőm csak nem hagy éhezni, tévedtem!

Csodálkozott miért dobom ki a lakásból...

Az albira a szerződés értelmében még 10 hónapig fizetnem kellett, a munkahelyemen kénytelen voltam aláírni egy új szerződést -40e/hó. Szűkösen, de pont kijöttem. Összejöttem egy 26 éves nővel, aki később túl unalmasnak találta az életvitelemet, nincs party, mozi, kirándulás csak túrázás és sétálgatás. Gondolhatjátok itt nem én voltam a szakító fél.

Albérletes időszakom utolsó hónapjában 32 évesen összejöttem egy álláskereső 35 éves nővel, aki a szüleivel élt. Egy ilyen környezetben nem mertem bevállalni újabb 12 hónapos szerződést albérletre, így nem hosszabbítottam meg. A hölgy erre már másnap kidobott, állítása szerint elege van anyuci fiacskája férfi utánzatokból.

Én pedig hálát adok a sorsnak, hogy az összeférhetetlenségünk ilyen korán kiderült és nem vesztegettük egymás drága idejét.

Jelenleg 33 múltam rohamléptekkel közeledek a 34-hez, a nők helyett a munkába fektettem az időmet. Új állásom lett kevesebb munka, jobb fizetésért, visszakaptam a kölcsönadott pénzem, ráadásul itthon a fizetésem 60-70%-át félretudom tenni ínséges időkre.

Kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet mióta MGTOW az életszemléletem. Komoly kapcsolat helyett az egyéjszakás kalandok híve lettem, amit érhetetlen módon 33 éves koromig (szülinapi party) férfi létemre elutasítottam.